„Ezért a következőkben előfordulhat, hogy sűrűbben találkozunk” – mondta Orbán, aki szerint az Európai Néppárton (EPP) belül nincs konfliktus amiatt, hogy a Fidesz nem a szintén EPP-tag RMDSZ-t támogatja. „Az EPP is kiáll Tőkés László mellett” – jelentette ki a néppárt alelnöke, aki sajnálja, hogy nem jött létre „a teljes erdélyi magyar európai választási lista”. A Fidesz-vezető szerint ennek ellenére mindenki számára juthat elég szavazat, „amenynyiben az erdélyi magyarok nem ábrándultak ki a politikai elitből”. A sajtótájékoztatón Tőkés kijelentette: az EP-ben egy európai Románia elérésén dolgozna, mert ha ez megvalósul, akkor abban az erdélyi magyarok is jól érzik majd magukat. Ellenpéldaként a jelenlegi szlovákiai viszonyokat hozta fel, ahol a Benes-dekrétumok megerősítésével az ország eltávolodott az Unió eszméitől.
Markó Béla RMDSZ-elnök szerint viszont akár történelmi botlásnak is nevezhető, hogy Orbán Viktor és pártja nyíltan beavatkozik az erdélyi magyar politikába. „Mindig azt kértük a magyarországi politikusoktól: hagyják, hogy mi döntsük el, mit hogyan akarunk, hiszen a politikai következményeket is az erdélyi magyarság viseli” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. Úgy vélte, a református püspök egyéni jelöltként nem juthat be az EP-be, legfeljebb azt érheti el, hogy az RMDSZ sem küldhet képviselőket. „Ha a Fidesz valóban segíteni akarta volna az erdélyi magyar közösséget, arról kellett volna meggyőznie Tőkés Lászlót, hogy fogadja el az RMDSZ felajánlását egy közös választási listán való szereplésre” – tette hozzá Markó.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.