A csőd veszélye fenyegeti Kézdivásárhely kórházát

Anyagi gondokkal küszködik Háromszék két legnagyobb kórháza: a sepsiszentgyörgyi intézményben nem tudják folytatni az épület szerkezetének megerősítési munkálatait, ugyanakkor a kézdivásárhelyi klinikát a bezárás veszélye fenyegeti.

Bíró Blanka

Bíró Blanka

2006. április 20., 00:002006. április 20., 00:00

György Ervin Kovászna megyei prefektus elmondta, a háromszéki elöljárók és politikusok Bukarestben lobbiznak a két intézmény érdekében.
A sepsiszentgyörgyi dr. Fogolyán Kristóf Kórház szerkezetének megerősítésére az Egészségügyi Minisztérium tavaly mindössze 10 milliárd régi lejt utalt ki a jóváhagyott 70 milliárdból. Erre az évre 30 milliárdot ígértek, az összegből azonban eddig semmi sem érkezett meg az intézményhez. A kórház így a már elvégzett munkálatokat sem tudja kifizetni a kivitelező marosvásárhelyi cégnek. György Ervin közölte, a munkálatok befejezéséhez a jóváhagyott 70 milliárd lej négyszeresére van szükség, hiszen kiderült, hogy az épület szerkezete rosszabb állapotban van, mint ahogy azt sejtették. A prefektus kifejtette: nemcsak szerkezetmegerősítési munkálatokat, hanem teljes felújítást kellene végezni, ehhez azonban szükség van a szaktárca jóváhagyására. Bács Mihály kórházigazgató lapunknak elmondta, a kórház működését zavarja, hogy a munkálatok miatt összevonták az osztályokat, a kivitelezést ennek ellenére nem tudják folytatni az anyagiak és az új tervek hiányában.
Amint arról már beszámoltunk, a kézdivásárhelyi kórházat a csőd fenyegeti, mivel a biztosítópénztár az átlagosnál kevesebb pénzt utal át az intézménynek a meggyógyított betegek után. György Ervin prefektus elmagyarázta, az erre vonatkozó kormányhatározat-tervezet szerint a kézdivásárhelyi kórháznak továbbra is csak 7,4 millió régi lej jut egy betegre, holott az intézmények többségében ez az öszszeg hozzávetőleg 10 millió. A prefektus hozzátette: ha a tervezetet ebben a formában fogadja el a kormány, a kézdivásárhelyi kórház kénytelen lesz bezárni kapuit. Kelemen András kórházigazgató közölte, összesen 10 milliárd régi lejjel tartoznak a gyógyszerszállítóknak, illetve a gáz- és villanyszolgáltatónak, ezek pedig nem látják el az intézményt, amíg az nem törleszti elmaradását. A háromszéki elöljárók megpróbálják elérni, hogy a tervezet elfogadása előtt emeljék meg a kézdivásárhelyi kórház számára is az egy beteg után járó összeget. A céhes város intézményének körzetébe 11 község tartozik, így az esetleges csőd hetvenezer személy egészségügyi ellátását veszélyezteti.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat
2025. szeptember 27., szombat

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is

A globális ingatlanpiac túlzásai korrigálódni kezdtek, de a nagyvárosokban még mindig évtizedekbe telik, mire egy átlagjövedelmű munkavállaló saját lakáshoz juthat.

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is
2025. szeptember 27., szombat

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség határozottan elutasítja az ösztöndíjrendszer radikális átalakítását a 2025/2026-os tanévre vonatkozóan, amely a hallgatókat hozza nehéz helyzetbe az előző kormány felelőtlen döntései miatt – hangsúlyozza a szervezet.

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez
2025. szeptember 26., péntek

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél

Az adócsalás visszaszorítása és a szerzői jogok védelme érdekében szerveztek átfogó razziát szeptember 17–23. között a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Szolgálatának rendőrei.

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél
2025. szeptember 26., péntek

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében

Négy székelyföldi magyart vettek őrizetbe a Maros megyei rendőrök, azzal gyanúsítják őket, hogy egy héttagú nemzetközi bűnszervezet tagjaként Csehország területén rablást és emberölést követtek el.

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében
2025. szeptember 25., csütörtök

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül

Sokan szembesülnek azzal, hogy az elektronikus személyi igazolvány nem használható ügyintézésre, mivel a legtöbb intézmény nem rendelkezik kártyaolvasóval. Az új igazolványok nem tartalmazzák a lakcímet, ezért lakcímkártyára lenne szükségük.

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül
2025. szeptember 25., csütörtök

Fontos előrelépés az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszán

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön, két hónappal a szerződésben megszabott határidő előtt jóváhagyta a műszaki kivitelezési tervet az észak-erdélyi (A3) autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszának utolsó 20 kilométerére.

Fontos előrelépés az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszán
2025. szeptember 25., csütörtök

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban

Két hálózsákot és két kabátot loptak el a Fogarasi-havasok gerincén túrázó német fiataloktól. A lopás miatt a német turisták kénytelenek voltak megszakítani útjukat.

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban
Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban
2025. szeptember 25., csütörtök

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban