Elmarasztalták Bodó Barnát és Hantz Pétert, felmentenék Kovács Lehelt
Bodó Barna írásbeli figyelmeztetését, Hantz Péter megrovását, illetve Kovács Lehel ellen az eljárás megszüntetését javasolta a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) etikai bizottsága. Az önálló Bolyai-egyetem visszaállítását szorgalmazó három magyar oktatót félretájékoztatással és a BBTE hírnevének rontása miatt vonták kérdőre. A Nicolae Bocºan rektor által már hatályba léptetett fegyelmik ellen a magyar tanárok fellebbeznek, a Bolyai Kezdeményező Bizottság keretében kifejtett munkájukat pedig folytatják.
„Egyértelmű, hogy ki akartak rúgni bennünket állásunkból. Dacára annak, hogy csak aránylag enyhe büntetést róttak ki ránk, fellebbezni fogunk, az önálló Bolyai Tudományegyetem létrehozásáért folytatott munkánkat pedig folytatjuk” – reagált Hantz Péter egyetemi lektor a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) etikai bizottságának arra a határozatára, miszerint őt megrovásban, Bodó Barna egyetemi tanárt pedig írásbeli figyelmeztetésben részesítette. A testület ugyanakkor felmentette a „vádak” alól Kovács Lehel egyetemi lektort. Bár az etikai bizottság elnöke, Liviu Pop jogi egyetemi tanár a jelentés véglegesítését követően a Ziua című napilap szerint azt mondta, hogy a javaslat csak akkor emelkedik jogerőre, ha azt az egyetem szenátusa is elfogadja, Bodó Barna tegnap azt mondta a Krónikának: már kézhez kapták a BBTE rektora, Nicolae Bocºan által aláírt rendelkezést az ellenük hozott adminisztratív intézkedésekről. „Amennyiben Liviu Pop tanár kollégám valóban ezt nyilatkozta, azt jelenti, hogy húzni kívánja az időt, nehogy fellebbezhessünk. De ezt mi amúgy is megtesszük, a Bolyai-egyetem visszaállításáért pedig tovább dolgozunk” – nyilatkozta lapunknak Bodó. A BBTE etikai bizottsága az egyetem rektora, Nicolae Bocºan professzor beadványa nyomán indított vizsgálatot a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) vezetőségi tagjai, azaz Bodó Barna, Hantz Péter és Kovács Lehel ellen. A rektor szerint a Bolyai Tudományegyetem visszaállítását sorozatosan követelő három magyar oktató félretájékoztatta a közvéleményt, ugyanakkor rontotta a BBTE hitelét. Bocºan szerint ugyanis valótlan az az állításuk, miszerint a magyar egyetem beindítására irányuló törekvéseik miatt levontak a fizetésükből, illetve, hogy a BBTE vezetősége törekvéseik miatt nyomást gyakorolt rájuk, megfenyegetve őket. Beadványában a BBTE rektora felrója a három magyar oktatónak, hogy akadályozták a felsőfokú oktatási intézmény működését azzal, hogy az egyetem szenátusának magyar tagjait a testületből való kilépésre szólították fel. Bocºan szerint ugyanakkor alaptalanok azok a híresztelések, miszerint a BBTE vezetősége akadályozta volna Hantzot és Kovácsot az oktatói ranglétrán való előrelépésében, illetve hogy bármilyen módon nehezítette volna kettejük doktori címének a megszerzését. A rektor úgy véli: a három magyar oktató igazolatlanul hiányzott, amikor külföldre utazott, Hantz pedig valótlanságot állít, amikor arról beszél, hogy a BBTE jogi karán egyetlen magyar oktató van állásban. Mindezek nyomán a BBTE etikai bizottsága magyar tagjainak a távollétében július 4-én hallgatta meg a BKB három vezetőségi tagját. A külön-külön behívatott magyar oktatók a beszélgetéseken cáfolták az ellenük felhozott kifogásokat, illetve vádakat. Visszaverték egyebek mellett azt az állítást, miszerint azt hirdették: a BKB-ben kifejtett munkájuk miatt nem haladhatnak előre az oktatói ranglétrán, illetve, hogy emiatt vonták volna le bérüket. Azt is tisztázták, hogy külföldi útjaikra minden esetben szabadidejükben utaztak, óráikat tehát maradéktalanul megtartották. Hantz Péter az egyetem egyik kiadványával bizonyította, hogy a jogi karon valóban csak egy magyar oktató van, és mindhárman cáfolták, hogy a BBTE szenátusának a magyar tagjait felszólították volna: lépjenek ki a testületből. Liviu Pop professzort lapzártáig nem sikerült utolérnünk. Hantz Péter szerint nemcsak a meghallgatáson derült ki, hanem az etikai bizottság döntéséből is kiviláglik, hogy mondvacsinált vádak alapján vonták őket felelősségre. „Ez az egész arra irányult, hogy a Bolyai-egyetem visszaállításáért folytatott munkánkban az óvakodva ugyan, de mellettünk álló kollégákat megfélemlítsék. Nem adjuk fel” – szögezte le Hantz Péter. Bodó Barna szerint a BBTE etikai bizottsága úgy járt el, mint a kommunizmus idején a koncepciós pereket tárgyaló bíróság: a meghallgatáson általa elmondottakból ugyanis kiragadtak részeket, és így az eredetitől egészen eltérő értelmet adtak az elmondottaknak. „Nem fogunk meghátrálni, és akármilyen büntetéseket nem is nyelünk le. Az etikai bizottság vagy ragaszkodjék ahhoz, amit mi mondtunk, vagy ismerje be, hogy egyszerűen nem volt alapja az ellenünk irányuló kezdeményezésnek” – szögezte le Bodó Barna.
Hirdetés
szóljon hozzá!
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.
A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.
Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.
Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.
Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.
Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.
Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.
Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.
Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.
szóljon hozzá!