2011. január 17., 08:372011. január 17., 08:37
A szövetség testülete ebben a témában tartott konferenciát a hét végén Csíkszeredában. Megnyitóbeszédében Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat, valamint az OÖT elnöke is a tervezet ellen foglalt állást.
„Az elmúlt húsz esztendő egyik legnagyobb vívmánya az önkormányzatiság tekintetében a települések azon jogának kivívása, hogy önként határozzák meg: közigazgatásilag önálló entitásként vagy egy község részeként kívánnak létezni. Hargita megyében is elindult egy olyan folyamat, amelynek során a hatalmi szóval, számunkra ismeretlen megfontolások alapján eggyé fércelt községek 2-3 községre bomlottak fel” – fogalmazta meg a közgyűlés elnöke.
Hozzátette: az esetek többségében az új, kisebb közigazgatási egységek életképesebbnek, rugalmasabbnak bizonyultak, mint elődeik, és nem lett igazuk az aggályoskodóknak, akik szerint a községek különválása csak a választott tisztségek és a hivatali alkalmazottak számát növeli, semmiféle gazdasági hatékonysága nincs, s nem hat kedvezően a lakosság életminőségének alakulására.
„Ezek ismeretében, valamint az OÖT elnökségével folytatott egyeztetések alapján nem tudunk egyetérteni azokkal a következtetésekkel, amelyekre a belügyminisztérium által megrendelt tanulmány készítői jutottak, miszerint össze kell olvasztani az ötezres lélekszámúnál kisebb községeket és meg kell fosztani a városi státustól a 10 ezernél kevesebb lakosú urbánus településeket. Nem hiszem, hogy lenne olyan közösség, amely az 1968-as megyésítésnek vagy a falurombolásnak valaha is hasznát látta volna” – zárta beszédét az OÖT elnöke.
Az előadásokat követő beszélgetésen Antal István képviselő meggyőződését fejezte ki, hogy ez a törvénytervezet, amely a román alkotmány és a hatályban lévő törvények ismeretének hiányában készült, soha nem kapja meg az életbelépéshez szükséges szavazatot. A csíkszeredai eseményen Bíró A. Zoltán és Iordan Nicola egyetemi professzor tartott előadást a közigazgatási területek átszervezéséről és annak hatásairól különböző társadalmi, gazdasági megközelítésekben.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.