
Fotó: Mihály Csaba
Nem tiltja be a vidéken tartott nagy létszámú esküvőket a sürgősségi esetek felügyelősége (ISU), de körültekintően megvizsgálják a tűzvédelmi szabályok betartását a rendezvénytermek esetében, így a vidéki kultúrotthonokban is. Az udvarhelyszéki települések illetékesei nem aggódnak a művelődési házakra is vonatkozó tűzvédelmi előírások szigorítása miatt.
2016. február 10., 12:132016. február 10., 12:13
Fokozottabban figyelnek
A bukaresti Colectiv klubban történt tragédia után szigorították a tűzvédelmi szabályokat és ellenőrzéseket – tájékoztatott Vasile Radu Monoranu őrnagy, az ISU Hargita megyei megelőzési szolgálatának vezetője. Például tavaly november óta a rendezvénytermek látogatóinak száma csak tíz százelékkal haladhatja meg az engedélyezett maximális létszámot. Aki megszegi az előírásokat, 100 ezer lejig terjedő büntetéssel is sújtható.
A parancsnok elmondta, minden évben ellenőrzik a megye kultúrotthonait, és bár nincsenek nagyobb kihágások, előfordulnak rendellenességek. Például hiányosak a dokumentációk, sok helyen nincs tűzvédelemre kiképzett alkalmazott, illetve akadnak technikai gondok is. A régi épületek esetében potenciális veszélyforrásként gyakran azonosították, hogy elavult az elektromos hálózat, sok helyen még mindig nem cserélték ki a régi alumíniumvezetékeket. Egyébként a megyében még soha nem volt tűzeset kultúrotthonban – jegyezte meg Vasile Radu Monoranu.
A bérlők felelnek a tűzbiztonságért
Nem aggódnak a művelődési házakra is vonatkozó tűzvédelmi előírások szigorítása miatt az általunk megkérdezett udvarhelyszéki települések illetékesei. Péter Levente, a székelykeresztúri önkéntes tűzoltóság parancsnoka elmondta, a művelődési házak ellenőrzésekor figyelnek arra, hogy az előírásoknak megfelelő számú és műszakilag bevizsgált poroltó legyen az épületben. A kimenekítési terveket és a kijelölt dohányzóhelyeket, valamint az elektromos hálózatot is megvizsgálják.
Arról is tájékoztatott, hogy a termek bérlői minden rendezvény előtt szerződést kötnek a művelődési házakért felelős önkormányzatokkal, így a szervezők felelnek a tűzrendészeti szabályok betartásáért. Ismertetik velük a kimenekítési tervet és eljárásokat, valamint a helyi tűzoltóság telefonszámát is. Fontos, hogy amikor esemény van, a kijáratok és a menekülési útvonalak ne legyenek eltorlaszolva, mutatott rá az illetékes, hozzátéve, hogy amennyiben a résztvevők száma meghaladja a háromszázat, a helyi tűzoltóság is biztosítja a rendezvényt. A parancsnok szerint Székelykeresztúron ezt ritkábban veszik igénybe, inkább a környékbeli falvakban gyakoribbak a nagy létszámú összejövetelek.
Évek óta tilos a cigaretta
Ferencz Anna, Kápolnásfalu kultúrfelelőse elmondta, hogy a rendezvények ideje alatt nyitva maradnak az ajtók, és a poroltókat használni tudó közbiztonsági felelősök is jelen vannak. Évek óta tilos az épületben cigarettázni, erre csak az udvaron kijelölt helyen van lehetőség, mutatott rá. A lakodalom szervezőivel ismertetik az alkoholfogyasztásra vonatkozó szabályokat is, mivel a mulatság ideje alatt ők felelnek a rendfenntartásért, tette hozzá.
Kányád község öt kultúrházának mindegyike a hatvanas évek előtt épült, ennek ellenére igyekeznek figyelni a tűzbiztonságra – magyarázta György Sándor községvezető. A hatóságok évente ellenőrzik az épületeket, melyek eddig mindig „átmenőt” kaptak. A költségvetésből rendszeresen elkülönítenek pénzt a korhadt gerendák cseréjére, kisebb felújításokra. Manapság nem tartanak esküvőt, inkább tort, bálokat és kisebb rendezvényeket, ritkán gyűl össze kétszáz ember a művelődési házakban, magyarázta az elöljáró.
A múlt hétvégén felavatott új székelyvarsági kultúrotthon egyelőre nem rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel, noha megvan az összes szükséges előzetes jóváhagyás – tájékoztatott Tamás Ernő polgármester. Ezelőtt öt évvel, amikor elkezdődött az építkezés, előkészítették a szükséges dokumentációt, tette hozzá. Most arra várnak, hogy a tűzvédelmi szakhatóság kiszálljon és megvizsgálja az épületet. Mivel böjti időszak következik, nem lesznek rendezvények az épületben, ezért az elöljáró azt reméli, hogy ez idő alatt megszerzik a szükséges engedélyt.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
szóljon hozzá!