A gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat által megkötött testvérvárosi szerződés azonnali felbontását kéri huszonhat helyi lakó, akik erre vonatkozóan egy dokumentumot is iktattak a városházán.
2015. július 29., 20:192015. július 29., 20:19
Rámutatnak: a szerződésre azért nincs már szükség, mert a Monturist Kft. kapcsán felmerült problémák kezelése során „Budapest V. kerülete testvérvároshoz méltatlan módon járt el, ennek következtében súlyos károkat szenvedett Gyergyószentmiklós városa, illetve Mezei János polgármester”. A szerkesztőségünkbe eljuttatott másolatból kitűnik, az aláírók között több vállalkozó, közintézményben dolgozó, helyi döntéshozó és nyugdíjas, köztiszteletben álló személy neve is szerepel, a kezdeményező pedig Árus Zsolt vállalkozó, a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke. Rámutatott: a Monturist-ügy révén számos esetben hátráltatták a városháza tevékenységét. „Nem kell többre gondolni, csak arra, hogy a polgármester jelenléte nélkül kell haladni a munkálatokkal úgy, hogy még telefonon sem hívhatják fel Mezei Jánost” – fogalmazott az aláírásgyűjtés kezdeményezője. Meggyőződése, hogy az V. kerülettel kötött testvérvárosi kapcsolat már nem szolgálja azt a célt, amiért létrejött, tehát kár fenntartani. A szerződésbontás pedig nem árthat a Monturist-kérdésben. „Ha lett volna akarat, eddig már megoldják a problémákat. Ha nem akarják megoldani, akkor azon a testvérvárosi kapcsolat léte nem segít” – öszszegzett Árus Zsolt. Mint ismeretes, Mezei Jánost hivatali visszaéléssel, zsarolással és sikkasztásra való felbujtással vádolják. A korrupcióellenes ügyosztály szerint Mezei János azzal követett el hivatali visszaélést, hogy a város nevében eladott egy olyan telket, amely a gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének, a Monturist Kft.-nek a tulajdonában volt. A Gyilkos-tó melletti, 400 négyzetméteres telek nem lett volna eladható a magyarországi tulajdonos beleegyezése nélkül. A cégben a budapesti V. kerület ugyanis 51, a gyergyószentmiklósi önkormányzat pedig csak 49 százalékos részesedéssel rendelkezik. Mezeit egyébként a Monturist ügyvezetője, Virág Zsolt jelentette fel. Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós alpolgármestere elmondta, jelzésértékű a szerződés felbontását sürgető dokumentum, melyen mindkét önkormányzatnak el kellene gondolkodnia. n Balázs Katalin
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!