2011. május 03., 09:092011. május 03., 09:09
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület rendezvényének díszvendége Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt, aki az RMDSZ-hez közel álló Új Magyar Szó újságírójának kérdésére mondott véleményt az erdélyi magyar érdekképviseletről, bár ezt meglehetősen burkolt formában tette. A lap munkatársa egyébként aziránt érdeklődött, hogy lesz-e Kövér Lászlónak lelkiismeret-furdalása, ha az erdélyi magyarság parlamenti képviselet nélkül marad azért, mert a magyar kormány „erkölcsileg és pénzzel” támogatja egy újabb magyar párt létrehozását, megosztva ezzel a szavazókat.
Az Országgyűlés elnöke kijelentette: nem tud arról, hogy a magyar kormány vagy a Fidesz pártalapítást pénzelne. Az új magyar kormány pedig egységes nemzetben gondolkodik, ezért a nemzet egészének sorsát érintő döntésekbe be kívánja vonni a határokon kívül élő magyarokat is. Ennek szellemében pedig úgy véli, hogy az elszakított területeken élő magyar közösségek sorsának alakításában felelősséget viselő kormánynak – és személy szerint neki is – joga van véleményt formálni a határon túli közösségek érdekképviseletével kapcsolatosan. „Nem lesz lelkiismeret-furdalásom. Az erdélyi magyarok felnőtt emberek, és képesek eldönteni, hogy kik képviselik leginkább az érdekeiket. Úgy vélem, inkább azoknak kellene önvizsgálatot tartaniuk, akik önös érdekeiktől vezérelve egypártrendszert vezettek be, ami elfogadhatatlan még egy nemzeti kisebbség esetében is” – fogalmazott Kövér László.
A szatmári, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jósa András Múzeum közös kiállítással tisztelgett a szabadságharc hősei előtt, melyet a békeszerződés kidolgozásának helyszínén, a szatmárnémeti Vécsey-házban rendeztek be.
A megnyitó szónokai hangsúlyozták, hogy Rákóczi szellemisége egyesítette a különböző nemzeteket, az ő példája nyomán pedig Közép-Európa népeinek ismét meg kell tanulniuk, hogy csak összefogással vívható ki az egyes nemzetek szabadsága, függetlensége. Muzsnay Árpád EMKE-alelnök szervezésében múlt csütörtökön a Nagykárolyban megnyitott tudományos ülésszakkal kezdődött az eseménysorozat, ami másnap Szatmárnémetiben folytatódott. Szombaton a majtényi síkon felállított szabadságharcos-emlékműnél tisztelegtek.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!