
Archív felvétel
Fotó: Haáz Vince
Hozzáférhető, a követelményrendszerhez igazodó tételsort kapott az a 6399 végzős diák, aki részt vett kedden a magyar nyelv és irodalom érettségin – értékelt megkeresésünkre Bíró Sára, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium magyar szakos tanára.
2020. június 23., 17:282020. június 23., 17:28
2020. június 23., 17:312020. június 23., 17:31
A beiratkozottak közül különben 79-en nem jelentek meg, láza senkinek nem volt, csalási kísérlet miatt pedig egyetlen tanulót zártak ki a vizsgáról, az eset Bihar megyében történt.
– fogalmazta meg a lapunknak nyilatkozó magyartanár. Meglátása szerint az évek során az elvárásrendszer keveset változott, a tavalyhoz képest sem módosult lényegében a vizsgatétel, de amúgy az idei kérdések, feladatok megfogalmazásai valamivel jobban megmozgatták a diákok önálló gondolkodását.
Bíró Sára már a felkészülés során azt tanácsolta a tanítványainak, hogy az adott témakörökhöz bevezetőt, miniesszét lehet írni. A tételek megoldása során megszokhatták, hogy értekezzenek az önismeretről, az áldozatkészségről, a férfi-női szerepről, vagy éppen a magányról. Ez utóbbi szerepelt a humán szakosok egyik feladatában, A magányos ember magatartása az epikában címmel kellett az utolsó feladatnál kétoldalas értekezést írniuk.
– fogalmazta meg Bíró Sára. A humánosoknak emellett Tóth Árpád Arany tó az égen című versét kellett értelmezniük, második feladatként pedig Láng Orsolyának a Látó szépirodalmi folyóirat blogján megjelent írása kapcsán kellett feladatokat megoldaniuk.
A reál szakosoknak Csokonai Vitéz Mihály Köszöntő című versét kellett értelmezniük, egy, az www.eletestudomany.hu oldalon megjelent szöveg kapcsán kellett feladatokat megoldaniuk, a harmadik tételnél pedig egy választott mű alapján kellett A hazaszeretet ábrázolása az irodalomban címmel kétoldalas értekezést írniuk.
Egyébként kedden magyar, német, horvát, olasz, szlovák, szerb, ukrán, valamint török nyelv és irodalomból vizsgáztak a diákok. A tételeket és a megoldási rácsokat 15 órakor közzétették a Subiecte.edu.ro honlapon.
Az eredményeket június 30-án 12 óráig teszik közzé a vizsgaközpontokban és a Bacalaureat.edu.ro honlapon. A jegyeket a nevek feltüntetése nélkül ismertetik. Az óvásokat ugyanaznap 16 és 19 óra között, illetve másnap, július elsején 8 és 12 óra között lehet benyújtani, elektronikus úton is. Az óvások utáni végleges eredményeket július 5-én hozzák nyilvánosságra. A sikeres vizsga feltétele a 6-os átlag, illetve a legalább 5-ös jegy megszerzése minden vizsgatárgyból.

A járványhelyzet miatt különleges, de a mindennapokban lassan megszokottnak mondható körülmények között kezdődött el hétfőn az idei érettségi Romániában. A tizenkettedik osztályt végzett diákok román nyelv és irodalomból vizsgáztak, és a beszámolók alapján meglepte egy részüket az egyik tételsor.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!