
A kolozsvári székhelyű Sapientia Alapítvány ellenőrzi ezentúl a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) pénzügyi tevékenységét, illetve a magyar államtól kapott támogatás kezelését.
2015. szeptember 29., 21:502015. szeptember 29., 21:50
Az alapítvány és a felsőoktatási intézmény abban állapodott meg, hogy ettől a tanévtől kezdődően a magyar állami pénzeket csak a szervezet jóváhagyásával lehet elkölteni.
János Szabolcs, a PKE rektora ezzel kapcsolatban lapunknak elmondta: saját költségvetéséről ezek után is az egyetem fog dönteni, erről éppen a felsőoktatási intézmény szenátusának szerdai ülésén határoznak. A PKE dönti el, hogy mekkora álláskerettel és kikkel akar együtt dolgozni, dönt az óradíjakról és arról, hogy a pedagógusok mit és hogyan tanítanak.
A rektor hangsúlyozta: annyiról van csak szó, hogy a Sapientia Alapítvány rálátást akar a PKE gazdasági ügyeire, mint ahogyan ezt az általa alapított Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) esetében is megteszi.
„Ez esetben a Sapientia Alapítvány a finanszírozót, a magyar államot képviseli, és jogos elvárás, hogy a támogató rálásson az intézmény gazdálkodására. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Sapientia Alapítvány egy munkatársa velünk együtt követi a kiadásokat, az általunk kidolgozott költségvetés alapján meghozott döntéseket” – magyarázta János Szabolcs.
A Partiumi Keresztény Egyetem évek óta az alapítvány révén kapja a magyar állami pénzeket, a támogatás tavaly 621 millió forint (8,7 millió lej) volt. Az alapítványnak eddig nem volt rálátása arra, hogy a PKE mire költi ezt a pénzt.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
szóljon hozzá!