2011. június 01., 08:342011. június 01., 08:34
A bíróság honlapján közzétett döntés megerősíti a Kovászna megyei törvényszék áprilisban hozott ítéletét, amely felfüggeszti a három sepsiszentgyörgyi utcanév megváltoztatását előíró tanácsi határozatokat. A bírósági döntés szerint helyt adtak a Kovászna és Hargita Megyei Románok Civil Fóruma által benyújtott feljelentésnek.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat tavaly májusban összesen 36 utca elnevezéséről vagy névváltoztatásáról döntött. Többek között elfogadták, hogy a vasútállomást a város központjával összekötő 1918. december 1. sugárutat három részre osztják, az egyik szakasznak továbbra is a román nemzeti ünnep dátuma lesz a megnevezése, a másik két részt Mihai Eminescuról és Petőfi Sándorról nevezték el. Antal Árpád polgármester akkor úgy nyilatkozott: az önkormányzatok autonómiája értelmében a helyi tanácsnak jogában áll eldönteni, mi legyen egy utca neve. „Nem tudják annyiszor megtámadni, ahányszor az önkormányzat erről szavazni tud” – szögezte le az elöljáró.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!