Hirdetés

A romániai magyar diákok kétharmada magyar tannyelvű iskolában tanul – Nem minden téren fényes a helyzet

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Jelentősen alulreprezentált a romániai középiskolákban magyar nyelven tanulók aránya: miközben az elemi és általános iskolai képzésben 5,5 százalékot tesznek ki, addig a 9–12. osztályban ez az arány már alig 3,8 százalék. A hároméves szakiskolai képzésben eközben kiemelkedőnek tekinthető a magyarul tanulók aránya az Erdélystat friss felmérése szerint.

Krónika

2021. január 28., 14:302021. január 28., 14:30

2021. január 28., 14:352021. január 28., 14:35

Románia 929 tanintézetében működött magyar tannyelvű osztály a 2019/2020-as tanévben, ezekben mintegy 119 ezer diák tanult, mintegy kétharmaduk pedig kizárólag magyar nyelvű osztályokkal rendelkező iskolákba járt – derül ki az Erdélystat erdélyi statisztikai szolgálat által csütörtökön közzétett, a romániai magyar iskolahálózat szerkezetét és főbb jellemzőit górcső alá vevő elemzéséből.

Alul- és felülreprezentálva

Mint most nyilvánosságra hozott adatsorokból megtudhatjuk, a romániai iskolák 9,5 százalékában van magyar nyelvű képzés, a magyar nyelven tanulók aránya a közoktatásban 4,9 százalékos. Ez oktatási szintenként eltérő: az elemi és általános iskolai képzésben 5,5 százalékos,

Hirdetés

középiskolai szinten viszont már jelentősen alulreprezentáltak a magyar nyelven tanulók, arányuk csupán 3,8 százalék (a hivatási-vokacionális képzésben 7,5; az elméleti osztályt végzők esetében 3,9; szakközépiskolai szinten pedig csupán 2,9 százalékos).

A hároméves szakiskolai képzésben kiemelkedőnek tekinthető a magyarul tanulók aránya (6,2 százalékos), a gimnázium utáni, úgynevezett felsőfokú technikumi szakképzésben viszont csupán 1150-en tanultak magyarul (1,3 százalék).

Magyar nyelvű elemi oktatás 831 iskolában, általános iskolai osztály pedig 507 oktatási helyszínen van. Magyar középiskolai oktatás 126 tanintézetben zajlik: 71 iskolában elméleti, 37 iskolában hivatási, 59 iskolában pedig szakközépiskolai képzés, miközben szakiskolai képzés 61 helyszínen, gimnáziumi utáni oktatás pedig 16 helyszínen van.

Hol tanulnak a magyar diákok?

A magyar nyelven tanuló diákok mintegy kétharmada (65,7 százaléka) kizárólag magyar nyelvű osztályokkal rendelkező iskolákba jár, a vegyes tannyelvű iskolákba járók aránya Szilágy, Beszterce-Naszód, Maros, Brassó és Szatmár megyékben kiemelkedő. A kizárólag magyar iskolába járó diákok aránya értelemszerűen Székelyföldön a legmagasabb (85 százalék), viszont a szórványrégiókban is jelentősnek tekinthető: Bánságban 77 százalék, Dél-Erdélyben 60 százalék, Észak-Erdélyben 57 százalék.

A magyar oktatási hálózat jelentősen fragmentált, magyar nyelvű képzés még a 200–300 magyar lakossal rendelkező településeken is gyakori. Ennek elsődleges oka a magyar népesség területi eloszlása Erdélyen belül – húzzák alá az elemzés készítői.

Mint rámutatnak, a fragmentáltság azt is jelenti, hogy a magyarul tanuló diákok a kisebb méretű iskolákban felülreprezentáltak: 30 százalékuk 200 főnél kisebb létszámú iskolákba jár (szemben a romániai diákpopuláció 21 százalékával), további 29 százalékuk pedig 200–499 fős intézményekbe (ez országosan 22,5 százalék). A nagyobb iskolákban a magyarul tanulók jelentősen alulreprezentáltak, csupán 16 százalékuk látogat 800 főnél nagyobb oktatási helyszíneket, szemben az országos 35 százalékkal.

Szintén ezzel függ össze, hogy a magyar oktatási hálózaton belül jelentős arányú az összevont osztályokban történő oktatás. A több osztálycsoport egyidejű jelenlétével zajló osztott képzés leginkább alapfokon jellemző, a magyar elemisek mintegy egyötöde (21 százaléka, azaz 10 580 tanuló), illetve az általános iskolások 9 százaléka szimultán oktatásban részesül.

Az alacsony létszámú magyar osztályok alapvetően a szórványmegyékben jellemzőek, helyenként az elemi osztályosok akár többsége szimultán oktatásban vesz részt (Fehér megye 61 százalék, Beszterce-Naszód 49 százalék, Hunyad és Arad 36 százalék, Máramaros 35 százalék, Temes 33 százalék, Szeben 31 százalék).

Hiányos a kínálat

Az Erdélystat elemzése ugyanakkor arra is ráirányítja a figyelmet, hogy a magyar oktatási kínálatban számos terület hiányos, legalábbis az országos választékhoz képest. A magyarul tanulók alulreprezentáltak a filológia, de részben a matematika–informatika és társadalomtudományi képzésben (gimnáziumok), a testnevelési osztályokban (hivatási képzés), a mechanika, élelmiszeripar, környezetvédelem, közgazdaságtan szakokon (szakközépiskolák), illetve az egészségügyi asszisztensi, ápolói képzésben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”

Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön
2026. november 08., vasárnap

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése

Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése
2026. november 08., vasárnap

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben

Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben
Hirdetés
2026. november 07., szombat

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot

Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot
2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
Hirdetés
Hirdetés