Hirdetés

A perköltségeket is visszakapja Váta Lóránd kolozsvári színművész a Transindextől

Váta Lóránd kolozsvári színművész •  Fotó: Biró István

Váta Lóránd kolozsvári színművész

Fotó: Biró István

Az erkölcsi kártérítés mellett a perköltségeket is visszakapja a Transindex hírportáltól Váta Lóránd kolozsvári színművész – mondta ki szerdán kihirdetett alapfokú ítéletében a kolozsvári bíróság.

Pap Melinda

2021. április 28., 20:052021. április 28., 20:05

Az ítélet szerint a sajtópert másodfokon még 2019-ben elveszítő hírportálnak mintegy 11 ezer lejt kell fizetnie, az összeg a felperes Váta Lóránd perköltségeit fedezi. Az alapfokú ítélet ellen 30 napon belül fellebbezhet a hírportál.

Váta Lóránd a Krónika kérdésére úgy értékelte a döntést, hogy az erkölcsi kártérítés mellett – melyet a becsületsértés és rágalmazás miatt még 2018-ban indított per ítélete hozott meg számára – most anyagi kárpótlást is kapott.

Hirdetés
Idézet
„Miután megnyertem másodfokon is a pert, indítottunk egy kártérítési pert is. Akkor ugyanis azt írta az indoklásában a bírónő, hogy »tudomásul veszi a kártérítési igényemet«, ami azt jelenti, hogy indíthatok kártérítési pert”

– magyarázta a Krónikának a Kolozsvári Állami Magyar Színháznál alkalmazott színművész, egyetemi oktató. Emlékeztetett, hogy a perköltségek visszatérítésére vonatkozó pert még az előző per másodfokú ítélete után, 2019 őszén indították, de a járvány miatt elhúzódott a tárgyalás.

„Most hozta meg alapfokon a döntést a Kolozsvári Bíróság, hogy az összes perköltségemet visszanyertem tőlük, összesen mintegy 11 ezer lejt” – ismertette az alapfokú ítéletet Váta.

A szerdán kihirdetett verdikt szerint az alpereseknek – Média Index Egyesület, Média Net Kft és Kulcsár Árpád – 10 356,85 lej, illetve 622,85 lej perköltséget kell kifizetnie,

miután másodfokon már elveszítette a sajtópert, melyet becsületsértés és rágalmazás vádjával indított a színművész.

A portálról a bíróság által eltávolíttatott cikk hűlt helye •  Fotó: Krónika Galéria

A portálról a bíróság által eltávolíttatott cikk hűlt helye

Fotó: Krónika

Váta Lóránd lapunknak elmondta, a hírportálnak 30 nap áll rendelkezésére, hogy megfellebbezze az alapfokú döntést, de ügyvédje szerint nem sok esély van arra, hogy változzon a bírák hozzáállása.

Idézet
„Az erkölcsi kártérítést már az előző perben teljes egészében megnyertem, ellenben anyagi kártérítés nem volt. A perköltség megtérítése azt jelenti, hogy tulajdonképpen most visszakapom minden anyagi energiámat, amit ebbe beleáldoztam. Ez egy természetes dolog, ami már az előző perben meg kellett volna történjen”

– értékelte a mostani döntést a színművész.

Lapunk a per vádlottjaként Kulcsár Árpád volt főszerkesztőt is megkereste az ügyben, ő azonban a kiadóhoz irányított. Gyöngyi Annamária, a Transindex hírportált működtető kiadó igazgatója a Krónika kérdésére úgy vélekedett, hogy a szerdai döntés nem tekinthető fejleménynek az ügyben, csak annyit jelent, hogy a felperes külön úton kérte a perköltségek kifizetését.

Arról, hogy fizetnek-e vagy megóvják az alapfokú döntést, Gyöngyi Annamária szerint az ügyvédjükkel való konzultáció során döntenek.

Lapunk azon kérdésére, miszerint a két vesztes per után a Transindex elhatárolódik-e Kulcsár Árpád volt főszerkesztőtől, aki jelenleg is munkatársa a portálnak, az igazgató nemmel reagált, hozzátéve ugyanakkor, hogy ez nem csak adminisztratív döntés.

korábban írtuk

Váta erkölcsi jóvátételt kapott, a Transindex később dönt a fellebbezésről
Váta erkölcsi jóvátételt kapott, a Transindex később dönt a fellebbezésről

Másodfokon a felperes Váta Lóránd színművész javára döntött a bíróság a Transindex kiadója és volt főszerkesztője ellen indított sajtóperben. A hírportál fellebbezhet az ítélet ellen – erről az indoklás függvényében döntenek.

Mint arról beszámoltunk, Váta Lóránd kolozsvári színművész még 2018-ban perelte be a Transindexet, miután a portál szexuális zaklatóként állította be. Váta becsületsértés és rágalmazás miatt a Transindexen 2017 októberében megjelent két cikk nyomán perelte be a portált kiadó Média Index Egyesületet, a csíkszeredai Média Net Kft.-t, illetve Kulcsár Árpád volt főszerkesztőt, aki az eset következtében mondott le tisztségéről. A színművész 50 ezer euró erkölcsi kártérítést is követelt.

A Transindexen az akkoriban világszerte nagy hullámokat keltő #MeToo mozgalom hevében jelent meg a két cikk, amelyekben szexuális zaklatóként állították be Váta Lórándot

úgy, hogy neki nem adtak lehetőséget a megszólalásra ugyanabban a formában. Váta már akkor cáfolta a cikk alá írt Facebook-hozzászólásban az ellene felhozott vádakat, amelyeket rágalomnak, személye nyilvános lejáratásának, magánélete kiteregetésének és a nyilvánosság előtti meghurcolásnak tartott, és közölte, hogy jogi lépéseket fog tenni, ami meg is történt.

A Kolozsvári Ítélőtábla a 2019 novemberében hozott másodfokú ítéletében elismerte a becsületsértés és rágalmazás vádját a színművész által a hírportál ellen indított perben. Ebben ugyanakkor részben módosította az ügyben első fokon hozott döntést 1000 lejre csökkentve a színművész által követelt 50 ezer euró erkölcsi kártérítést.

korábban írtuk

Elrajtolt a sajtóper: tetemes erkölcsi kártérítést követel Váta Lóránd a Transindextől
Elrajtolt a sajtóper: tetemes erkölcsi kártérítést követel Váta Lóránd a Transindextől

Elkezdődött a Váta Lóránd kontra Transindex sajtóper: a kolozsvári színművész 50 ezer euró kártérítést kér, miután a portál szexuális zaklatóként állította be.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Illegális autóbontókra csaptak le Maros megyében, 160 tonna hulladékot foglaltak le

Engedély nélkül működő autóbontókra csaptak le a rendőrök Maros megyében. Az országos rendőrségi akció keretében négy házkutatást tartottak, amelyek során mintegy 160 tonna, jórészt szétszerelt gépjárművekből származó hulladékot foglaltak le.

Illegális autóbontókra csaptak le Maros megyében, 160 tonna hulladékot foglaltak le
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Befejeződött a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása

Befejeződött az egyik legfontosabb Kárpát-medencei Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása.

Befejeződött a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása
2026. november 02., hétfő

Gulyással vágtak vissza az AUR-nak a Bálványos átnevezéséről szóló vitában

Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.

Gulyással vágtak vissza az AUR-nak a Bálványos átnevezéséről szóló vitában
2026. november 02., hétfő

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Sírkő sebesített meg egy hároméves kisgyereket a temetőben

Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisgyermeket, akire vasárnap rádőlt egy síremlék a temesvári Sági úti temetőben.

Sírkő sebesített meg egy hároméves kisgyereket a temetőben
2026. november 01., vasárnap

Egy hétig bolyongtak a hegyekben az ukrán menekültek

A hegyimentők kimentettek három eltévedt ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak át az ukrán–román határon.

Egy hétig bolyongtak a hegyekben az ukrán menekültek
2026. november 01., vasárnap

Székelyföldön is új nyugdíjszelvényeket kapnak azok, akiknek bankszámlára utalják a járadékukat

Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Beszterce-Naszód, Kovászna, Hargita és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást.

Székelyföldön is új nyugdíjszelvényeket kapnak azok, akiknek bankszámlára utalják a járadékukat
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok
2026. november 01., vasárnap

Tudja, hogy jelmez, mégis fél – halloween és halottak napi emlékezés gyerekszemmel

A halloweenes borzongás segíthet a félelmek leküzdésében, de meg is terhelheti a gyereket. Sulyok Kármen pszichológussal az ijesztgetés határairól, a halálról való őszinte beszélgetésről és a családi emlékezésbe való bevonásról beszélgettünk.

Tudja, hogy jelmez, mégis fél – halloween és halottak napi emlékezés gyerekszemmel
2026. október 31., szombat

Kutatásra ösztönzés helyett elméletekkel tömjük a gyerekek fejét

Miközben számos európai állam az elmúlt 10-15 évben gyökeresen átalakította a matematika és a természettudományok oktatását, Románia megrekedt az elméleti ismeretek puszta átadásánál.

Kutatásra ösztönzés helyett elméletekkel tömjük a gyerekek fejét
Hirdetés
Hirdetés