
Megoszlik a Maros megyei polgármesterek véleménye a kormánytámogatások elosztásának rendszeréről: legtöbben úgy érzik, a folyamat túlzottan bürokratikus, és sokszor tűnik úgy, hogy a központi hatalom fékezi az önkormányzatokat munkájukban.
2015. december 28., 13:282015. december 28., 13:28
Balavásár elöljárója, Sagyebó István rámutatott: lassítja a folyamatot, hogy az illetékesek olykor félnek aláírni az okiratokat, emiatt elhúzódnak a közbeszerzések, az engedélyeztetések, így a munkálatokat sem tudják minden esetben terv szerint elkezdeni. A másik komoly problémát az jelenti, hogy a kormány nem minden esetben tartja be ígéreteit. „Mindmáig nem kaptuk meg a szennyvízcsatorna kiépítésére még 2012-ben leszerződtetett összeget” – panaszolta el Vámosgálfalva polgármestere, Balog Elemér. A Dicsőszentmárton melletti település polgármesterét legutóbb azzal „fizették ki”, hogy a pénz egy részét majd 2016-ban, a másikat pedig 2017-ben utalják. Ehhez képest a vállalkozó már a munkálatok vége felé jár.
„Ígérgetni azt tudnak, fizetni nem. Amikor rákérdezünk, hogy miért késik a támogatás, a vállukat vonogatják. Bezzeg a papírmunka csak szaporodik, ahelyett hogy egyszerűsödne” – tette hozz Balog. Mezőpaniti kollégája, Bartha Mihály már annak is örül, hogy „a hatóságok nem gátolták száz százalékban” a munkáját, ellenben pénzhiány miatt sok mindenről le kell mondaniuk.
Nem figyelnek a marosszentgyörgyiekre
Úgy tűnik, Bukarest a legtöbb bosszúságot Marosszentgyörgy önkormányzatának okozta idén. A Marosvásárhellyel öszszenőtt nagyközség elöljárója kapásból négy olyan tervet sorolt fel, amit a központi hatalom „kaszált el”. A legsúlyosabb gondot a községközponton áthaladó, négysávos országút betonfallal való elválasztása jelenti. A helyiek tiltakozása hidegen hagyta az útügyi hatóságot, de még az sem hatott meg senkit, hogy a fal miatt egyre gyakoribbá váltak az átjárón keletkezett balesetek, amelyek közül az egyik halálos kimenetelű volt. A Román Vasúttársaságot (CFR) sem érdekli, az Északi utcában hány autót üt el a vonat: a sorompó nélküli átkelőn már több tragikus kimenetelű baleset is történt, sem e miatt, sem a többszörös kérvényezés okán a CFR vezetősége nem hajlandó intézkedni.
Sófalvi Szabolcs polgármester és a helyi lakók bosszúságát a környezetvédelmi és erdészeti minisztérium, valamint a honvédelmi tárca is fokozta. Előbbi az erdészeti hivatalon keresztül megcsonkította a Cinege-tetői sípálya fölötti erdőt, utóbbi pedig folyamatosan gátolja a lőtér körülötti építkezést. „Az erdő nem a községé, de mi látjuk mindennap a megcsúfított Cinege-tetőt. Ami meg a katonai lövöldét illeti, azon túl, hogy sokkal nagyobb területet foglal el, mint amennyire szüksége lenne, kétkilométeres körzetben alaptalanul gátolja a település terjeszkedését” – panaszolta el a mintegy tízezer lakosú Marosszentgyörgy elöljárója. A pénzvisszaosztások csak fokozni tudják Sófalvi Szabolcs elégedetlenségét. Mint mondta, idén fordult elő először, hogy a pénzügyminisztérium kevesebb pénzt juttatott vissza a településnek, mint amennyi adó befolyt Szentgyörgyről a központi költségvetésbe.
Jótékonykodás más kárára
Ehhez képest a központi hatalom sokkal kegyesebb volt a mezőcsávásiakhoz. Szabó Levente polgármester úgy érzi, az általa vezetett önkormányzatnak kimondottan segített Bukarest 2015-ben. A költségvetés kiegészítésekor több pénz jutott az infrastruktúra fejlesztésére és a kultúrotthonok rendbetételére. Négy művelődési házat sikerült renoválni idén, és egy kilométer községi utat is le tudtak aszfaltozni a Szabédot és Bazéddal összekötő szakaszból.
Szintén sokat köszönhet a kormánynak Gernyeszeg tanácsa, mely a viszszaosztásból kapott (nem remélt) összegből csaknem hatvan kilométer községi utat tett rendbe. „Köveztünk, egyengettünk ott, ahol egyelőre nincs aszfalt. Ezen kívül ki tudtuk fizetni az elmaradt számláinkat” – sorolta Kolcsár Gyula, a Maros menti település elöljárója. A polgármester azonban megjegyezte: örül a megvalósításoknak, azonban tudatában van annak, hogy a Bukarest jótékonykodása más önkormányzatok, illetve országos beruházások kárára történhetett.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!