
A kincses városban sportszereket és több mint 100 pár sportcipőt adtak át a gyerekeknek
Fotó: Rostás Szabolcs
Befutottak Kolozsvárra hétfőn az összesen 740 kilométeres távot felölelő Egy vérből vagyunk jótékonysági futás résztvevői, a kincses városban több mint száz nehéz sorsú gyereknek ajándékoztak sportcipőket.
2023. július 03., 18:532023. július 03., 18:53
2023. július 03., 19:462023. július 03., 19:46
A pénteken Bonyhádról indult, szerdán pedig Gyergyószárhegyen záruló jótékonysági akció futói hétfőn kora délután érkeztek a főtéri Szent Mihály-templom elé. A négy utrafutóhoz a város szélén a támogatott gyerekek egy csoportja is csatlakozott. A templom előtt Magyarország kolozsvári főkonzulátusa részéről Kőrösi Viktor Dávid vezető konzul, valamint Bónis Endre, a Szent Mihály-plébánia főgondnoka fogadta őket. „Határon innen és túl összetartozunk, hiszen – ahogy az alapítvány neve is mutatja – egy vérből vagyunk” – fogalmazta meg a rendezvény üzenetét újságíróknak nyilatkozva Forintos József, a szervező Egy vérből vagyunk alapítvány munkatársa.
Az akciót kilencedik éve szervezik meg az Országos Vérellátó Szolgálattal közösen, a magyarországi helyszíneken vért gyűjtenek. Erdélyben sportcipők ajándékozásával segítenek, ezeket magyarországi adományokból vásárolták. Emellett a zárónapon Gyergyószárhegyen 500 nehéz sorsú gyereknek tartanak gyerekfesztivált, Magyarfülpösön pedig ötnapos sporttábort szerveznek.
Bármit meg lehet tenni, csak akarni kell. Sperka Tamás ultrafutó három társával váltóban teljesíti a napi mintegy száz kilométeres távot
Fotó: Rostás Szabolcs
Forintos József szerint azért ajándékoznak sportcipőt, mivel ez az alapja a legtöbb mozgásformának, és ha valaki nem fogékony a sportra, iskolába járásra is használhatja. Kolozsváron négy szervezet támogatottjainak – a Szent Mihály plébánia és az Aksza Ház nehéz sorsú gyerekei, a Böjte Csaba és Gergely István (Tiszti) által támogatott kolozsvári egyetemisták – nyújtottak át több mint száz pár cipőt. Az előző napokon Nagyszalontán, Nagyváradon és Zsobokon adtak át adományokat, összesen mintegy 300 pár cipő talál gazdára.
Sperka Tamás ultrafutó elmondta: három társával váltóban teljesítik a napi mintegy száz kilométeres távot, ő hétfőn 35 kilométert futott. „Mi nem elfutunk a probléma elől, hanem odafutunk, ahol található. Próbáljuk a sport, a mozgás szeretetét átadni a gyerekeknek” – idézte az MTI az ultrafutót. Hozzátette, személyes példával azt is jelezni próbálják feléjük, hogy nincs lehetetlen. „Ha le lehet futni 740 kilométert pár nap alatt, akkor bármit meg lehet tenni, csak akarni kell” – mondta Sperka Tamás. Kifejtette: a futóknak óriási élmény, amikor a helyi gyerekek, felnőttek is csatlakoznak hozzájuk.
Az MTI kérdésére elmondta: mivel a 30 Celsius-fokos meleg nem kedvez annyira a futásnak, gyakrabban váltanak, csupán tíz kilométer körüli távokat futnak egyben, hogy gyorsabban tudjanak regenerálódni. Megpróbálják kerülni a forgalmas útszakaszokat, és járdán, kerékpárúton, mezőn futni, de van, amikor muszáj a gépkocsik mellett haladni. Ilyenkor a romániai sofőrök nagy része türelmes, figyel rájuk, de volt példa, hogy a rendőröknek kellett közbelépni, annyira erőszakosak voltak - mesélte.
Mint arról beszámoltunk, a jótékonysági futás hat napon át zajlik a Bonyhád-Baja-Hódmezővásárhely-Gyula-Nagyszalonta-Nagyvárad-Zsobok-Kolozsvár-Magyarfülpös-Gyergyószárhegy 740 kilométeres útvonalon. A gyergyószárhegyi Tatárdombon, a célban Herczegh Anita, a Regőczi István Alapítvány kuratóriumának elnöke és Böjte Csaba fogadja a befutókat.

A nagy múltra visszatekintő, Egy vérből vagyunk elnevezésű jótékonysági futás egyik feladata, hogy erősítse a nemzeti összetartozás érzését – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken Bonyhádon.
Erős szélre és zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.
Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.
Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.
Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.
Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.
Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.
Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.
szóljon hozzá!