
Urbán Erik ferences szerzetest, a csíksomlyói kegyhely templomigazgatóját nevezte ki a gyulafehérvári főegyházmegye megszentelt élet intézményeiért felelős érseki helynökévé Jakubinyi György gyulafehérvári érsek.
2015. március 30., 19:302015. március 30., 19:30
Amint arról korábban írtunk, Ferenc pápa a 2015-ös esztendőt a Megszentelt Élet Évének nyilvánította.
„A megszentelt élet elkötelezettjei életük példájával, s még inkább imádságukkal és munkájukkal járulnak hozzá a lélekmentés főegyházmegyei hivatásához. Hosszabb ideje foglalkoztat a gondolat, hogy ezek a közösségek nagyobb figyelmet és törődést igényelnének. Arra gondoltam, hogy a kánonjog adta lehetőséggel élve külön „érseki helynököt” nevezek ki, akinek az lenne az egyedüli feladata, hogy megbízásomból a szerzetesi közösségeket látogassa, gondjaikat a főegyházmegyei hivatal felé közvetítse” – fogalmazta meg érseki körlevelében Jakubinyi.
„Meglepetés volt számomra, amikor először megkerestek telefonon, tolmácsolva Jakubinyi György érsek úr felkérését” – fejtette ki érdeklődésünkre Urbán Erik. „Miután egyeztettem elöljárómmal, Orbán Szabolcs tartományfőnök úrral, és kikértem még néhány, számomra mérvadó személy véleményét, igent mondtam a kérésre, megköszönve a főpásztor bizalmát személyem iránt” – tette hozzá.
Mint fogalmazott, arra fog törekedni, hogy az erdélyi főegyházmegye területén szolgáló szerzetesrendek összehangoltabban tudják szolgálni a főegyházmegyét, az anyaszentegyházat, a népet. „Szükségét érzem annak, hogy odafigyeljünk egymásra, és megtartva sajátos karizmáinkat, gazdagítsuk, erősítsük egymást. Így fogjuk betölteni azt a szerepet, amelyre hivatottak vagyunk az egyházban, elsősorban az imahátteret biztosítva, lendületet adva ezzel az egyház »vérkeringésének«” – hangsúlyozta Urbán Erik, aki fontosnak tartja, hogy olyan közös rendezvényeket is szervezzenek, amelyekbe a papok és a hívek is bekapcsolódhatnak.
A Vasárnap katolikus hetilapnak adott interjúban ugyanakkor Urbán Erik arról is beszélt, hogy itt Erdélyben, illetve valamennyi volt kommunista országban, különös fontossága van a Megszentelt Élet Évének, hiszen az 1950-es években állami rendelettel feloszlatták a szerzetesrendeket, korlátozva tudták csak betölteni szolgálatukat. A rendszerváltás után kezdődött a rendek újraszerveződése.
„Nem csak újraindulásról kell beszélnünk, hiszen újabb letelepedések is történtek, új kolostorok, monostorok nyitották meg kapuikat. Különböző szerzetesi közösségek immár szélesebb spektrumú tevékenységet folytathatnak, a feloszlatott rendek közül némelyek újra működhetnek, nyíltan élhetik meg sajátos karizmájukat. Fontoljuk meg közösen is mi, szerzetesek Ferenc pápa hozzánk intézett levelének a buzdítását: hálával nézzünk vissza a múltra, szenvedéllyel éljük a jelent, és reménnyel tekintsünk a jövőre!” – szögezte le az újdonsült érseki helynök.
Urbán János Erik OFM 1981-ben a Szatmár megyei Krasznabélteken született. 2006-ban tett örök fogadalmat, és 2008-ban szentelték pappá. 2008-tól Kaplonyban volt segédlelkész, majd 2009-től ugyanott házfőnök. 2011 óta a csíksomlyói kegytemplom igazgatója.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!