2011. július 01., 11:202011. július 01., 11:20
Ahhoz, hogy elfoglalhassa polgármesteri székét, a liberális politikus le kellett, hogy mondjon képviselői mandátumáról. Miután a nagybányai, szintén időközi polgármester-választáson a városi RMDSZ nem indított jelöltet, és arra buzdította a magyarokat, hogy a liberális politikust támogassák szavazataikkal, a Krónika arra volt kíváncsi, hogy az augusztusi voksoláson a szövetség megpályázza-e a megüresedett képviselői tisztséget. Béres István, az RMDSZ történelmi Máramaros területi szervezetének elnöke érdeklődésünkre elmondta, a jelöltállításról a jövő hét elején döntenek a nagybányai területi szervezettel folytatott konzultációt követően. „Meg kell fontolnunk a döntést, több szempontot is figyelembe kell vennünk, mivel az érintett nagybányai választási körzetben az RMDSZ jelöltje szerény esélyekkel indulna, ha azt vesszük alapul, hogy a magyarság aránya alig több mint 10 százalékos” – nyilatkozta a máramarosi parlamenti képviselő.
Augusztus 21-én egyébként Neamţ megyében is időközi képviselő-választást szerveznek, ahol az áprilisban elhunyt szociáldemokrata képviselő, Victor Surdu mandátumáért fognak megméretkezni.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!