Hirdetés

A magyarországihoz hasonló gyermekjogvédő szabályozást kezdeményez képviselőjén keresztül az EMNP

A néppárt vezetői szerint Romániában is szükség van a gyermekeket a szexuális propagandától védő jogszabályokra •  Fotó: EMNP

A néppárt vezetői szerint Romániában is szükség van a gyermekeket a szexuális propagandától védő jogszabályokra

Fotó: EMNP

Támogatja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a gyermekvédelemről szóló magyarországi népszavazási kezdeményezést – jelentették be az alakulat vezetői csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatójukon.

Krónika

2021. július 22., 23:292021. július 22., 23:29

2021. július 22., 23:412021. július 22., 23:41

Csomortányi István, az EMNP vezetője, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) társelnöke fontosnak nevezte, hogy a határon túli magyar állampolgárok is minél nagyobb számban mondjanak véleményt a magyar kormány által kezdeményezett népszavazás kérdéseiről, ezzel is kifejezve a magyar nemzet egységét. Közölte, a Mezei Jánossal, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökével történt egyeztetést követően a néppárt és az MPP egyaránt kiáll a hagyományos értékek mellett, és arra biztat mindenkit, hogy a népszavazáson vegyen részt, és álljon ki a családok és a gyermekek védelmében.

Csomortányi szerint Magyarországnak hasznos a népakarat közvetlen felmutatása a gyermekvédelmi törvény kapcsán, hiszen ez váltotta ki egyes nyugati körök „hisztériáját”, ezért is szükséges a szerteágazó, sok törvényt módosító új jogszabály rendelkezéseinek megerősítése a lehető legdemokratikusabb eszközzel.

Hirdetés

„A törvény tiszta vizet önt a pohárba az iskolai és médiafelületeken tetten érhető, a gyerekeket célzó LMBTQ-propaganda kapcsán. Hasznos lenne, ha nem csak Magyarországon és Lengyelországban születnének hasonló, a gyermekeket a szexuális propagandától védő jogszabályok, hanem egész Kelet-Közép-Európa megmutatná, hogy egységes ebben a kérdésben” – hangoztatta a sajtótájékoztatón a nagyváradi politikus. Csomortányi bejelentette, éppen ezért a román parlament új ülésszakának megnyitása után az EMNP saját képviselőjén (az RMDSZ listáján mandátumot szerzett Zakariás Zoltán – szerk. megj.) keresztül egy hasonló, a hazai szabályokat tisztázó törvénymódosító csomagot tűz majd napirendre.

A néppárt vezetője úgy véli, ideje, hogy Románia törvényhozói is állást foglaljanak a gyermekvédelem ügyében, és tisztázzák, hogy szándékoznak-e megvédeni a gyermekeket „ettől a típusú propagandától”, melyet szerinte a szabadság ürügyén „gyanús hátterű civil szervezetek próbálnak a romániai, és ezzel az erdélyi társadalomra ráerőltetni”. Csomortányi szerint kettős mércével mérik az Európai Unióban élő mintegy ötven millió főt kitevő őshonos nemzeti kisebbségek tagjait. „Az ő jogaikkal, az őket ért napi sérelmekkel Brüsszel nem hajlandó foglalkozni, míg a mesterségesen kreált LMBTQ »közösség» jogait akár a tagállamok ellenében is foggal-körömmel védi” – fogalmazott az EMNP elnöke.

Habinyák István, a párt Bihar megyei elnöke elmondta, az alakulat arra buzdít minden magyar állampolgárt, hogy a magyarországi törvények betartása mellett vegyen részt a népszavazáson, és mondjon ötször nemet a feltett kérdésekre, hiszen szerinte így alkalmuk nyílik megvédeni a gyermekeket. A néppárt önkéntesei mindenkinek szívesen segítenek a regisztrációban, hogy minél többen élhessenek szavazati jogukkal ebben a fontos kérdésben.

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán jelentette be a közösségi oldalán, hogy a magyar kormány gyermekvédelmi népszavazást kezdeményez öt kérdésben. A Nemzeti Választási Iroda internetes oldalán, a www.valasztas.hu-n az NVB-hez 2021-ben benyújtott országos népszavazási kezdeményezések között már meg is jelentek a kormány által benyújtott kérdések. Ezek így szólnak: „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?”, „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?”, „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések?”, „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?”, „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?”

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”

Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön
2026. november 08., vasárnap

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése

Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése
2026. november 08., vasárnap

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben

Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben
Hirdetés
2026. november 07., szombat

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot

Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot
2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
Hirdetés
Hirdetés