
Fotó: Rostás Szabolcs
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. portfóliójába tartozó Manevi Zrt. tulajdonába került a zsibói Wesselényi-kastély. Az impozáns műemlék épület jelenlegi tulajdonosát jelző, szerdán kiállított telekkönyvi kivonatot a kastélyt eladó örökös juttatta el az MTI tudósítójának.
2021. május 19., 15:062021. május 19., 15:06
2021. május 19., 15:592021. május 19., 15:59
Janicskó András, a kastély örököse korábban az MTI-nek elmondta: a kolozsvári Micro Vision Consult Kft. üzleti tanácsadó cég – mely április 20-án tőle vásárolta meg a műemléképületet – azonnal túl is adott a kastélyon. Ezt igazolja a friss telekkönyvi kivonat. A Manevi Zrt korábban Szatmár megyében vásárolt meg két történelmi jelentőségű műemléképületet: a Szatmárnémeti központjában álló egykori Pannónia szállót, és azt a nagykárolyi épületet, amelyből 2014-ben költözött ki a város polgármesteri hivatala. Amint az erdélyi magyar sajtó korábban írta: a Manevi Zrt. a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. portfóliójába tartozó állami vállalat.
A kastélyra a bukaresti Artmark Historical Estate Kft. kereste a vásárlókat, folyamatosan csökkentve az árat, mely végül 800 ezer eurónál állapodott meg. A hatályos törvények elővásárlási jogot biztosítottak a román államot megtestesítő intézményeknek: a bukaresti Kulturális Minisztériumnak, a Szilágy Megyei Tanácsnak és a Zsibói Polgármesteri Hivatalnak. Miután a kulturális tárca márciusban lemondott az elővásárlási jogáról, a Szilágy megyei önkormányzat jelezte, hogy megvásárolná az épületet. A tanács április 28-i ülésén határozott az adásvételi tárgyalások elkezdéséről, tárgyalóbizottságot nevezett ki, és pénzt is elkülönített a költségvetésében az üzletre. Csak később szembesült azzal, hogy a történelmi jelentőségű ingatlan már egy bő héttel korábban gazdát cserélt.

Janicskó András, a zsibói Wesselényi-kastély örököse szerint a Szilágy megyei önkormányzat kifutott a törvényes határidőből az elővásárlási jog érvényesítésével, ezért adta el másnak az impozáns barokk épületet, amelyet egy Kolozsváron bejegyzett társaság vásárolt meg 800 ezer euróé
Janicskó András kedden az MTI-nek elmondta, a megyei önkormányzat kifutott a törvényes határidőből az elővásárlási jog érvényesítésével. Szilágyi Róbert, a megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke, a megyei tárgyalóbizottság vezetője a Maszol.ro portálnak viszont azt nyilatkozta, hogy a törvényes határidőn belül jelezték vásárlási szándékukat, ezért bírósághoz fordulnak az elővásárlási joguk érvényesítéséért. Az RMDSZ-es elöljáró korábban a Krónikának még arról beszélt, hogy reményeik szerint némi alkudozás után már május végén nyélbe üthetik az üzletet. Lapunk a fejlemények kapcsán ismét Szilágyi Róbert Istvánhoz fordult, akit reagáltatni szerettük volna arra, hogy fény derült a tulajdonos kilétére. Az alelnöktől szerdán azt a választ kaptuk: mivel a Szilágy Megyei Tanács nem kapott erre vonatkozó tájékoztatást, így nem tud erről a kérdésről nyilatkozni.

Bár április végén még úgy tűnt, hogy Erdély egyik legszebb barokk kastélya közvagyonná válhat, váratlan fordulat történt az ügyben, az örökösök anélkül adták el a 800 ezer euróért meghirdetett ingatlant, hogy a Szilágy Megyei Tanács élhetett volna elővásárlási jogával.
A barokk és klasszicista stílus ötvözésével 1779 és 1796 között felépített kétszintes kastély 2200 négyzetméteres hasznos területtel rendelkezik. A tízhektáros kastélykertből 1,3 hektárt szolgáltattak vissza az örökösnek, a fennmaradó részen botanikus kert működik. A kastély államosítás előtti utolsó tulajdonosa Teleki Artúrné Wesselényi Ilona volt. Az ő leszármazottja, a Szilágysomlyón élő Janicskó (született Teleki) Éva 17 éven át pereskedett az örökség visszaszerzéséért. 1997-ben az állam az épületért csekély összegű kártérítést fizetett, amit a család visszafizetett az államnak, amikor a törvények módosítása nyomán a természetbeni visszaszolgáltatásra is lehetőség nyílott. A restitúcióról végül 2012 tavaszán hozott jogerős ítéletet a bíróság.
A zsibói Wesselényi-kastély az államosítás után iskolaként, majd pionírok (úttörők) házaként működött. Az 1989-es romániai rendszerváltás után is a gyermekek számára szabadidős foglalkozásokat szervező intézmény, illetve a kastélyparkban kialakított botanikus kert irodái működtek benne.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
2 hozzászólás