Hirdetés

A jövő héten születik végleges ítélet az EMNP bejegyzéséről, Toró optimista

Egy héten belül jogerős ítéletet hirdet a Bukaresti Táblabíróság a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által kezdeményezett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzése tárgyában.

Rostás Szabolcs

2011. szeptember 08., 16:302011. szeptember 08., 16:30

Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke lapunknak elmondta, a csütörtöki tárgyaláson a bíróság érdemben foglalkozott a pártalapítás ügyével, és elutasította Viorel Rînghilescu, a Demokrata Párt elnökének halasztási kérelmét. Mint ismeretes, a román alakulat az EMNP nevében szereplő Erdély szót, valamint a párt programjába iktatott szubszidiaritás és társadalmi szolidaritás elvét kifogásolva óvta meg a magyar párt bejegyzését, amely szerinte veszélyeztetné Románia területi épségét, nemzetbiztonságát.

Toró közölte, ismertették a bírósággal, hogy téves értelmezésen, a leendő párt programjából kiragadott szövegrészen alapszik a Bukaresti Törvényszék júliusi határozata, amely elutasította az EMNP bejegyzését. (A törvényszék azzal indokolta döntését, hogy az EMNP nem a „nemzeti érdekek” képviseletét vállalja, hanem egy közösség – a magyar – érdekeire összpontosít).

Hasonlóképpen megalapozatlannak nevezték az EMNP képviselői a román Néppárt kizárólagosságra törekvő követelését is, miszerint az új magyar párt nevében ne szerepeljen a nép szó.

Különben az ügyész – osztva a törvényszék elutasító ítéletét – továbbra is az EMNP bejegyzése ellen érvelt, emellett a közvádló szerint a néppárti elnevezés összezavarná a választópolgárokat.

Az EMNP ideiglenes elnöke szerint azáltal, hogy nem lesz újabb tárgyalási forduló, a párt megalapításának ügye hamarosan révbe ér, hiszen a bíró csütörtökön leszögezte: nem foglalkozik az óvásokkal, csak a törvényszék verdiktjében foglalt megállapításokat vizsgálja. „Ha szakmai szempontok alapján ítélkezik a táblabíróság, a döntés csakis pozitív lehet” – adott hangot optimizmusának Toró.

A Krónikában korábban megjelent, az EMNP bejegyzését korábban megóvó Adrian Drăghici korrupciógyanús ügyére reagálva a politikus hozzátette: számára nem volt jó érzés olvasni, hogy az a bukaresti ügyvéd, akinek megbízásából az RMDSZ betekinthetett az EMNP-dossziéba, súlyos csalási botrányba keveredett.

„Remélem, az RMDSZ nem az erdélyi magyarok pénzéből fizette Drăghici honoráriumát, hiszen láttuk, hogy a Termoelectrica-ügyben 3,8 millió eurót számlázott ki” – fogalmazott Toró. T. Tibor.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
Hirdetés
Hirdetés