
Bogdán Zsolt színművész, Solymosi Zsolt, a János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója a bemutatón
Fotó: Kiss Judit
A kolozsvári Tar Koppány Zsolt kötelező sorkatonai szolgálatát teljesítve, katonabakancsa által okozott sebe miatt, feltehetően szándékosan hiányos kezelés következtében, vérmérgezésben halt meg 1982 végén. Tragédiájáról édesapja, Tar Károly írt tényregényt, amelyet immár négyszer adtak ki, most pedig hangoskönyv készült belőle, amelynek bemutatóját a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében tartották pénteken.
2024. június 28., 19:032024. június 28., 19:03
2024. június 28., 19:202024. június 28., 19:20
Óriási érdeklődésnek örvendett pénteken délután a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében tartott bemutató, amelyen Tar Károly Az ismert katona című tényregényének hangoskönyv-változatát ismertették. A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban tartott eseményen nagyon sokan voltak kíváncsiak annak a történetnek a felelevenítésére, amely a kommunizmus időszakában mélyen beivódott az erdélyi magyar köztudatba.
Tar Károly könyve első ízben 1983-ban jelent meg a Dacia kiadónál, a borítón Tar Koppány Zsolt utolsó fényképe
Fotó: atikvarius.ro
– így tett bevallása szerint a hangoskönyvnek a hangját kölcsönző Bogdán Zsolt színművész is pénteken, a rendezvény előtt.
Tar Károly: „Az ismert katonának ma is ismertté kell válnia. Minden gyilkossággal nem csak egy embert öltek meg, hanem az egész közösséget”
Fotó: Kiss Judit
Tar Koppány Zsolt édesapja, Tar Károly könyvet írt a dokumentumok, levelek, naplóbejegyzések alapján,
A bemutatón a Svédországban élő írót, édesapát, Tar Károlyt kapcsolták videóhíváson keresztül, rajta kívül Solymosi Zsolt és Bogdán Zsolt ismertette a történetet, a hangoskönyv elkészültének részleteit. A népes közönségben nemcsak az idősebb generáció képviselői voltak jelen, Tar Koppány Zsolt ma 60 éves kortársai, de fiatalok is szép számmal érdeklődtek a tragikus történetet feldolgozó könyv és hangoskönyv iránt. A kötet immár négy kiadást ért meg, most pedig már 5 órás hanganyag formájában is elérhető lesz hamarosan a világhálón. Bogdán Zsolt hanggal mintegy „élővé tette” a tényregényt, az eseményen több részletet is meghallgathatott a közösség.
Tar Károly tragikusan elhunyt fiáról elmondta, azért választotta az „ismert katona” címet, mert Tar Koppány Zsolt nagyszerű sportoló, vízilabdázó, focizó, kitűnő tanuló volt, aki elsőként jutott be az egyetemre.
azt a két jelentést, aminek a megírására kényszerítettek, a saját nevemmel írtam alá. Három naponta hívattak, faggattak. Az ellenállásomnak az lett az eredménye, hogy amikor a fiam megbetegedett, bár kétszer is megműtötték, de nem kapott megfelelő kezelést, ezért halt meg” – elevenítette fel az édesapa.
Fotó: Kiss Judit
Azt is elmondta, hogy fia halála után eljutott a legfelsőbb törvényszékig, de
„Az ismert katonának ma is ismertté kell válnia. Minden ilyen gyilkossággal nem csak egy embert öltek meg, hanem az egész közösséget. Kisebbségünk kilátástalan, a hatalom elleni küzdelmét is jelképezi a tragédia” – mondta Tar Károly.
Fotó: Kiss Judit
A hangoskönyv megszületését kezdeményező Solymosi Zsolt elmondta, amikor ő diák volt, Tar Koppány Zsolt történetét mindenki olvasta a könyvből, ismerték, hősnek tekintették a tragikusan elhunyt fiút.
Az eseményen a közönség több részletet is meghallgathatott a hangoskönyvből Bogdán Zsolt interpretálásában. Tar Koppány Zsoltnak a katonaságból a szüleinek, húgának küldött leveleit, édesanyja levelét, valamint az utolsó fejezetet, a Hazatérés címűt, amelyben az édesapa gyásza kerül előtérbe. Bogdán Zsolt elmondta, igyekezett kellő tisztelettel, alázattal viszonyulni a műhöz és a Zsolt emlékéhez. Mint elhangzott, a színművész a karaktereket is megformálja a hangoskönyvben: más-más hangszínnel eleveníti fel a fiú, a húga, az édesapa, az édesanya mondatait.
Népes közönség a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban
Fotó: Kiss Judit
de arról is, hogy a katonatársaival igyekeznek vidámak lenni, sokat nevetni.
Fotó: Kiss Judit
A korszak a tekintetben is felelevenedik, hogy a mostani korhoz képest lassú levélváltás miként működött, hogy mennyire örült a kiskatona az otthonról kapott csomagoknak, miként osztotta be falatonként a süteményt. Aztán előbukkannak a levelekben azok az utalások, amik már a tragédiát sejtetik: a katonabakancs által okozott sebről a tudósítások.
A bemutatón elhangzott, a hangoskönyv – amelynek anyagát Bogdán Farkas vágta – hamarosan megjelenik a világhálón, hogy meghallgathassa a közönség a kolozsvári „ismert katona” történetét.
Fotó: Kiss Judit

Könyv látott napvilágot arról, hogy a katonaság milyen mértékben és formában szólt bele a 20. században az aranyosszéki egyének, családok, kisközösségek életébe, milyen traumákat, tapasztalatokat, emlékeket hagyott maga után.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.
Hét építőipari cégen keresztül kerülhette meg az adófizetést egy 45 éves Bihar megyei férfi, aki a gyanú szerint éveken át fiktív beszerzésekkel és vállalkozások szándékos fizetésképtelenné tételével trükközött.
„Kövessétek a magyar diákok példáját!” – ezt írta röplapjára 1956 novemberében a tizennyolc éves bukaresti joghallgató, Eugenia Florescu, aki a magyar forradalommal szolidáris diáktüntetést próbált szervezni. A Securitate még aznap éjjel letartóztatta.
Az RMDSZ jövőjéről, a politikai szervezet megújulásának szükségességéről és az erdélyi magyar parlamenti képviselet veszélyeztetettségéről indított vitát Facebook-oldalán Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselője és szóvivője.
A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.
Egyre több ukrán állampolgár próbál Románián keresztül Nyugat-Európába jutni, miközben az embercsempészek is üzleti lehetőséget látnak a háború elől menekülők továbbszállításában. Máramaros megyében a napokban egy moldovai férfit fogtak el.
Egy új medence még nem éleszt újjá egy fürdővárost. Szabó Tekla művészettörténésszel a Monarchia korabeli székelyföldi fürdőhelyek megújulásának akadályairól, az örökségvédelem és a mai vendégigények összehangolásáról beszélgettünk.
Tizennégy házkutatást tartottak három megyében kedd reggel egy nagyszabású, illegális faanyagszállítással kapcsolatos büntetőügyben. A Maros megyei rendőrök által irányított akció során tíz szállítójárművet és kétezer köbméter faanyagot helyeztek zár alá.
szóljon hozzá!