Hirdetés

A DNA szerint üldözötteket „gyártott” egy Kolozs megyei bűnbanda

Kilenc személy ellen indított kivizsgálást az ügyészség Országos Korrupcióellenes Ügyosztálya (DNA) Kolozs megyében okirat-hamisítás miatt, a vizsgált személyek az ügyészek gyanúja szerint etnikai üldözöttek iratcsomóit hamisították meg.

Krónika

2011. június 06., 09:122011. június 06., 09:12

A DNA többek között a Kolozs megyei nyugdíjpénztár három alkalmazottját is vizsgálja, az intézményből 560, etnikai okokból üldözött személy iratcsomóját vitte el ellenőrzésre. A Mediafax hírügynökségi forrásokra hivatkozva azt írta, a kilenc személyt azzal gyanúsítják, több állampolgárt is csalással juttattak az üldözötteknek járó kárpótláshoz. A nyugdíjpénztár alkalmazottain kívül egy jogász, illetve két, korábban az intézmény pénztárában dolgozó személy ügyében indult vizsgálat, ők iktatták ugyanis a kérvényeket, és fizették ki az összegeket a második világháborús „üldözötteknek”. Hírügynökségi források szerint a kilenc személyt befolyással való üzérkedéssel és csúszópénz elfogadásával gyanúsítják. A DNA ügyészei attól tartanak, hogy a leleplezettek a menekültek iratcsomóinak hamisításával foglalkozó bűnbandának a tagjai, ugyanis a közép-erdélyi megyében az utóbbi időben nagyon megnőtt azoknak a száma, akik azért igényeltek kárpótlást a román államtól, mert 1940–45 között etnikai okokból Kolozs megyébe kellett menekülniük. Az elmúlt félévben több száz személy igényelte a kárpótlást, a bűnbanda több községben is toboroz embereket, akik eljátsszák a menekültek szerepét, és csúszópénzt fizetnek a pénztár alkalmazottainak, állítja a DNA.

Vasile Doleanu, a nyugdíjpénztár vezetője szerint a térségben több mint 28 ezer „üldözöttet” és „menekültet” tartanak nyilván. Az igazgató cáfolta, hogy a hivatal alkalmazottai meghamisítanák a dossziékat, mint mondta, 2008 óta engedékenyebb a törvény, ahhoz, hogy valaki megkapja a menekült státust, két tanút kell előállítania, akik igazolják a vallomását. A jogszabály szerint azok, akik etnikai zavargások miatt voltak kénytelenek elhagyni otthonukat, a befogadó településen töltött minden év után 100 lej kárpótlást kapnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés