Hirdetés

A Bürger-palota tatarozását sürgeti a vásárhelyi városháza

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A számos felszólítás és bírság ellenére sem hajlandó rendbe tenni az egykori Bürger-palota épületét a bukaresti Romarta Rt., annak ellenére hogy a marosvásárhelyi önkormányzat a tavasz folyamán már „szégyentáblákat” is helyezett a város egyik jelképének számító Aranykakas, illetve somostetői vendéglő elé. Ezeken a városháza tudatja a lakókkal, hogy az említett ingatlanok a fővárosi cég tulajdonát képezik.

Szucher Ervin

2011. augusztus 01., 03:082011. augusztus 01., 03:08

A Romarta néhány évvel ezelőtt vásárolta fel a két, kerthelyiséggel is rendelkező luxuséttermet, azonban azóta sem vette őket kezelésbe. A száz évvel ezelőtt még polgári lövöldének helyet adó somostetői ingatlan aránylag elfogadható állapotban van. Ezzel szemben a múlt rendszerben Aranykakas vendéglővé alakított egykori Bürger-palota mára hajléktalanok tanyájává vált. A hajléktalanok a tél folyamán eltüzelték a Kossuth utcai épület nyílászáróit, valamint azok kereteit.

„Már többször kergettük ki onnan a hajléktalanokat, mert még képesek lettek volna meggyújtani az épületet. Gondatlanság miatt meg is büntettük a bukaresti céget, de nem sok haszonnal. Tudomásul szokták venni, és fizetik a bírságokat” – mondta el lapunknak Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség igazgatója.

A nagyobb tételek esetében a Romarta a bíróságon szokta megóvni a rendőrségi jegyzőkönyvet. A büntetések valóban nem hatnak, erősítette meg Claudiu Maior alpolgármester is. Az elöljáró remélte, hogy legalább a hatalmas szégyentáblák hatnak, de azon túl, hogy a városlakók már nem az önkormányzatot okolják a két patinás épület állapota miatt, nem érték el céljukat.

„A bukarestiek azzal mentegetőznek, hogy ők nem is tudtak a két épület állapotáról. Holott egy fontos helyi politikus menye felel az ügykezelésükért” – jegyezte meg Maior.

A Krónikának nem sikerült elérnie Alexandru Petru Frătean, a Szociáldemokrata Párt (PSD) megyei elnökének a menyét, Aura Frăteant, de azt megtudtuk, hogy a bukaresti Romarta országos szinten több száz ingatlannal rendelkezik. Gondatlanságból vagy pénzhiány miatt közülük számos épületet juttattak a két vásárhelyi műemlék sorsára. Kérdésünkre, hogy ebben a patthelyzetben milyen megoldásban lehet gondolkodni, Claudiu Maior az egykori vendéglők megvásárlását tartja a legjobb ötletnek. Csakhogy a fővárosi részvénytársaság eddig semmiféle komoly üzleti ajánlattal nem állt elő. „Amennyiben elfogadható árat kérnek, az önkormányzat hajlandó lenne megvásárolni a város szimbólumainak számító két közkedvelt vendéglőt. A természetes viszont az lett volna, ha nem egy bukaresti cég vásárolja fel aprópénzért, hanem az állam a városházának adja át. De ennek lehetősége már elúszott” – sajnálkozott az alpolgármester.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés