
Az úgynevezett „farkasok rendjével”, azaz húsz művésszel és önkéntessel őriztetné a marosvásárhelyi várat a helyi Scena Színházat működtető Liviu Pancu színész-rendező.
2016. február 12., 13:322016. február 12., 13:32
Soós Zoltán helyi tanácsos, a Maros Megyei Múzeum igazgatója szerint azonban az intézmény nem fogja ezt jóváhagyni, mert az elképzelés nem egyeztethető össze a vár múltjával és jellegével.
Soós a Vásárhelyi Hírlap napilapnak úgy fogalmazott: semmiképpen nem fog beleegyezni abba, hogy a vár történetétől, annak jellegétől idegen és ízléstelen „őrség” vállaljon szerepet, illetve olyan bemutatókat tartson, amelyeknek semmi közük a Borsos Tamás által építtetett várhoz. „Mondtam Liviu Pancunak is, hogy ez ide nem illik, ezt a várat annak idején hajdúk őrizték, ez nem egy középkori vár volt, hanem polgárváros, hiszen laktak benne” – nyilatkozta a múzeumigazgató, aki szerint félrevezető lenne a kezdeményezés.
A Scena Színház – amely évek óta a vár egyik bástyájában működik – művészeivel és önkénteseivel olyan programot dolgozott ki, amelynek keretében „korabeli” lovagi öltözetet viselők csapata, a „farkasok rendje” járőrözne a vár területén, és tagjai látványos bemutatókat tartanának például őrségváltáskor. Liviu Pancu kifejtette: máshol is működnek hasonló jellegű akciók, de a „farkasok rendjének” őrségváltása mindegyiknél látványosabb lenne, sőt ágyúlövések is elhangzanának.
A „farkasok rendjét” is irányító színész-rendező az Agerpres hírügynökségnek arról is beszámolt, hogy számít az önkormányzat és a polgármesteri hivatal támogatására, illetve idővel a két intézmény finanszírozására is. Elmondása szerint eleinte önkéntes alapon működne a kezdeményezés: a tevékenységet saját jelmezeikben és fegyvereikkel végeznék, sőt már az ágyúk beszerzése is folyamatban van. „Azt szeretnénk bebizonyítani, hogy megvalósítható és vonzó az elképzelés, amely a történelmi rekonstrukción alapszik, az erdélyi erődítmények építkezésének korából, annak szokásvilágából táplálkozik” – magyarázta Pancu.
Soós Zoltán erre reagálva hangsúlyozta: jelezte a színész-rendezőnek, hogy terve nem fogadható el, mert egyáltalán nem illik bele a vár múltjába. „Minimális védelem volt csupán, hajdúk őrizték, ha szükség volt rá, de azok is a legegyszerűbb egyenruhát viselték, lovasságról vagy nehézfegyverzetről, páncélos viseletről szó sem volt” – magyarázta a múzeumigazgató, akinek reményei szerint a megfogalmazott bírálatok, valamint a közvélemény részéről érkező negatív fogadtatás ráveszi Pancut arra, hogy végül lemondjon a tervéről.
A Maros Megyei Múzeum igazgatója hozzátette: még tartanak a munkálatok a vár területén, ezért a vezetőség megpróbálja korlátozni az egész napos látogatást.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
szóljon hozzá!