Hirdetés

12–13. századi templommaradványokra bukkantak Csíksomlyón

•  Fotó: Mihály László

Fotó: Mihály László

Árpád-kori templommaradványokat fedeztek fel a régészek Csíkszék egyik legrégibb templomában Csíkcsobotfalván, amelynek felújításához márciusban kezdett hozzá a szakértőkből és helybéli önkéntesekből álló csapat.

Forró Gyöngyvér

2011. június 23., 08:422011. június 23., 08:42

A szakemberek tegnap a helyszínen számoltak be a munkálatok menetéről. Botár István régész elmondta, újabb régészeti leletek kerültek felszínre, amelyek szerint az első csíkcsobotfalvi templom a 12–13. századból származik. „A 13. századi templom létét egyértelműen sikerült régészeti módszerekkel igazolni, ami azt mutatja, hogy itt a tatárjárás idején már egyházszervezet állt kőtemplomokkal, kőegyházakkal, plébániahálózattal és nyilván hozzá tartozó faluhálózattal” – derült ki a régészeti beszámolóból. Botár rámutatott, ez a lelet azért is különleges, mert az első írásos emlék Csíkcsobotfalváról csupán a 14. századból való. Ez a 13. században épült templom azonban az 1770-es évekre megrongálódott, így 1800-ban lebontották, és 1817-re épült fel a most is álló istenháza.

Kiállítótér a templomban

Tövissi Zsolt műépítész, a munkálatok vezetője kifejtette, mivel a csobotfalvi egy élő egyház, működőképessé kell tenniük a jelenlegi romos templomot, így új kavicságyra fektetett kőpadlót fognak visszahelyezni. Emellett szeretnék láthatóvá tenni a 13. századi templom maradványait is, ezért bizonyos helyeken megtartják a feltárás során keletkezett gödröket, amelyek fölé üveglapokat fognak helyezni. Rámutatott, emellett korszerű fűtéstechnikával szeretnék ellátni az épületet, de korszerűsíteni kell a világítást, hangosítást, biztonságossá kell tenni az elektromos hálózatot, és külön hangulatvilágítást szeretnének szerelni a régészeti leletekhez. „Mindent a minimális beavatkozás és a visszafordíthatóság elve alapján szeretnénk végezni” – hangsúlyozta a szakértő. Tövissi ugyanakkor elmondta, a templom falai a mai ízlést terhelő festést kaptak 1911-ben. Ezt hatalmas energiabefektetés lenne felújítani, így elképzelhetőnek tartják, hogy egy részét megtartják, a többit pedig a templomot világosabbá tevő színnel festenék ki. A műépítész hangsúlyozta, bár a templom dombra épült, szükség van az udvaron vízelvezetésre, hogy megakadályozzák a falak nedvesedését.

Kovács Attila plébános arról számolt be, hogy a különféle dokumentációk elkészítésére mintegy 8000 eurót költött a plébánia, ezt pályázati pénzből állták. Egymillió lejjel támogatta a felújítási munkálatokat a kulturális minisztérium, de a teljes restaurálás költsége elérheti az 500 ezer–1 millió eurót is.

Sokba került a gombairtás

Mint arról beszámoltunk, a plébániatemplomban elterjedt a könnyező házigomba, ami miatt a teljes bútorzatot és padlót is el kellett távolítani. Bár eleinte úgy tűnt, hogy gombamentesítési munkára elegendő lesz 60 ezer lej, végül százezer lejjel több pénzt fordítottak a kiirtására. „Amikor elkezdtük a gombamentesítést, arra gondoltunk, hogy egy-két hetes munka lesz, azonban amikor felbontottuk a padlózatot, kiderült, hogy a templom egyik falának kivételével az épület teljesen fertőzött” – mondta Babos Rezső magyarországi egyetemi docens, faanyagvédelmi szakértő. Az elmúlt három hónapban sikerült eltávolítani a mintegy 380 köbméternyi fertőzött töltést, a gombamentesített felületeket alapos hőkezelésnek vetették alá, majd különleges vegyszeres anyaggal kezelték a földet és a falakat. A szakértő kifejtette, a templom olyan kőburkolatot fog kapni, amely nem élőhelye a gombának.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés