A díszcserjék metszése valamivel egyszerűbb munkálat, mint a gyümölcsfáké, hiszen a növények sem olyan méretesek, a levágásra kerülő részek sem nagyok, és a művelet sokkal kevesebb tapasztalatot igényel. A metszés céljai nagy vonalakban megegyeznek a gyümölcsfa metszésével: egészséges, jól fejlődő, mutatós, betegségektől és kártevőktől mentes növényeket szeretnénk mindkét esetben. A gyümölcsfák virágzásuk idején dísznövényei is a kertünknek, de amíg ezek esetében fontos fenntartani az egészséges egyensúlyt a virágzás és növekedés között a metszés segítségével, addig a díszcserjék esetében a mutatós forma és a bőséges virágzás az, amit el akarunk érni.

Csak alakítsunk a formájukon

A díszcserjéket három nagy csoportba oszthatjuk, és a metszésük megfelelő idejét az határozza meg, hogy melyik típusba tartoznak. Az első csoportba a kora tavasszal és nyár elején virágzó cserjék tartoznak. Ezeknek a növényeknek a virágrügyei azokon a hajtásokon vannak, amelyek az elmúlt esztendő nyarán fejlődtek ki. Ilyen dísznövény az aranycserje (Forsythia, helytelenül aranyeső), a japánbirs (Chaenomeles), borbolya (Berberis), boglárkacserje (Kerria), jezsámen (Philadelphus), gyöngyvirágcserje (Deutzia), a rózsalonc (Weigela), az orgona (Syringa).

Ezeket a növényeket nem szabad kora tavasszal megmetszeni. Kivághatjuk az elszáradt, beteg ágakat, vagy alakíthatunk kissé a formájukon, de egyébként ne metsszük őket. Azért ne, mert éppen azokat a vesszőket, ágakat vágnánk le, amelyeken a virágrügyek vannak. Viszont amint elvirágoztak, azonnal a kezünkbe vehetjük a metszőollót, és kivághatjuk az elvirágzott vesszőket, csökkenthetjük a bokor méretét, kedvünk szerint átalakíthatjuk a formáját. Ez a beavatkozás fiatalon tartja a növényt, mert új hajtások növesztésére serkenti, és ezáltal biztosítja a következő évi szép virágzást is.

El kell távolítani az elszáradt ágakat

A második csoportba azokat a díszcserjéket soroljuk, amelyek a nyár kezdetétől fogva virágoznak, és virágaik az idén növekedett hajtásokon vannak. Ebbe a csoportba tartoznak a következők: a nyári orgona (Budleja), a fás hortenzia (Hydrangea arborescens), a japán gyöngyvessző (Spiraea japonica), a mályvacserje (Hibiscus), a színes hajtásukért nevelt cserjék (som- és fűzfélék). Ezeket a cserjéket kora tavasszal, a nedvkeringés megindulása előtt kell megmetszeni. Ezek esetében is először az elszáradt, beteg vesszőktől és ágaktól kell megszabadítani a bokrokat, majd végrehajtani a virágzást serkentő és formaalakító metszést. Az előző évi vesszők teljesen levághatóak, vagy visszametszhetőek egészen az első pár rügyig.

A mályvacserje teljes visszavágása ugyan nem ajánlott, de a jó növekedési eréllyel rendelkező bokrokat bátran lehet ifjítani, régebbi ágakat a bokorból kivágni. A fás hortenziát kora tavasszal teljesen a talaj felszínéig le lehet vágni, a növény alvórügyeiből fejlődő erőteljes hajtások szépen fognak virágozni a nyár második felében. Bár virágzás szerint a rózsa is ebbe a csoportba tartozna, a rózsa metszése összetettebb, más szabályok alapján szokás végezni. A harmadik csoportba az örökzöld cserjék tartoznak, amelyeket főleg valamilyen szabályos vagy különleges formára szoktunk nyírni. Ilyen a puszpáng (Buxus) és többféle tűlevelű növény is. Ezeket nem is annyira metszeni, mint inkább nyírni kell, először nyár közepén, majd még egyszer ősszel.