Erősíti a kötődést a babamasszázs

Erősíti a kötődést a babamasszázs

Sokan azt hiszik, csak a hasgörcsös újszülöttek számára találták ki a babamasszázst, pedig nem. Illetve nemcsak. A babamasszázs amellett, hogy megnyugtatja a babát, elősegíti a mélyebb alvást, segíti a mozgásfejlődést, és az anya és baba közötti kötődést is erősíti, vagyis jó a babának és az anyának is.

2017. március 12., 10:452017. március 12., 10:45

2018. szeptember 05., 08:332018. szeptember 05., 08:33

 

A marosvásárhelyi Caritas korai nevelő- és fejlesztőközpontjában jól ismerik a babamasszázs áldásos hatásait, többek közt ezért is várják erre a foglalkozásra lassan már tíz éve az anyákat és babáikat. A csoportvezető irányít, az anyukák pedig elsajátítják a babamasszázs alapjait.

Nemcsak anyukáknak

A Cseperedő vezetője, Mezei Borbála elmondása szerint évente 5-6 csoportot indítanak átlagosan tízes létszámmal. „Az a célunk, hogy egy olyan tevékenységen vegyen részt az anyuka, amit otthon is folytathat. Ez azonban nem egy tanfolyam, hanem egy folyamat, amit később átvált mondókás mozgásos tevékenységbe. Mi 6 hetes, 2 hónapos kortól várjuk a babákat és anyukákat, de masszírozni már egészen pici kortól lehet, ahogy hazamennek az újszülöttel, el lehet kezdeni. Mi anyukákkal vagyunk kapcsolatban, de meg lehet tanítani apukáknak is. Egy fantasztikus pluszt adhat az apa-gyerek kapcsolatban\" – mondja Mezei Borbála.

Hozzáteszi, nem kimondottan egyik vagy másik masszázstípust használják, a Vimala-masszázs alapjait építették be a programjaikba, konzultálva egy gyógytornásszal, hogy mi az, amit még hozzá lehetne tenni. Thaimasszázs-képzésen is voltak kollégák, az már egy teljesen más irányzat, de abból is építettek be elemeket a programba. A szakember hangsúlyozza, a mostani masszás formája sok év alatt alakult, elindult egy programvázzal és elképzeléssel, de ma már sokkal bővebb.
Fejleszti a testsémát, segíti a mozgásfejlődést

Masszírozni ruha nélkül szoktak, otthoni környezetben például az a legjobb, ha teljesen le van vetkőztetve a gyerek, s úgy masszírozzuk végig a testrészeket. A masszázs lényege az is, hogy végigmegyünk a baba testén tetőtől talpig, minden testrészt megmasszírozunk, s azáltal tudatosítjuk, hogy neki van lába, hasa, mellkasa, keze. Ez lenne a testséma fejlesztő része. Ez nagyon fontos ahhoz hogy tájékozódni tudjon idővel saját testén belül – hangsúlyozza a szakember.

„Ahhoz, hogy eljussunk az iskoláskori írás-olvasásig, fontos, hogy tudatos legyen a saját testével kapcsolatosan, s ezt ilyen pici korban el lehet kezdeni a masszázs által. De ahogy a lábát, talpát végigmasszírozzuk, tudatosítjuk benne a testrészeit, ennek később nagy szerepe van a mozgásfejlődésben is, mert a baba így megérezheti, hogy a lábnak van belső, külső, valamint alsó, felső része. Ahhoz, hogy én forogni tudjak, végigperdülök mindegyik részén a lábamnak, mindegyiknek szerepe van benne. Annyi mozgásformán át kell menjen a baba, s a masszázs ebben is segít\" – mondja.

A görcsös baba mentőöve lehet

Sokan a görcsös újszülöttjük miatt kezdenek el a babamasszázzsal foglalkozni, s a hasi rész masszázsa segíthet a görcsoldásban is, de a szakember szerint a teljes masszázs segíthet abban, hogy ellazuljon, nyugodtabb legyen a feszült baba, de ha azt látjuk, hogy valamelyik testrésze feszesebb, külön azt a testrészt is masszírozhatjuk fókuszáltan.

Nem szabad azonban közvetlenül evés után, valamint betegség periódusában masszírozni, mert felfokozhatja az adott állapotot, ilyen helyzetekben még ronthat is a betegségen, nemhogy segítsen. Otthoni környezetben jobban megtaláljuk azt az időpontot, amikor nyugodt a baba, nem fáradt, nem aludna, s érdemes akkor masszírozni, de kiváló esti program is lehet fürdés után, elalvás előtt egy kis masszázs. Ugyanis bár csoportban több ideig eltart, otthon, amikor már jól ismert a módszer, 10-15 perc alatt lejár a teljes masszázs.

Mezei Borbála felhívta a figyelmet, bár a külső szemnek úgy tűnik, játszunk a gyerekekkel – s azt is tesszük persze – a háttérben mindig ott van a miért, minden mozdulatnak célja van: a láb-, a kéz-, a has- és hátmasszázstól az arc- és fenékmasszázsig. Utóbbi kettő azért érdekes, mert az arcmasszázst kevés baba szereti, de a homlok, szemhéj, orr stb. tudatosítása mellett az arcizom és rágóizom masszírozásának is szerepe lehet a beszédfejlődés segítésében. Ugyanakkor a fenék az, amire érdemes külön figyelmet fordítani, mert az az a testrész, amellyel sokat foglalkozunk, tisztába tesszük, letöröljük, lemossuk, de azzal annyi. A fenéknek pedig hatalmas szerepe van a további mozgásfejlődés során, ezért érdemes akár minden tisztába tevésnél körkörös mozdulatokkal átmasszírozni.

Érdemes másfél éves korban újrakezdeni

Mezei Borbála szerint a masszázzsal sokat nyernek a babák is, de az anyukák is, a Cseperedő programjainak fontos része, hogy közösségben van a baba és az anya is. A sokszor elbizonytalanodott szülőnek pedig egy támogató közösség az a hely, ahol ugyanolyan élethelyzetben, hasonló problémákkal küszködő más szülőkkel találkozik. A Cseperedőnél a babamasszázs 6 hetes, 2 hónapos babánál kezdődik, amikor az édesanya úgy érzi, már kimozdulna az újszülöttjével, és addig tart, amíg a baba kimászik a kezünkből. A szó szoros értelmében. Ugyanis 5-6 hónapos korban megindul a gyerek mozgásfejlődése, s már sokkal jobban érdekli a világ felfedezése, mint a mi masszírozásunk. A Cseperedő vezetője szerint érdemes másfél-két éves korban újrakezdeni, akkor már értik, mit csinálunk, s van gyerek, aki kifejezetten szereti, ha picit megmasszírozzuk itt-ott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 22., péntek

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”

A REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről, a tudatos vásárlóvá válásunk lépéseiről beszélgettünk Szólláth Tiborral, Hajdúnánás város polgármesterével, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Környezetért és Fenntarthatóságért felelős alelnökével.

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”
2024. március 08., péntek

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”

Ezen a héten Gergely Leventét, agrárszakembert és gyümölcstermesztőt kérdeztük a REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről.

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”
2024. február 09., péntek

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)

Cilip Árpád, a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatójával és a Székely Termék védjegy koordinátorával beszélgettünk a rövid ellátási láncok létjogosultságáról és a Székelyföld-szerte egyre megerősödő tudatos vásárlói rétegről.

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)
2023. december 23., szombat

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)

Csak az elmúlt héten több mint 1300 üveg bort rendeltek a platform kliensei, különböző borfajtákból. Az ügyfelek átlagosan egy rendelésben négy üveg bort rendeltek, amire átlagosan 206 lejt költöttek. A romániai borok vezetik az eladási listákat.

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2010-ben találkozott először a rövid ellátási lánc fogalmával, miután kollégái segítségével megismerte a nyugat-európai REL-ek közösségépítő és gazdasági erejét. Smaranda Enache kapcsolatát a REL-el a következőkben ismerhetjük meg.

A REL-közösségekben az erő (x)
A REL-közösségekben az erő (x)
2023. december 15., péntek

A REL-közösségekben az erő (x)

2023. december 08., péntek

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)

Az év végéhez közeledve fejtörést okozhat, hogy mivel lepjük meg szeretteinket, kollégáinkat. Érdemes lehet olyan szempontokat figyelembe vennünk vásárlásaink alkalmával, mint tudatosság, hozzáadott érték és megbízhatóság.

„A Helyénvaló bolt egy igazi színfolt a város szövetében” (x)
2023. december 02., szombat

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)

A székelyudvarhelyi Helyénvaló helyi bolt igazgatóját és REL-szakértőt, Molnár Judithot kérdeztük arról, milyen célok mentén építették fel a már 5 éve működő vállalkozást. Milyen előnyökkel jár, ha rövid ellátási láncokból szerezzük be élelmiszereinket.

„A székelyföldi táj veszne el, ha nem lennének kistermelőink” (x)
2023. november 24., péntek

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)

Helyi termelőtől származó termék versus hipermarketben található paradicsom. Mi a minőségbeli különbség? Hogyan találjuk meg a saját utunkat a REL-hez, azaz a rövid ellátási láncokhoz? Kádár Annamária pszichológust kérdeztük saját tapasztalatairól.

„A helyi termék mögött ott van egy életmese” (x)
2023. november 17., péntek

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)

A REL, azaz a rövid ellátási láncokról, a tudatos vásárlás előnyeiről, a Műanyagmentes júliusról és arról beszélgettünk Dávid Panni, bloggerrel hogy miért éri meg helyi termelőktől vásárolni.

A helyi gazdák a legjobb minőséget nyújtják (x)
2023. november 10., péntek

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)

Mit jelent a rövid élelmiszerellátási lánc, mit érdemes tudni a REL-ről, és hogyan kapcsolódik a Civitas Alapítvány ehhez a projekthez? Orbán Árpádot, a Civitas Alapítvány fejlesztési igazgatóját kérdeztük.

Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” (x)