Ahol az a jó tanuló, aki segíti a másikat

Nyelvek a finn oktatásban címmel tartott előadást a héten Petteri Laihonen, a finnországi Jyväskylä egyetemének nyelvészdocense a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának meghívására. A magyar nyelvű, interaktív előadásban a Finn Tudományos Akadémia munkatársa ismertette a legfontosabb tudnivalókat a finn nyelvpolitikáról, majd a finn oktatási rendszerről, azon belül a nyelvek tanításáról is beszámolt az érdeklődőknek.

Két hivatalos nyelv

A finn alkotmány kimondja a saját nyelvhez és kultúrához való jogot, illetve azt, hogy az országban a hivatalos nyelv a finn és a svéd. Az államszférához tartozó intézményekben egyenlő elvek alapján kell biztosítani a nyelvi jogokat – annak ellenére is, hogy a lakosság 89 százaléka finn, és csak 5,4 százaléka svéd anyanyelvű, így a törvény értelmében két hivatalos nyelv van az országban – tisztázta az egyetemi oktató. Érdekességként megjegyezte azt is, a finn alkotmány értelmében az országban nincsenek kisebbségek, az alkotmány ezt a szót nem használja. A nyelvtörvény is azt szabályozza, hogy hogyan kell működnie a kétnyelvű országnak.

Az állam kétnyelvű, tehát a települések lehetnek egynyelvűek (akár finn, akár svéd), kétnyelvűek, finn domináns kétnyelvűek, svéd domináns kétnyelvűek. Ha egy adott településen az egyik nyelv használóinak aránya meghaladja a 8 százalékot vagy a háromezres lélekszámot, akkor az a település kétnyelvű. Ezt a jogot akkor veszíthetik el, ha 6 százalék alá csökken a finn vagy svéd nyelvhasználók aránya. De mindezek ellenére egy önkormányzat akkor is kérheti a kétnyelvűnek való nyilvánítást, ha nincs meg a fent említett arány. Attól függetlenül, hogy milyen besorolásúak a települések, az egész állam kétnyelvű, tehát minden állami intézményben, de még az esetlegesen magánkézbe kerülő postán, vasútnál is kétnyelvű ügyintézést kell biztosítani. Sőt a külföldi finn intézményeknél – mint a nagykövetségeken – egyaránt két nyelven biztosítják a szolgáltatásokat – részletezte Petteri Laihonen.

Ahol fontos a kontinuitás

Az előadó a finnországi svéd intézményeket és funkciójukat is ismertette, beszélt a svéd néppártról, a svéd alapítványokról, a médiáról és az oktatási intézményekről. Megemlítette azt is, hogy amikor az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó keretegyezményéhez csatlakozott Finnország, akkor kisebbségi nyelvek közé sorolták volna esetükben a svédet, de ebbe nem egyeztek bele, így született uniós szinten az a meghatározás, hogy „kevésbé széles körben használt hivatalos nyelv”.

A docens Finnország svéd autonóm területéről, az ålandi szigetvilágról, illetve a számi autonómiáról is értekezett. Hallgatói kérdésre azt is kifejtette, történelmi gyökere van annak, hogy egyenlő nyelvként kezelik a svédet és a finnt. Finnország ugyanis kulturális hagyományát, vallását, állami berendezkedését Svédországtól vette át, utóbbi modernizálódott, így tulajdonképpen Finnország képviseli a régi hagyományos svéd társadalmat. S mivel Finnországban hagyománya van a kontinuitásnak és a legalitásnak, így a finn nyelvet inkább a svéd mellé „helyezték”, semmint helyettesítették volna egyiket a másikkal. Egy másik magyarázat szerint a függetlenedés pillanatában egyébként is olyan kiélezett volt a helyzet, hogy egy nyelvi háborút nem bírtak volna ki, emiatt döntöttek a két hivatalos nyelv mellett.

A háztartástan is kötelező

A finn oktatással kapcsolatban először azt jelezte mosolyogva az előadó, hogy pedagógusaik nem örülnek annyira a kiváló PISA-eredményeknek, hiszen a kormány felé az azt közvetíti, hogy nem szükségesek a további fejlesztések, hiszen már így is a világelsők között végeznek. Majd rátért a részletekre: a finn oktatási törvényben az alapoktatásra vonatkozó kötelező tantárgyak között az anyanyelv és irodalom mellett van a második nemzeti nyelv és irodalom (e kettő a finn vagy svéd lehet), illetve az idegen nyelvek. Továbbá kötelező tantárgy a környezetismeret, egészségtan, hittan vagy etika (utóbbi abban az esetben, ha valaki nem tagja egy egyháznak), történelem, társadalomismeret, matematika, fizika, kémia, biológia, földrajz, testnevelés, zene, rajz, kézimunka, háztartástan.

Mint kiderült, az alapoktatásban anyanyelvük mellett két kötelező és két fakultatív nyelvet tanulhatnak a diákok, azokat különböző osztályokban kezdhetik elsajátítani. A rendszer azért van így felépítve, mert a második nemzeti nyelvet legkésőbb hatodikban – tehát második kötelező nyelvként – már tanulniuk kell. Az idegen nyelvek mellett fakultatívan úgynevezett saját anyanyelvoktatást is kaphatnak a nem finn anyanyelvű iskolások: a magyar gyermeknek például joga van heti négy órában magyart tanulni – ha egy településen három szülő kéri, az önkormányzatnak biztosítania kell annak feltételeit. Egy 2012-es felmérés szerint a felnőtt finnek 70 százaléka beszél társalgási szinten angolul, ehhez képest csupán 44 százalékuk svédül (habár ezt kötelező tanulniuk), 18 százalék pedig németül – ismertette Petteri Laihonen.

Megtanulni a közös munkát

A második nemzeti nyelv tanításához megfogalmazott tantervben szereplő célokról és tartalmakról is beszámolt az egyetemi oktató. Felsorolásában az első cél a nyelvi tudatosság fejlesztése, illetve hogy a gyermekek a nyelvi, kulturális változatosságot értékként kezeljék. Továbbá hogy a gyermekek ismerjék meg saját nyelvi hátterüket, azt használják erőforrásként. Ismerjék nyelvi jogaikat, a különböző nyelvek helyzetét, felismerjék a nyelvek közötti hasonlóságokat és különbségeket, illetve ne nézzék le a „hibrid formákat”, a nyelvkeveredést. Jó példa ezek megvalósulására, hogy az osztályok ajtaján nem ritka a több nyelven is felírt köszönés – ez is a nyelvi elfogadásra tanítja a diákokat.

Egy másik cél a kooperatív nyelvtanulási készségek elsajátítása, azaz hogy a tanulók tanulják meg a közös munkát, a visszajelzések megfelelő közlését, vállaljanak felelősséget saját tanulásukért. A teljes finn iskolarendszerben nagy hangsúlyt fektetnek a közös tanulásra, egymás segítésére. Tehát nem az a jó tanuló, aki mindenből kiválóan teljesít – már nem is adnak jegyeket Finnországban –, hanem aki a leginkább segíti a másikat. Az iskolai rendszerben tehát arra törekednek, hogy a leggyengébbeket is legalább középszintre emeljék – tehát aki ügyesebb, az a másik segítésére és ne saját maga előrehaladására törekedjen. Emiatt a legjobbak nem lesznek élesen kiemelkedők az átlagtól, viszont nagyon lemaradottak sem lesznek.

Önértékelésre is tanítják a gyerekeket

A finn iskolában önértékelésre is tanítják a gyerekeket, arra, hogy a minősítés ne „külső inger” legyen számukra. Az előadó példaként azt említette, hogy van, ahol a tantárgyakhoz a diákok maguk tesznek emotikonokat (kis hangulatjeleket) annak megfelelően, hogy mennyire vannak megelégedve az adott tárgyból szerzett tudásukkal. A foglalkozásokon elsősorban csoportosan, párokban dolgoznak a tanulók, az sem kirívó eset, hogy valaki a pad alatt tartózkodik óra közben – az a fontos ugyanis, hogy a gyermek kellemesen érezze magát tanulás közben.

Harmadik ismertetett cél a nyelvek szóban és írásban való gyakorlása, illetve olyan szövegek alkotása, amelyek a tanteremben és az élő beszédben is használatosak. Mivel a nyelvhasználat java napjainkban már valamilyen digitális médiumon keresztül történik, ezért azok helyes használatára is tanítják a gyermekeket, hogy időben elsajátíthassák, milyen forrásokból, hogyan lehet valós információkat kapni.

Magas a tanári szakma társadalmi presztízse

Petteri Laihonen rávilágított, azért szerepelnek a különböző felmérésekben olyan jól a finnek, mert a tanári képzés magas szintű. A pedagógusok csak a mesteri képzés elvégzése után állhatnak munkába. A tanárokat folyamatosan reflektáltatják a tevékenységükre, hogy mit miért tesznek, így tudatosságot visznek a munkájukba. Nem arra törekednek, hogy mindenki egyformán csinálja, hanem arra, hogy mindenki úgy tanítson, ahogy neki a legjobban megy.

Úgy vélik, hogy elsősorban önismeret kell ahhoz, hogy másokat tanítani tudjanak, így a nyelvtanároknak készülő fiatalokkal portfóliókat készíttetnek arról, hogy ők hogyan tanulták a nyelveket – amiben ők sikeresek, azt át is tudják adni. A tanároknak nagy autonómiájuk van, sok mindent rájuk bíznak. Nem ellenőrzik rendszeresen a munkájukat, csak a botrányos eseteket vizsgálják felül. Magas a társadalmi presztízse is a szakmának – Finnországban a klasszikus középosztály a tanárokat jelenti.