Hirdetés

A REL-közösségekben az erő Pr-cikk

2010-ben találkozott először a rövid ellátási lánc fogalmával, miután kollégái segítségével megismerte a nyugat-európai REL-ek közösségépítő és gazdasági erejét. Közösség és erő – e két fogalom folyamatosan ott motoszkált interjúalanyunk fejében, aki azóta is támogatja, hogy mindez meghonosodjon régiónkban is, illetve a fogyasztó és a termelő személyes, akár baráti viszonyt alakítson ki egymással. Smaranda Enache kapcsolatát a REL-el a következőkben ismerhetjük meg.

Támogatói tartalom

2023. december 15., 09:002023. december 15., 09:00

„Egy, néhány Európai Uniós országot érintő utazás élménybeszámolója során hallottam először a rövid ellátási láncról” – vágott bele a beszélgetésbe Smaranda Enache, akit már akkor lenyűgözött az a szemlélet, hogy a helyben termesztett és előállított termékeket helyben is értékesítik. Ezen felbátorodva társadalmi kezdeményezések sorába vágott bele az emberjogi aktivista, illetve közvetlen környezetét is arra ösztökélte, hogy az őstermelőktől vásároljanak.

Smaranda Enache, emberjogi aktivista, a Pro Európa Liga elnöke •  Fotó: REL-kampány Galéria

Smaranda Enache, emberjogi aktivista, a Pro Európa Liga elnöke

Fotó: REL-kampány

„Ebben az időszakban lettem a Civitas Alapítvány kuratóriumának is a tagja, akikkel olyan remek kezdeményezéseket valósítottunk meg, mint például a székelyudvarhelyi Helyénvaló bolt és mozgalom” – folytatta a Pro Európa Liga elnöke, aki emellett a kolozsvári Nod Verde (ami szintén egy Civitas által alapított élelmiszer csomópont) létrehozását is bátorította.

•  Fotó: REL-kampány Galéria

Fotó: REL-kampány

•  Fotó: REL-kampány Galéria

Fotó: REL-kampány

Smaranda Enache szerint az elmúlt közel 15 év során itthon is számtalan lehetőségünk volt találkozni a REL-el, hiszen fokozatosan egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek rá úgy a médiában, mint a különböző eseményeken.

Idézet
Tévéreklámok, rádiós beszélgetések, de különböző ismert és elismert séfek is népszerűsítik immár a rövid ellátási láncokat.

Emellett egyre több fesztivált is szerveznek a tematika köré, amiknek alapvető célja a szemlélet megismertetése a vásárlóközönséggel” – magyarázta marosvásárhelyi beszélgetőpartnerünk. És hogy miért is érdemes élelmiszert rövid úton, helyi termelőtől vásárolni? „Egyrészt környezetvédelmi és energiatakarékossági szempontokból, másrészt az emberi tényezők miatt.

Idézet
Gondoljunk csak bele, hogy mennyivel jobb érzés egy olyan zöldséget vagy gyümölcsöt tenni az asztalra, aminek pontosan ismerjük az életútját, a történetét”

– állítja Smaranda Enache, aki emellett a turizmus felvirágoztatásában is nagy potenciált lát a REL által.

•  Fotó: REL-kampány Galéria

Fotó: REL-kampány

„Mindenkit arra buzdítok, hogy igényei és lehetőségei szerint járjon el a piacra vagy a hasonló helyénvaló-s boltokba, álljon szóba a termelőkkel és vásároljon tőlük, hiszen már rövid távon is ez vezet a fenntartható boldoguláshoz. Együtt erő vagyunk” – zárta beszélgetésünket az erdélyi aktivista, akivel a román nyelven készült rádiós interjút itt hallgathatja meg.

Ha érdekesnek találta cikkünket, akkor ossza meg ismerőseivel, hogy minél több emberhez eljuthasson. Maradjon velünk a továbbiakban is, hiszen az elkövetkező cikkekben, interjúkban tovább boncolgatjuk a REL, azaz a rövid ellátási láncok mibenlétét, előnyeit. Helyi gazdák, rövid élelmiszer-ellátási láncszakértől és lelkes vásárlók mesélnek majd tapasztalataikról. Azt is megmutatjuk, hogy a mindennapjaidban milyen lépéseket tud tenni egy élhetőbb környezetért, miként támogathatja a helyi termelőket. Interjúinkat meghallgathatja a Rádió GaGa műsorában is, ahol további érdekességeket tudhat meg a REL-ről. További infók: helyenvalo.ro/REL.

Galéria

(X – Fizetett hirdetés)

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 15., hétfő

Maradhat-e a vegetáriánus burger? Elakadtak az uniós tárgyalások

Az uniós tagállamok és az európai parlamenti képviselők tárgyalásokat folytatnak a „vegetáriánus burger” és a „növényi kolbász” elnevezések jövőjéről, amelyeket az állattenyésztők vitatnak.

Maradhat-e a vegetáriánus burger? Elakadtak az uniós tárgyalások
Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Bemutatják a székely konyhát is: a helyi gasztronómiai pontokat népszerűsíti egy új román dokumentumfilm-sorozat (VIDEÓ)

Szeptember 4-től az Amintiri Gustoase YouTube-csatornán debütál a Helyi gasztronómiai portré című dokumentumfilm-sorozat, amely az egész országból bemutatja a helyi gasztronómiai pontok példáit.

Bemutatják a székely konyhát is: a helyi gasztronómiai pontokat népszerűsíti egy új román dokumentumfilm-sorozat (VIDEÓ)
2025. április 11., péntek

Vegán és vegetáriánus menütippek húsvétra

Bár a legtöbb erdélyi háztartásban a húsvéti sonka és bárányhús nem hiányozhat az ünnepi asztalról, összeállítottunk néhány menüelképzelést, amely a család vegetáriánus vagy vegán tagjainak, illetve hasonló étkezési formát követő vendégeknek szól.

Vegán és vegetáriánus menütippek húsvétra
2025. február 03., hétfő

Kalotazengők zenekar: motivált gyerekek, közösségi élmény Bánffyhunyadon

A zene iránti szeretet, a közösségi programok ösztönzik azokat a gyerekeket, akik rendszeresen járnak a Fazakas Emília által Bánffyhunyadon tartott zenekarórákra. A Kalotazengők zenekar vezetője a hangszeroktatásról, a gyerekek elhivatottságáról beszélt.

Kalotazengők zenekar: motivált gyerekek, közösségi élmény Bánffyhunyadon
Hirdetés
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.

Kárpát-medencei ételek versenye
Kárpát-medencei ételek versenye
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

2024. december 15., vasárnap

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”

Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”
2024. október 26., szombat

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján

Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján
Hirdetés
2024. október 19., szombat

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban

A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban
2024. október 02., szerda

Családi élettérként működik a szamosújvári panzió

Igazi oázis fogadja a Szamosújvártól mindössze három kilométerre levő Kérőre érkező embereket, akik Kolozs megye egyik legotthonosabb panziójában szállhatnak meg a Meandert választva.

Családi élettérként működik a szamosújvári panzió
2024. augusztus 31., szombat

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát

Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát
Hirdetés
Hirdetés