Az ukrajnai háború és az európai parlamenti választások miatt több uniós környezetvédelmi előírást elnapolnak, azonban az EU hosszabb távú klímapolitikáját nem lehet szőnyeg alá söpörni – nyilatkozta a Krónikának Tánczos Barna RMDSZ-szenátor.
Sikeresnek ítélte a román gazdasági és turisztikai minisztérium a BBC News televíziócsatorna Romániát turisztikai célpontként népszerűsítő tavalyi kampányát.
Mind Romániában, mind Magyarországon nagyobb volt a 2023-as „pizzainfláció”, mint az EU-átlag – derül ki az Eurostat által a pizza világnapja alkalmából közzétett adatokból.
A „katonai hisztériát” szítani kívánó politikai vezetők nyomására tett kijelentések közé sorolja Valerij Kuzmin, Oroszország bukaresti nagykövete az új román vezérkari főnök múlt heti kijelentését.
A pénzügyminisztérium és a kormányfőtitkárság 15 jogi szakértőjéből álló csoport fog gondoskodni a Románia, illetve az ország közintézményeinek a nemzetközi választottbíróságok előtti képviseletével kapcsolatos információk kezeléséről.
Akárcsak egy évvel korábban, 2022-ben is Románia volt a legkevesebb települési hulladékot termelő uniós tagállam, de újrahasznosítás terén is az utolsó helyet foglalta el az ország – derül ki az Eurostat csütörtökön közölt adataiból.
Bölöni Lászlónak, minden idők egyik legsikeresebb magyar labdarúgójának, Románia egyik legnagyobb sportcsillagának életútját mutatja be Kollarik Tamás és a székelyudvarhelyi Szabó Attila készülő magyar dokumentumfilmje.
Marcel Ciolacu kormányfő, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerdán Mioveni-ben kijelentette, hogy még nem született politikai döntés az idei választások egy részének összevonásáról.
Egy Románia elleni orosz támadás kivédése is szerepel a NATO következő hetekben zajló, nagyszabású hadgyakorlatának „műsorrendjén”.
Jelentős mennyiségű időt, napi 4-6 órát tölt az interneten navigálva a romániai 16-17 évesek egyharmada (34 százalék), 14 százalékuk pedig még ennél is többet – derül ki a Mentsük meg a Gyermekeket nemzetközi segélyszervezet felméréséből.
A borsi és a nagylaki autópálya-határátkelő határrendészei nem engedtek be hétfőn az országba három, összesen 36 tonna hulladékot szállító nyerges vontatót.
A címvédő magyar válogatott a románok felett aratott magabiztos, 15-8-as győzelemmel kezdte meg szereplését hétfőn a dohai világbajnokságon.
Jelenleg nem áll fenn a veszélye annak, hogy Románia háborúba sodródjon, de ez nem jelenti azt, hogy az országnak ne kellene felkészülnie minden eshetőségre – jelentette ki hétfőn a bukaresti képviselőház ügyvivő elnöke, Alfred Simonis.
Az ukrán zászló színeivel világítják meg a román parlament épületét február 24-én, miután a képviselőház házbizottsága jóváhagyta hétfőn Ukrajna bukaresti nagykövetségének javaslatát.
Tavaly Bukarest lett a Wizz Air legnagyobb bázisa – írja a Ziarul Financiar a cég tájékoztatása alapján.
Az ukrán mezőgazdasági termékek tranzitjára létrehozott szolidaritási folyosók nem érintik a román mezőgazdaságot, az országon csak áthaladó termékek nem befolyásolják a hazai piacot – jelentette ki csütörtökön Klaus Iohannis államfő.
A közösségi médiában terjedő orosz álhírt cáfolt a román védelmi minisztérium kedden, amely szerint egy román F-16C vadászrepülőgép bombázta az orosz erőket az ukrajnai Herszon közelében.
Nem maradt kijevi reakció nélkül, hogy Claudiu Târziu, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora múlt héten ukrajnai területek Románia általi bekebelezését szorgalmazta.