November 10–14. között közel száz erdélyi és partiumi középiskolába látogat el országszerte a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, hogy a magyar diákoknak bemutassa a 2026-os szakkínálatát, valamint hogy miért érdemes a Sapientiát választani.
A mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő tájegység különleges táncait és énekeit, valamint híres költőinek gondolatait, verseit idézi meg legújabb, Partium – Az Értől az Óceánig című produkciójában a Duna Művészegyüttes.
Akkor leszünk érdemesek a Kazinczyak kivételes szellemi örökségére, ha megmaradunk magyarnak, ápoljuk a nyelvet és kultúrát – jelentette ki a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár a partiumi Érsemjénben vasárnap.
Gyerekek és felnőttek körében egyaránt próbálja népszerűsíteni a mézfogyasztást Kiss Attila őstermelő méhész, aki Szatmár megyei óvodákban, iskolákban tart interaktív előadásokat, valamint gasztronómiai eseményeket szervez.
A magyar kormány számára a legfontosabb, hogy elősegítse a magyar közösségek fennmaradását és fejlődését, mert ezáltal vagyunk egy nemzet – hangsúlyozta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó vasárnap a partiumi Csokalyon.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) szerint jelentős károkat okozott a szombat délutáni és esti vihar Románia nyolc megyéjében – köztük Erdély, a Partium és a Bánság számos településén.
Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.
Északír fiatalokat és lelkészüket látja vendégül a Bihar megyei Paptamási református gyülekezete. Az északír presbiteriánusok immár nyolc éve érkeznek rendszeresen a partiumi településre, amelynek reformátusai szívesen látják vendégül hittestvéreiket.
Az Magyar Tudományos Akadémia 200. jubileuma alkalmából Partium-napot rendezett a Partiumi Keresztény Egyetem május 19-én a budapesti akadémiai székházban, hogy bemutassa a régió tudományos és kulturális sokszínűségét.
Vasárnap nem sokkal 16 óra előtt a magyarok által is lakott erdélyi és partiumi megyékben más-másféleképpen alakult a részvételi arány.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.
Az idei túzokszámlálás biztató eredményei ellenére egyes területeken továbbra is számos veszélynek van kitéve a faj – hívta fel a figyelmet portálunknak a Milvus Csoport madárvédelmi egyesület.
Két partiumi megyében is újra fertőz az afrikai sertéspestis. A Szatmár megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság állatorvosai nagyarányú ellenőrzésbe kezdtek a megye településein.
Partiumi településeken mutatja be a Kallós Zoltán népzene- és néprajzkutató emlékére készült, Ritka magyar című néptáncelőadását az Udvarhely Néptáncműhely – jelentette be kedden a társulat.
Aktívan, eseményekkel tele vette kezdetét az új év a Partiumi Falugazdász Hálózat munkatársai számára, és az elkövetkezőkben is számos rendezvényt szerveznek.
Év elejétől a tisztességes üzleti kapcsolatokat elősegítő szabályok javítják a gazdálkodók és a termelők pozícióját a felvásárlókkal szemben Magyarországon. A jogszabály az erdélyi beszállítókra is vonatkozik.
A 2025 januári határidő előtt, még idén decemberben befejezik a Partiumot a Bánsággal összekötő angyalkúti Maros-híd és az Arad–Temesvár vasútvonal feletti felüljáró építését, így áprilisban megnyitják a forgalom előtt a hiányzó körgyűrűszakaszt.