Hirdetés

Partiumi falugazdászok: pálinka- és böllérvesenyre, metszésbemutatóra is készülnek

Partiumi falugazdászok

Január 18-án Érmihályfalván tartottak rendezvényt: Szatmárnémeti és Koltó után most Bihar megye adott otthont a zenés, jó hangulatú eseménynek

Fotó: Partiumi Falugazdász Hálózat

Aktívan, eseményekkel tele vette kezdetét az új év a Partiumi Falugazdász Hálózat munkatársai számára, és az elkövetkezőkben is számos rendezvényt szerveznek. A partiumi falugazdászok többek közt böllérversenyt is szerveznek.

Krónika

2025. január 23., 21:492025. január 23., 21:49

Amint a Partiumi Falugazdász Hálózat közleményében olvasható, már az év elején sem volt számukra pihenés, Érmihályfalván tartottak a helyi pálinkakészítőknek szóló rendezvényt a partiumi falugazdászok az Érmelléki Pálinkakultúra Egyesülettel partnerségben.

Partiumi falugazdászok Galéria

A Blisseva partiumi pálinka- és párlatversenyt is megszervezik az Érmelléki Pálinkakultúra Egyesülettel közösen

Fotó: Partiumi Falugazdász Hálózat

A hagyományos, évente megtartott „Kóstoljuk meg egymásét” elnevezésű rendezvényen a készítők friss pálinkáikat mutatják be egymásnak, illetve mondanak véleményt, adnak tanácsot az új párlatok kapcsán.

Hirdetés

Január 18-án szintén Érmihályfalván tartottak rendezvényt: Szatmárnémeti és Koltó után most Bihar megye adott otthont a zenétől hangos, jó hangulatú eseménynek – ez alkalommal Nagy László érmelléki falugazdász szervezésében. Az év további szakaszaiban is sok eseményt szerveznek – erről a nemrég tartott évindító falugazdász-gyűlésen esett szó.

Partiumi falugazdászok Galéria

A Partiumi Falugazdász Hálózat értekezlete

Fotó: Partiumi Falugazdász Hálózat

Magyar Lóránd koordinátor és Kovács Szabolcs szervezeti vezető megköszönte a 2024-ben kifejtett munkát, majd sok erőt kívántak az idei rendezvények szervezéséhez és a mezőgazdászok segítéséhez is.

Januárban a falugazdászok segítenek az érdeklődőknek eljutni a debreceni Agromash expóra, amelyen a mezőgazdaság új trendjeivel, technikai újdonságokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Metszésbemutatók sorát is tervezik a következő hetekben és a falugazdászok csapata ott lesz a Szatmár megyei Halmiban is, ahol a csapat tagjai az RMDSZ Böllérversenyen bizonyítják majd tudásukat, rátermettségüket.

Partiumi falugazdászok Galéria

A Partiumi Falugazdász Hálózat találkozója Érmihályfalván

Fotó: Partiumi Falugazdász Hálózat

A folytatásban következik a Blisseva partiumi pálinka és párlatverseny megszervezése az Érmelléki Pálinkakultúra Egyesülettel, már most várják a pálinkakészítők versenyre benevezett mintáit.

Maradva a hagyományos alkoholos italoknál: a falugazdászok részt vesznek majd a megyeszerte megrendezett bor- és pálinkaversenyek szervezésében és a díjazásban.

A 2025-ös évben visszatérnek továbbá a falugazdászok nagy sikerű, helyi borokat népszerűsítő eseményei és lesz idén is Vidék a városban elnevezésű rendezvény a szatmárnémeti Kossuth kertben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

„Az iskola megtanít felismerni a világ és saját tudásunk határait.” Erdélyi magyar iskolák tanévnyitója Gyulafehérváron

Szombaton a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban tartották az erdélyi magyar iskolák tanévnyitó ünnepségét a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szervezésében.

„Az iskola megtanít felismerni a világ és saját tudásunk határait.” Erdélyi magyar iskolák tanévnyitója Gyulafehérváron
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Autó nélkül maradt a tinédzser, akit háromszor kaptak el jogosítvány nélkül

Elkobozták az autóját annak a 18 éves kolozsvári fiatalnak, akit rövid időn belül háromszor is jogosítvány nélkül vezetésen értek tetten.

Autó nélkül maradt a tinédzser, akit háromszor kaptak el jogosítvány nélkül
2026. szeptember 05., szombat

Bölcsődeavató Székelyhídon: már nyolc új kisdedóvót építettek Bihar megyében

Az intézmény az RMDSZ kezdeményezésére elindított, a fejlesztési minisztérium által finanszírozott országos bölcsődeépítési program keretében valósult meg.

Bölcsődeavató Székelyhídon: már nyolc új kisdedóvót építettek Bihar megyében
2026. szeptember 05., szombat

Károly brit uralkodó tiszteletére nyílik angol pub egy erdélyi faluban

A brit uralkodóról nevezi el a Brassó megyei Sirneán kialakítandó angol pubját Charlie Ottley.

Károly brit uralkodó tiszteletére nyílik angol pub egy erdélyi faluban
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Fejedelmi beruházás Erdélyben: felélesztenék az Apafi-kastély hajdani pompáját

Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.

Fejedelmi beruházás Erdélyben: felélesztenék az Apafi-kastély hajdani pompáját
2026. szeptember 04., péntek

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig
2026. szeptember 04., péntek

Felháborodást váltott ki Kolozsváron, hogy ortodox istentiszteletre tereltek volna diákokat

Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.

Felháborodást váltott ki Kolozsváron, hogy ortodox istentiszteletre tereltek volna diákokat
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Kolozsvár is betiltja a szerencsejátékokat, de a pókernek még nem kell bedobnia a lapokat

Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.

Kolozsvár is betiltja a szerencsejátékokat, de a pókernek még nem kell bedobnia a lapokat
2026. szeptember 04., péntek

Kilőttek egy medvét az egyik erdélyi üdülőtelepen

Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.

Kilőttek egy medvét az egyik erdélyi üdülőtelepen
2026. szeptember 04., péntek

Új iskolatáska nélkül is több száz lej a tanévkezdés. Pedagógus tanácsai, hogy mire érdemes költeni

Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.

Új iskolatáska nélkül is több száz lej a tanévkezdés. Pedagógus tanácsai, hogy mire érdemes költeni
Hirdetés
Hirdetés