A nyugati országok döntése, miszerint beavatkoznak Oroszország Ukrajna elleni konfliktusába, a „különleges katonai műveletet” egy sokkal szélesebb körű konfrontációvá változtatta olyan országokkal, amelyekOroszország megsemmisítésére törekednek.
Az Európai Unió továbbra is rendíthetetlenül támogatja Ukrajnát, és átfogó, igazságos és tartós békére törekszik az ENSZ Alapokmánya és a nemzetközi jog elvei alapján – áll uniós vezetők közös nyilatkozatában.
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem tudta elérni háborús céljait, nem törte meg az ukránokat, nem nyerte meg ezt a háborút – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő egy keddi videóüzenetében.
A romániai polgárok többsége nem hisz abban, hogy még idén véget érhet az ukrajnai háború – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Az amerikai elnöknek Ukrajna oldalán kell állnia – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Donald Trump erőfeszítései nélkül kevesebb esély lenne az ukrajnai békére, a kompromisszum pedig ugyan fájdalmas lehet, de a további pusztulás megelőzését jelentené Ukrajnában – jelentette ki a Krónikának Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő.
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn a szülőföld védelmezői napja alkalmából elmondott üdvözletében kilátásba helyezte, hogy Oroszország folytatja hadseregének és haditengerészetének jelentős megerősítését.
A magyar kormány semmilyen, Ukrajna számára kedvező döntéshez nem járul hozzá az Európai Unióban mindaddig, amíg Kijev újra nem indítja a kőolajszállítást a Barátság vezetéken – erősítette meg Szijjártó Péter hétfőn Brüsszelben.
Az ukrajnai háború negyedik évfordulójához közeledve, az Európai Unió továbbra is nyomást akar gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Kaja Kallas hétfőn Brüsszelben.
Románia támogatja az Európai Unió 20. szankciócsomagjának elfogadását Oroszország ellen, amely háborújában nemcsak hagyományos fegyvereket, hanem dezinformációs kampányokat is alkalmaz, amelyekkel megpróbálja gyengíteni az Uniót – jelentette ki Oana Țoiu.
Vlagyimir Putyin orosz elnök már elkezdte a harmadik világháborút – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Magyarország az uniós külügyminiszteri tanácsülésen blokkolja a 20. szankciós csomag elfogadását és ez mindaddig így is marad, amíg az ukránok nem indítják újra a kőolajszállítást Magyarország irányába.
Románia a NATO keleti szárnyának kulcsállama, ezért az amerikai katonai jelenlét hosszú távon is biztosított. James Carafano amerikai biztonságpolitikai szakértő szerint Bukarest stratégiai jelentőségét földrajzi helyzete, védelmi képességei adják
Végérvényesen átvette 2025-ben a hadászati kezdeményezést az orosz hadsereg a „különleges hadművelet” övezetében, az ukrán fél a háború kezdete óta több mint másfél millió katonát veszített.
Az európai hírszerzési vezetők pesszimisták azzal kapcsolatban, hogy még ebben az évben megállapodás születik Oroszország ukrajnai háborújának befejezéséről.
Több mint 1000 kenyai állampolgárt sorozhattak be az orosz hadseregbe, többségüket kényszerrel – derült ki egy hírszerzési jelentésből, amelyet Kimani Ichung'wah kenyai parlamenti képviselő terjesztett a kelet-afrikai ország parlamentje elé.
Miközben Volodimir Zelenszkij elnök elégedetlenségének adott hangot a kedden és szerdán Genfben lezajlott orosz–ukrán fegyverszüneti tárgyalások eredményét illetően, és kizárta a területek átadását, Washington „jelentős előrelépésről” számolt be.