Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton bejelentette, hogy meglátogatta az ukrán különleges erők állásait a frontvonal közelében a kelet-ukrajnai Bahmut térségében, a jelenlegi ukrán ellentámadás egyik forró pontján.
Oroszország kész megvizsgálni az ukrajnai helyzet békés rendezésének módozatait, annak ellenére, hogy a Nyugat hajlamos kizárólag a saját érdekeit szem előtt tartva cselekedni minden nemzetközi konfliktusban – jelentette ki Vlagyimir Putyin.
Moszkva tiszteletben tartja és gondosan tanulmányozza az afrikai vezetők ukrajnai békejavaslatát – közölte tárgyalópartnereivel Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a második Oroszország-Afrika-csúcstalálkozón Szentpéterváron.
Nagy lehetőségeket lát a Romániával és a Szlovákiával való együttműködésben Orbán Viktor miniszterelnök.
Ukrajna péntekre virradóra újabb dróntámadást intézett Moszkva ellen – jelentette be az orosz főváros polgármestere, Szergej Szobjanyin.
A kikötői infrastruktúra ellen intézett rakétatámadást Odessza térségében az orosz hadsereg csütörtökre virradóra, egy biztonsági őr életét vesztette, és károkat szenvedett egy rakodóterminál – közölte a régió kormányzója.
A NATO szerdán közölte, hogy fokozza a megfigyelést és a felderítést a Fekete-tenger térségében, többek között repülőgépekkel és drónokkal.
Az Egyesült Államok 400 millió dollár értékű, újabb katonai csomagot küld Ukrajnának – jelentette be az amerikai kormány kedden.
Leállási üzemmódba helyezték az ukrajnai zaporizzsjai atomerőmű negyedik és ötödik reaktorát – közölte kedden az erőmű Moszkva által kinevezett vezetése.
Klaus Iohannis államfő és Marcel CIolacu miniszterelnök egyaránt elítélte hétfőn a román határ közelében, a Duna mentén végrehajtott Ukrajna elleni legutóbbi orosz támadásokat.
Nagy erejű robbanásokról érkeztek beszámolók hétfőn hajnalban a román-ukrán határ közeléből: az illetékesek szerint az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal támadta a Duna partján fekvő két ukrán várost, Renyit és Izmajilt.
Dróncsapások értek két épületet az orosz fővárosban, Moszkvában hétfőn helyi idő szerint hajnali 4 óra körül – közölte Szergej Szobjanyin polgármester a Telegramon.
Oroszország vasárnapra virradóra ismét támadást indított a dél-ukrajnai kikötőváros, Odessza ellen – jelentette be a régió kormányzója, aki egy civil haláláról és több mint tizennyolc sebesültről számolt be.
Varsó provokációnak tekinti Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentéseit Lengyelország határairól, és határozottan visszautasítja őket – jelentette ki Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes szombati sajtóértekezletén.
A Nyugat csalódott az ukrajnai ellentámadás miatt, amely nem hozott eredményeket – jelentette ki pénteken Vlagyimir Putyin elnök az orosz Biztonsági Tanács ülésén.
Péntek hajnalban, zsinórban a negyedik napon is megszólaltak a légvédelmi szirénák a Fekete-tenger partján fekvő ukrán kikötővárosban, ugyanakkor az orosz hadsereg az előző napokkal ellentétben ezúttal mégsem intézett légicsapást a város ellen.
Bizonyos feltételek teljesülése esetén Oroszország „azonnal” visszatérne a fekete-tengeri gabonamegállapodáshoz – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem utazik el a Dél-afrikai Köztársaságba a BRICS-országok augusztusban tartandó találkozójára – közölte szerdán a dél-afrikai elnöki hivatal.