
Fotó: Ukrán elnöki hivatal
Oroszország vasárnapra virradóra ismét támadást indított a dél-ukrajnai kikötőváros, Odessza ellen – jelentette be a régió kormányzója, aki egy civil haláláról és több mint tizennyolc sebesültről számolt be.
2023. július 23., 12:342023. július 23., 12:34
2023. július 23., 13:252023. július 23., 13:25
Oleg Kiper kormányzó a Telegram üzenetküldő alkalmazáson azt írta: „Sajnos, van egy civil halottunk az Odessza elleni éjszakai orosz terrortámadás következtében”. Hozzátette: Odesszában 18-an megsebesültek, köztük négy gyermek. Tizennégyen kerültek kórházba a városban, a három sebesült gyermeket beleszámítva.
Fotó: Ukrán elnöki hivatal
Kiper a polgári infrastruktúrában, lakóépületekben és egy egyházi intézményben okozott károkról is beszámolt. Az ukrán elnöki hivatal vezetője, Andrij Jermak „több védelmi rakétarendszert” és taktikai rakétákat követelt Ukrajna számára. Az ukrán külügyminisztérium olyan háborús bűntettnek nevezte az UNESCO világörökségi listáján szereplő ortodox katedrális lebombázását, amelyet „soha nem felejtenek el és nem bocsátanak meg”.
Fotó: Ukrán elnöki hivatal
Odessza, amely január óta a világörökség része, rendszeresen célpontja az orosz támadásoknak. A várost csütörtökön sok légitámadás érte, Kijev azzal vádolta meg Moszkvát, hogy kifejezetten a kikötői infrastruktúrákat vette célba, hogy megakadályozza az ukrán gabonaexport újraindítását.

Sorozatban a második éjszaka indított légitámadást a Fekete-tenger partján fekvő Odessza ellen Oroszország szerdára virradóra.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
Tizenöt éves kor alatt nem lehet saját közösségi médiás fiókjuk a kiskorúaknak – derült ki abból a gyermekvédelmi javaslatcsomagból, amit szerdán mutattak be Brüsszelben.
Az Irán ellen folyó, hat hónapja tartó amerikai háború eddig 38 milliárd dollárba került, és ez az összeg várhatóan havonta 3 milliárd dollárral fog emelkedni – jelentette kedden a washingtoni Kongresszus független költségvetési szakértője.
Erősebb, függetlenebb Európa formálódik, amely a korábbinál jobban képes megvédeni magát, és ez az az Európa, melyre büszkék lehetünk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn azt állította, hogy Ukrajna és Oroszország megállapodott az „energetikai célpontok” elleni támadások leállításáról, miközben világszerte tovább emelkednek az üzemanyagárak.
szóljon hozzá!