Az első deficitcsökkentő csomagba foglalt intézkedésekkel jelentős lépést tett a kormány, de ezeket követnie kell egy második és egy harmadik csomagnak is – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján a Román Nemzeti Bank kormányzója.
Az oktatási szakszervezetek hétfőn, Ilie Bolojan miniszterelnökkel való találkozójuk után bejelentették, hogy bojkottálni fogják a tanév kezdetét, így tiltakozva a kormány által a költségvetési hiány csökkentése érdekében hozott intézkedések ellen.
Ilie Bolojan kormányfő vasárnap este kifejtette, hogy a jelenleg közvita alatt álló magánnyugdíjtörvény tervezete nem kobozza el az állampolgárok által felhalmozott pénzösszegeket.
Közvitára bocsátották Romániában a helyi közigazgatás takarékosabb és költséghatékonyabb működtetését célzó reform tervezetét, amelyet a fejlesztési minisztérium dolgozott ki a költségvetési hiány lefaragását célzó intézkedések részeként.
Daniel David oktatási miniszter szerint továbbra is biztosítani kell az egyetemeknek azt a lehetőséget, hogy a saját bevételükből egész évben ösztöndíjat és támogatást nyújtsanak a hallgatóknak, ha ezt megtehetik, függetlenül a képzés formájától.
A helyi közigazgatásban meglévő állások 20 százalékának a megszüntetése körvonalazódik Cseke Attila fejlesztési miniszter bejelentése szerint – a karcsúsítást már a második deficitcsökkentő intézkedéscsomagba bele szeretné foglalni a kormány.
A kormány arra készül, hogy a bérekre fordított kiadások növelésével vigye véghez az iskola-összevonásokat, bár az intézkedéseket költségcsökkentő megszorításként hirdették meg – derül ki egy elemzésből.
A Törvény Ereje Szakszervezeti Szövetség ügyvezető alelnöke, Marius Sepi arra kérte a parlamentet és a miniszterelnököt, biztosítsanak „tisztességes” veszélyességi bérpótlékot az egészségügy, a szociális ellátás és a közigazgatás területén dolgozóknak.
Mintegy nyolcmilliárd lejjel nő az egészségbiztosítási rendszer költségvetése a rendszerbe befizető kategóriák kiterjesztése következtében – jelentette ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke, Horaţiu Remus Moldovan.
A bírák és ügyészek nettó fizetésének 70 százalékát kitevő nyugdíj – körülbelül 11 309 lej – nem elegendő a megélhetéshez – vélekedik a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache.
Lesz pénz a fizetésekre és a nyugdíjakra az év végéig – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Már augusztus elsején mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha vásárlásra adjuk a fejünket.
A koalíciós pártok szerdai ülésükön úgy döntöttek, hogy a második reformcsomagot a költségvetés-kiigazítás után, augusztus folyamán fogadják el – nyilatkozták az Agerpresnek politikai források.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
Nicușor Dan államfő kihirdette az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvényt.
A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség kéri Nicușor Dan államfőt, ne hirdesse ki a deficitcsökkentő csomagról szóló törvényt.
Jövő héttől újrakezdik a tiltakozó akciókat az oktatási szakszervezetek – jelentette be szerdán a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) vezetője.
Tíz százalékkal csökkentik a fizetésüket a román állami vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători), valamint a vasúti infrastruktúrát kezelő vállalat (CFR Infrastructură) igazgatói – jelentette be szerdán Ciprian Șerban közlekedésügyi miniszter.