
Az elmúlt hetekben többször is tiltakoztak a tanügyi szakszervezetek a megszorítások ellen
Fotó: Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség/Facebook
A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség kéri Nicușor Dan államfőt, hogy ne hirdesse ki a kormányzati felelősségvállalással elfogadtatott deficitcsökkentő csomagról szóló törvényt.
2025. július 24., 15:562025. július 24., 15:56
„Elnök úr, ne vegyen részt a román oktatás tönkretételében! (...) A kormánynak a közoktatást és a felsőoktatást érintő intézkedései, ha gyakorlatba ültetik azokat, súlyosan fogják érinteni az oktatásban dolgozókat és a diákokat is” – üzenték a tanügyi szakszervezetek az államfőnek a csütörtökön kiadott közlemény szerint.
A tanügyi szakszervezetek állítása szerint Romániában a pedagógusok heti kötelező óraszáma az uniós átlagnak felel meg, és semmiképp nem a legkisebb, amint azt Daniel David oktatási miniszter állította. Amennyiben azonban ezt az óraszámot két órával megnövelik, az európai átlag fölött lesz Románia – érveltek.
Az osztályok létszámának növelése pedig hátrányos lesz mind az oktatási folyamat, mind a tanulók számára, akiknek teljesítménye csökkeni fog.

Jövő héttől újrakezdik a tiltakozó akciókat az oktatási szakszervezetek – jelentette be szerdán a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) vezetője.
és kérnie kell azoknak a cikkelyeknek a törlését, amelyek hosszú távon súlyosan érintik az oktatási rendszert. Reméljük, hogy legalább most, a tizenkettedik órában leállítják az oktatás ellen irányuló intézkedéseket” – fogalmaztak közleményükben az érdekképviseletek.
A három szakszervezeti tömb képviselői pénteken 11 órakor benyújtják kérésüket az államelnöki hivatalba – írja az Agerpres.

Bár a kormány oktatási válságkezelő intézkedéseit még nem hirdették ki hivatalosan, a pedagógustársadalomban és az iskolákban már most érezhető a bizonytalanság.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.
A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.
A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.
Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.
Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.
A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.
A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.
A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.
szóljon hozzá!