
A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) újabb tiltakozásokra készül
Fotó: Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI)/Facebook
Jövő héttől újrakezdik a tiltakozó akciókat az oktatási szakszervezetek – jelentette be szerdán a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) vezetője. Az érdekvédelmi megbízottak szerint a tanügyben dolgozókra túl nagy terhet ró a kötelező óraszámok növelése.
2025. július 23., 20:382025. július 23., 20:38
Simion Hăncescu több más érdekvédelmi szövetség vezetőjével együtt Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettessel tárgyalt a kormánypalotában, ezt követően nyilatkozott az újságíróknak. Mint elmondta: Anastasiuval, hogy meglátásuk szerint a tanügyi alkalmazottakat érintik a leghátrányosabban az első deficitcsökkentő csomag intézkedései, amelyeknek ráadásul „elenyésző” a gazdasági hatásuk – írta az Agerpres.
Mivel esetenként a körülmények lehetetlenné teszik a kötelező 20 óra teljesítését, sok pedagógus arra fog kényszerülni, hogy csökkentett munkaidővel dolgozzon, ugyanakkor becsléseik szerint legalább 15 ezer állás meg fog szűnni – magyarázta.
A szakszervezeti vezető hangsúlyozta, ismét vázolták az érveiket, de nem kaptak világos választ a követeléseikre. Ennélfogva jövő héttől újrakezdik a tiltakozó akciókat, amelyekből többet is szerveznek a nyár folyamán,
„Előfordulhat, hogy kétséges lesz a tanévkezdés, mert hatalmas az elégedetlenség” – fogalmazott Simion Hăncescu.

Bár a kormány oktatási válságkezelő intézkedéseit még nem hirdették ki hivatalosan, a pedagógustársadalomban és az iskolákban már most érezhető a bizonytalanság.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.
A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.
A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.
Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.
Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.
A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.
A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.
A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.
szóljon hozzá!