Új fejezet kezdődött a romániai magyar oktatásban: a 2026–2027-es tanévtől a IX. osztály számára már nem román nyelvű tankönyvek magyar fordításai készülhetnek, hanem magyar szakemberek által magyarul megírt tankönyvek kerülhetnek az oktatásba.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) elmúlt 25 éve Magyarország és az erdélyi magyarság közös eredménye, sikere – hangsúlyozta Tonk Márton rektor a magyar magánegyetem jubileumi tanévének megnyitóján pénteken Marosvásárhelyen.
Folytatódhat a magyar oktatási program Csángóföldön a budapesti kormány által megítélt egymilliárd forintos kiegészítő támogatásnak köszönhetően – erősítette meg szerdán az MTI-nek Pogár László, a szervezet elnöke.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Spier Tünde iskolaigazgató szerint teljesen személyre szabott órarendet nem kaphat minden diák, de a tantárgyakat és óraszámokat úgy osztják el a négyéves ciklusban, hogy az a mostani „gólyák” érdekeit szolgálja a négy év múlva esedékes érettségi vizsgán.
Mit láthat a szeptember 7-én a tizenkettedik osztályt megkezdő, azaz a felnőttkor, a romániai felnőtt társadalom kapujában álló fiatal, ha kicsit visszatekint országa élére?
A magyar kormány támogatóan viszonyul a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCsSz) tevékenységéhez. Legalábbis ez derült ki, amikor Lannert Judit oktatási miniszter csütörtökön online beszélgetést folytatott csángó gyerekekkel.
Elhivatott, a magyar oktatásért áldozatot vállaló óvónőket és tanítónőket keres a moldvai magyar oktatási hálózat. Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének oktatási koordinátora megkeresésünkre a Bákó megyei magyar oktatás jelenéről beszélt.
Új szakok, korszerűsített tantervek és egyre több technológiai tartalom jelzi, hogy az erdélyi egyetemek is igyekeznek alkalmazkodni a gyorsan változó munkaerőpiachoz.
Új szerkezetű, kettős, magyar nyelvű alapképzéses szakokra lehet jelentkezni a július 13-án kezdődő nyári felvételin.
Nagyot fordult az idő kereke a Kolozsvár melletti „magyar szigeten”: a sok évtizedes elhanyagoltság, elszigeteltség után ma már Budapest és Bukarest is „a tenyerén hordozza” Györgyfalva közösségét.
Tavaly megemelték a kötelező minimális létszámokat, amelyekkel egy-egy osztály indítható, de a nemzetiségi oktatás esetében megmaradt az eddigi alsó határ: 10 beiratkozóval már önálló osztály alakulhat saját a magyar iskolákban is.
Több oktatási intézményben stabilizálódott a gyerekek létszáma az elmúlt közel nyolc évben, helyenként pedig számszerű növekedés is tapasztalható a magyar kormány támogatásával megvalósuló délutáni oktatási programnak köszönhetően.
A civil szervezet tanulmányi vetélkedők és kirándulások révén próbálja az új nemzedéket az aradi magyar közösség felelős tagjaivá nevelni, a tanárok előmenetelét pedig szakmai programokkal segíteni.
Elkezdődött a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmeinek benyújtási időszaka: a dokumentumokat március 17. és április 16. között nyújthatják be a külhoni magyar oktatási intézményeket látogató diákok szülei és az egyetemi hallgatók.
Az anyaországi magyarok tartoznak köszönettel az erdélyi magyaroknak, mert példát mutatnak nekik nemzethűségből és megmaradni akarásból – hangoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn Székelyudvarhelyen.
Elsőbbséget kapnak a kisebbségi tankönyvbeszerzésben az eleve anyanyelven írt tankönyvek a románból fordított tankönyvekkel szemben – közölte szerdán az RMDSZ.
Nagyszabású bővítés vár a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskolára, miután a helyi tanács csütörtöki ülésén elfogadta a tanintézet új melléképületének részletes kivitelezési terveit.