A kormányból két hete kilépett, majd azt a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) közösen benyújtott bizalmatlansági indítvánnyal megbuktató Szociáldemokrata Párt (PSD) okozta a válságot, így neki kell rá megoldást találnia – jelentette ki Ilie Bolojan.
Az állami cégek fölötti ellenőrzés megszerzéséért küzdő érdekcsoportok harca áll a kormánybuktatásig fajult romániai politikai csatározások hátterében – vélekedett a Krónika megkeresésére Barabás T. János, a Magyar Külügyi Intézet külső szakértője.
Az Ilie Bolojan vezette kormány ügyvivői státusba került, miután keddi ülésén a bukaresti parlament elfogadta a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt.
Ilie Bolojan szerdán közölte, hogy miniszterelnöki tisztsége utolsó napjáig dolgozni fog Romániáért, és nem adja fel azokat az elveket, amelyeket egész pályafutása alatt vallott.
Belső vitáktól tarkított vezetőségi ülés után ellenzékbe vonul az európai néppárti tagsággal rendelkező Nemzeti Liberális Párt (PNL), miután a parlament kedden megvonta a bizalmat az Ilie Bolojan pártelnök vezette koalíciós kormánytól.
Érvényesült a papírforma, meghozta gyümölcsét a román baloldal és a szélsőjobb összeborulása: a vártnál is nagyobb arányban támogatta a parlament az Ilie Bolojan vezette kabinet menesztését.
A normális az lenne, ha Ilie Bolojan miniszterelnök már most lemondana, még ha ügyvivő miniszterelnök is, hiszen túlnyomó többséggel szavaztak ellene – jelentette ki a kormányból nemrég kilépett PSD elnöke a bizalmatlansági indítvány sikere után.
Nem történt meglepetés az Ilie Bolojan vezette, a PSD kilépése óta kisebbségben kormányzó kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány keddi szavazásán: a parlament két háza 281 támogató szavazattal megszavazta a kormánybuktató indítványt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) Ilie Bolojan pártelnök-miniszterelnökkel szemben álló szárnya azért lobbizik, hogy a párt a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása után se vesse el a kormányból frissen kilépett PSD-vel folytatott együttműködést.
Kedden szavaz a bukaresti parlament két háza az Ilie Bolojan vezette, a Szociáldemokrata Párt (PSD) kilépése óta kisebbségben kormányzó kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról.
Nehéz próbatételnek néz elébe az Ilie Bolojan vezette bukaresti kormány, miután kedden szavaz a parlament az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványról.
Ilie Bolojan miniszterelnök megköszönte a támogatást mindazoknak, akik részt vettek vasárnap este a Bukarestben és más városokban – többek között Nagyváradon, ahol korábban polgármesteri feladatokat is ellátott – tartott szimpátiatüntetéseken.
Körülbelül négyezren vettek részt vasárnap Nagyváradon az Ilie Bolojan miniszterelnök támogatására szervezett tüntetésen.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A válaszadók 58 százaléka úgy véli, hogy Ilie Bolojan miniszterelnöknek le kellene mondania, emellett továbbra is a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a legnagyobb a támogatottsága a politikai pártok közül – derül ki a CURS egy friss felméréséből.
Az lenne a legjobb, ha a Bolojan-kormány leváltását és a Cotroceni-palotában folytatott konzultációkat követően az eddigi koalíciós felállása megmaradna, csak más miniszterelnökkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
A jelenlegi kormány bukása esetén egy demokratikus pólus létrehozása lehet az egyik alternatíva a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára Ilie Bolojan miniszterelnök szerint.
Petre Emanoil Neagu PSD-s parlamenti képviselő szerdán bejelentette: átigazol a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakciójába.