
A kormány vállalásai szerint augusztus vége előtt el kell fogadni az új közalkalmazotti bértörvényt
Fotó: Orbán Orsolya
A romániai közalkalmazottak valamivel több mint felének hozhat fizetésemelést a készülő bértörvény, amelynek hatályba lépését az is sürgeti, hogy fontos mérföldkő az országos helyreállítási tervben (PNRR), és ha késik az elfogadása, hatalmas pénzösszegek úszhatnak el. A Digi24.ro információi szerint az új közalkalmazotti bértábla alkalmazása 174 milliárd lejre emelheti a bérköltségeket.
2026. május 20., 10:312026. május 20., 10:31
Az új közalkalmazotti bértörvény a bukaresti kormány által az Európai Bizottságnak tett vállalás szerint augusztus vége előtt el kell fogadni.
A hírtelevíziós úgy tudja, hogy az új közalkalmazotti bértörvényt már lassan egy hónapja, április 24-én véglegesítette a munkaügyi minisztérium, és elküldte Ilie Bolojan miniszterelnöknek.
Mivel a koalíciós pártok nehezen tudtak megegyezni a végleges formáról, a kormány bukásával a tárgyalásokat az elnökség vette át.
A múlt héten a parlamentben tartották az első ülést a tervezet véglegesítésére. A Digi24.ro információi szerint a találkozón csak a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ képviselői vettek részt, más pártok képviselői nem.
a PNRR összes megkésett projektjéről, beleértve a bukaresti hatóságok által kidolgozott új bértáblát is.

2024-ben Romániában több mint 1,2 millió állami alkalmazott dolgozott közel 14 000 intézményben, és a személyzeti kiadások meghaladták a 164 milliárd lejt – derül ki egy, az ügyvivő Bolojan-kormány által pénteken közzétett átfogó jelentésből.
A Digi24.ro forrásai szerint a román állam által a bérek kifizetésére elkülönített költségvetés a jelenlegi 166 milliárd lejről 174 milliárd lejre emelkedhet. Más szavakkal, a pénzügyminisztérium hajlandó lenne további mintegy 8 milliárd lejt elkülöníteni.
„A létező megszorítások előírják, hogy a bérkeret csak egy kicsivel haladhatja meg a bruttó hazai termék (GDP) 8 százalékát. Most 8,1 százaléknál tartunk, ezért a következő években nem növelhetjük a bérkeret arányát, mert egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak. A közszférában a bérköltségek összesen körülbelül 166 milliárd lejre rúgnak, ami a pénzügyminisztérium által közzétett adatok szerint a GDP 8,1 százalékát teszi ki” – nyilatkozta Ilie Bolojan miniszterelnök a múlt heti kormány ülésén.
Abban az esetben viszont, ha – a kiszivárgott információknak megfelelően – a bérekre szánt költségvetés 8 milliárd lejjel növekszik, a közszféra alkalmazottainak körülbelül 53 százaléka részesülne emelésben. Egy másik, szintén fontolóra vett lehetőség az lett volna, hogy a bérekre szánt költségvetést 12 milliárd lejjel egészítsék ki, ami vagy nagyobb béremeléseket, vagy több kedvezményezettet jelentett volna. Még a múlt héten a miniszterelnök azt mondta, hogy ha nagyobb béremelést akarnak, akkor „az egyetlen megoldás a közkiadások csökkentése, vagyis a létszámleépítés”.
„Ahol ez nem indokolt, úgy, hogy a felszabaduló helyek lehetővé tegyék, hogy jobban fizessük azokat, akik valóban dolgoznak a közszférában” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Nem hivatalos dokumentum és nem az egységes közalkalmazotti bértörvény végső változata a sajtóban két napja megjelent állítólagos jogszabálytervezet – jelentette ki szombaton a Facebook-oldalán Dragoș Pîslaru.
„A közszférában kifizetett jövedelmek nem csökkennek az új bértörvény alkalmazása után” – szögezte Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter és ideiglenes munkaügyi tárcavezető április végén, a szakszervezetekkel folytatott megbeszélés után.
Az új törvény értelmében ugyanakkor a közszféra alkalmazottai többé nem kapnak külön juttatásokat, hanem azokat beépítik az alapfizetésbe. Az étkezési juttatást is a fizetéssel együtt számolják majd. A Digi24 által idézett források szerint az egyetlen juttatás, amelyet továbbra is külön fizetnek ki, az uniós forrásokból finanszírozott projektek menedzseléséért járó összeg marad, amely a fizetés legfeljebb 40 százalékát teheti ki.

Ilie Bolojan kormányfő pénteken kijelentette, hogy az új közalkalmazotti egységes bértörvény nem fog jövedelemcsökkenést okozni, hanem egyes jövedelmek fokozatosan emelkedni fognak a méltányosság biztosítása érdekében.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!