„Végignyalta” a legnépszerűbb online szállásközvetítőket a nagyváradi polgármesteri hivatal, és több mint 600 olyan lakást azonosított, amelyet rövid távú szállásként adnak ki, azaz hivatalosan többszörös ingatlanadót kell fizetni utánuk.
A kormánykoalíció vezetői hétfőn úgy döntöttek, hogy módosításokat hajtanak végre a helyi adók és illetékek rendszerében. Az adók csökkenhetnek a fogyatékkal élő személyek, valamint a régi lakóingatlanok tulajdonosai esetében.
Csütörtökön több erdélyi és partiumi városban gyűltek össze tüntetők, tiltakozásukat fejezve ki az idei évtől érvénybe lépett helyi adó- és illetékemelések ellen. A tüntetők többek között a kormány és Ilie Bolojan lemondását követelték.
A piaci értéken alapuló ingatlanadó bevezetése nem vezet automatikusan további emelésekhez – jelentette ki Ilie Bolojan hétfő este.
Ștefan Pălărie, az USR szenátora hétfőn kijelentette: elutasítja az RMDSZ helyi adók csökkentésére irányuló javaslatát, mivel megítélése szerint „gyengeség jele” lenne a kormány által elfogadott jogszabályok rövid időn belüli módosítása.
A villamos energia, a földgáz és az üzemanyagok magas adóterhelése rontja a román ipar versenyképességét, és közvetve emeli a fogyasztási cikkek árát – állapította meg vasárnapi közleményében az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
A miniszterelnök szerint a kormány kész megvizsgálni annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok a törvényben rögzített minimális szintet alkalmazzák a helyi adók és illetékek megállapításakor, de az adómentesség megszüntetését fenntartják.
Robert Cazanciuc szerint, ha az intézkedés akadályozza a helyi közigazgatás működését, akkor mindenképpen felül kell vizsgálni, mert előfordulhat, hogy a várt költségvetési előnyök helyett károkat eredményez a drasztikus adóemelés.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
A helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezi az RMDSZ – közölte kedden Facebook-oldalán a szövetség.
Észszerűtlennek tartja Nicușor Dan államfő, hogy a polgármesterek a jelenlegi helyzetben „többet kérjenek, mint amennyiből 2025-ben gazdálkodhattak”.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester után újabb romániai város elöljárója döntött úgy, hogy csökkenti a helyi adókat, amelyeket január 1-jén emeltek meg a Bolojan-kormány döntése alapján.
Ilie Bolojan miniszterelnök kijelentette: 2026-ban nem kerül sor újabb adóemelésekre, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a terheket az állami apparátusnak kell viselnie.
Hiba a szén-dioxid-kibocsátás kivezetése a gépjárműadó új számítási képletéből; azok, akik kidolgozták, „nem jártak iskolába”, miközben a „szerző” továbbra is ismeretlen – jelentette ki a Romániai Autógyártók és -importőrök Szövetségének elnöke.
Radikálisan megváltozik a romániai prosumertörvény – adta hírül több mérvadó román hírportál, amelyek az energiaügyi minisztérium közvitára bocsátott sürgősségi rendelettervezetét ismertetik.
Megtartotta szerdán első ülését a kormánypalotában a jövedelemadó és az áfabevételek visszaosztási rendszerének kidolgozásával megbízott munkacsoport.
Helyi népszavazással dönthetnek a sepsiszentgyörgyiek arról, milyen adópolitikát alkalmazzon a város a következő években – jelentette be egy keddi lakossági fórumon Antal Árpád polgármester.
A 2026-os állami költségvetés február közepe előtt nem kerül a parlament elé – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes hétfő este a Digi24-nek adott interjúban. Elismerte: a kormánykoalíció máris késésben van a büdzsé kidolgozásával.