Nagyon gyorsan megtalálták a közös hangot, és egy nagyon jó beszélgetés volt – így látta Orbán Viktor magyar és Ilie Bolojan román miniszterelnök szerda esti beszélgetését Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Elhatárolódó nyilatkozatot adott ki szerdán este a Román Ortodox Egyház patriarchátusa, miután kiderült: egy Ilie Lăcătușu ortodox papra való keddi megemlékezésen a 30-as, 40-es évek hírhedt, zsidók ezreinek haláláért felelős, magyargyűlölő fasiszta legionárius mozgalmának zászlaja is előkerült.
Csütörtöki ülésén a kormány elfogadta az állami vállalatok reformjával foglalkozó tárcaközi munkacsoport létrehozásáról szóló memorandumot.
Diana Buzoianu környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter csütörtökön ismertette a Romsilva átszervezéséről szóló javaslatokat, amelyek között van az erdészeti igazgatóságok, valamint az igazgatók számának csökkenése.
Az informatikai csalások számának csökkenése ellenére az áldozatok által elszenvedett károk jóval nagyobbak, mint tavaly, figyelmeztet a rendőrség. A csalók egyre kifinomultabb módszereket alkalmaznak.
Ilie Bolojan miniszterelnök elrendelte egy kormányhatározat-tervezet kidolgozását az állami szolgálati lakások bérleti díjának újraszámolásáról – jelentette be csütörtökön a kormányszóvivő.
A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség kéri Nicușor Dan államfőt, ne hirdesse ki a deficitcsökkentő csomagról szóló törvényt.
Az Anghel Saligny programban szereplő projektek felülvizsgálata nem tart sokáig, mert az adatok a fejlesztési minisztérium rendelkezésére állnak, a pénz pedig elfogyott – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán este.
Újabb irányt vett az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) korrupciós gyanú miatt szerdán menesztett vezetője, Cristian Popescu Piedone ügye, miután kiderül: a lehallgatási jegyzőkönyvek közül kiszivárgott egy olyan is, amely egy, a feleségével való veszekedést rögzít.
A kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokról, konkrét projektekről, ugyanakkor a romániai magyar kisebbség helyzetéről is szó esett Orbán Viktor magyar és Ilie Bolojan román miniszterelnök szerda esti bukaresti megbeszélésén.
Szerda este nem sokkal kilenc óra után megérkezett Bukarestbe Orbán Viktor, aki román kollégájával, Ilie Bolojan miniszterelnökkel tárgyal. A magyar kormányfő a megbeszélést követően Tusnádfürdőre utazik.
Nyílt levélben kérte a koalíciós pártokat Florin Daniel Șandru, a Kommunizmus Bűneit Feltáró és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet elnöke, hogy fogadjanak el egy törvényt a kommunista rezsim szimbólumainak és az azt támogatók kultuszának betiltásáról.
Jövő héttől újrakezdik a tiltakozó akciókat az oktatási szakszervezetek – jelentette be szerdán a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) vezetője.
Egy Iași megyei nő kórházba került, miután a saját kertjében harapta meg egy veszett sakál.
Aláírta szerdán Ilie Bolojan kormányfő a Cristian Popescu Piedonét az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) elnöki tisztségéből felmentő rendeletet.
A szokásosnál jóval hidegebb, a turisták szerint jéghideg a Fekete-tenger vize. A ritka, a nyaralók számára kellemetlen jelenség már hetek óta érzékelhető a román tengerpart számos üdülőhelyén.
A határrendészet nevében kezdeményezett hamis telefonhívásokra figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Kábítószer hatása alatt vezetett egy, a bukaresti Rahova börtönben szolgálatot teljesítő rendőrnő – adta hírül a román média.