• Felülvizsgálják az egykori elnök elleni szankciókat a Szociáldemokrata Párt bukaresti szervezetében

• Felülvizsgálják az egykori elnök elleni szankciókat a Szociáldemokrata Párt bukaresti szervezetében

• „Ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetõi eltávolításomat szeretnék az alakulatból, nyilvánosan vállalják fel azt, és ne folyamodjanak különféle kerülõ utakhoz” – jelentette ki tegnapi rendkívüli sajtótájékoztatóján Adrian Nãstase. A szociáldemokraták egykori elnöke így reagált a PSD bukaresti elsõ kerületi szervezetének döntésére, amely utolsó figyelmeztetésben részesítette a politikust a párt vezetését...
2006. november 09., csütörtök

Kézbe veszi a magyar feliratok ügyét a BKB

• Saját kezûleg és maguk költségén helyezik el a magyar nyelvû feliratokat a Babeº–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) a Bolyai Kezdeményezõ Bizottság (BKB) tagjai, ha az intézmény november 19-éig ezt nem teszi meg. Kovács Lehel, a BKB alelnöke tegnapi sajtótájékoztatóján kifejtette: az ehhez szükséges összeg különbözõ adományokból gyûlt össze, november 20-án pedig készen állnak elhelyezni a magyar feliratokat, kezdve a...
Kézbe veszi a magyar feliratok ügyét a BKB
Kézbe veszi a magyar feliratok ügyét a BKB
2006. november 09., csütörtök

Kézbe veszi a magyar feliratok ügyét a BKB

2006. november 07., kedd

Szolgáltatások ingyenessége helyett készpénzt kínál a kormány

Az 50 alkalmazottnál többet foglalkoztató állami vagy magáncégeknek 2007-tõl kötelezõ módon alkalmazniuk kell fogyatékkal élõ személyeket. Ez egyike az erre vonatkozó törvénytervezet újdonságainak. A jogszabály értelmében a cégek alkalmazottainak 4 százaléka fogyatékkal élõ személy kell legyen. Ha a vállalat nem teljesíti ezt az elõírást, annyi bruttó minimálbért kell az államkasszába befizetnie, ahány személyt kellett volna...
Szolgáltatások ingyenessége helyett készpénzt kínál a kormány
2006. november 07., kedd

Románia a korrupciós középmezõnyben

Bár az egy évvel korábbinál jobb, még mindig igen alacsony helyezést ért el Románia azon a világranglistán, amelyet az egyes országokban tapasztalható korrupció mértékét összehasonlítva állított össze a Transparency International (TI) jogvédõ szervezet. Az EU-csatlakozás elõtt álló, illetve a csatlakozni szándékozó államok között a legrosszabbak az ország korrupciós mutatói a 2006-os évre – jelentette be tegnap a szervezet...
Románia a korrupciós középmezõnyben
2006. november 07., kedd

Bányászjárás: bíróság elé kerülhet Ion Iliescu

Kihallgatta tegnap a bukaresti katonai ügyészség az 1990-es bányászjárások ügyében számos súlyos bûncselekménnyel gyanúsított Ion Iliescut. Miközben a nyomozóhatóságtól kiszivárgott információk szerint a volt államfõt akár még az idén bíróság elé állíthatják a 16 évvel ezelõtti véres eseményekben betöltött szerepe miatt, a szociáldemokrata szenátor a kétórás kihallgatást követõen közölte: megállapodást kötött az...
Bányászjárás: bíróság elé kerülhet Ion Iliescu
2006. november 07., kedd

Röviden

Bãsescu népszerû, a lakosság borúlátó Továbbra is Traian Bãsescu államfõ az ország legnépszerûbb politikusa – derül ki az IMAS közvélemény-kutató intézet legújabb felmérésébõl. Az elnök a lakosság több mint a felének (57 százalék) élvezi a bizalmát. A népszerûségi listán az államfõt Mircea Geoanã, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke követi 29 százalékkal. Amennyiben a hétvégén választásokat...
Röviden
Röviden
2006. november 07., kedd

Röviden

2006. november 07., kedd

Tizenegy politikust vádol szekusmúlttal Liviu Turcu

Tizenegy, jelenleg is tevékeny politikus nevét tartalmazó listát hozott nyilvánosságra a Jurnalul Naþional címû országos napilap tegnapi számában Liviu Turcu, a Szekuritáté külügyi hírszerzõ központjának egykori vezetõje, aki szerint a politikusok kapcsolatban álltak a kommunista titkosrendõrséggel. Az érintettek többsége megalapozatlannak nevezte az egykori szekustiszt állításait, az átvilágítótestület azonban jelezte, ellenõrizni...
Tizenegy politikust vádol szekusmúlttal Liviu Turcu
2006. november 07., kedd

Sztrájkkal fenyegetőznek a tanügyi szakszervezetek

„A tanügyi szakszervezetek nem zárják ki az általános sztrájk meghirdetésének és az év végi vizsgák bojkottálásának lehetőségét” – nyilatkozta lapunknak Marius Nistor, a Spiru Haret szakszervezeti tömb ügyvezető elnöke. A pedagógusok érdekvédelmi szervezetének felháborodását a parlament költségvetési bizottságaiban zajló szavazás eredménye váltotta ki: a honatyák ugyanis visszautasították azt a költségvetés-tervezetet módosító...
Sztrájkkal fenyegetőznek a tanügyi szakszervezetek
2006. november 07., kedd

• Liviu Turcu fenntartja állításait, közben újabb tizenegy politikust tisztáztak az együttműködés vádja alól

Elutasította tegnap a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) Mona Muscã volt liberális képviselő fellebbezését a testület korábbi döntése ellen, amelyben megállapították, hogy a rendszerváltás előtt együttműködött a Szekuritátéval. A bejelentésre reagálva Mona Muscã közölte, bírósági úton megtámadja a CNSAS döntését, és súlyos bírálatokat fogalmazott meg a testület működését illetően, mivel az véleménye szerint...
• Liviu Turcu fenntartja állításait, közben újabb tizenegy politikust tisztáztak az együttműködés vádja alól
2006. november 07., kedd

Felmentő tanúvallomások a tábornokok perében

• Puhították korábbi tanúvallomásuk állításait a Mihai Chiþac és Victor Athanasie Stãnculescu tábornok perében beidézett tanúk a tegnapi bukaresti tárgyaláson. A két tábornokot azzal vádolja az ügyészség, hogy az ő parancsukra kezdődött 1989. december 17-én a forradalmárok elleni fegyveres megtorlás Temesváron. Gheorghe Badea őrnagy, aki korábban azt vallotta, hogy Stãnculescu parancsára indult a gyiroki alakulatból tankokkal Temesvár központja...
Felmentő tanúvallomások a tábornokok perében
2006. november 07., kedd

• A rendelők magánosításával sok helyütt megszűnt az éjszakai fogorvosi ügyelet

Jánossy Alíz, Ketesdy Beáta • Annak ellenére, hogy törvény szabályozza a fogorvosi sürgősségi ellátást, a fogorvosi rendelők kötelező magánosítása óta nem született még intézményesített megoldás az éjszakai és hétvégi ügyeletekre. Áthidaló megoldásként a fogorvosok megadják telefonszámukat a pácienseiknek, akik a nap 24 órájában felhívhatják kezelőorvosukat. Dr. Bónis István fogorvos, RMDSZ-es képviselő szerint a legnagyobb gondot az...
• A rendelők magánosításával sok helyütt megszűnt az éjszakai fogorvosi ügyelet

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2006. november 05., vasárnap

Liberális platform demokratákkal?

• Valeriu Stoica, a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) kizárt politikusok által alapított reformplatform egyik kezdeményezője a hétvégén elismerte: jövőre új politikai alakulat létrehozását tervezik, amely a Demokrata Párthoz (PD) állna közel. Theodor Stolojan és Valeriu Stoica Iaºi-ban közel 400 érdeklődő előtt ismertette a létrehozott platform programját. Stoica elmondta: a jövő évi országos konferencián eldől, hogy a platform párton belüli...
Liberális platform demokratákkal?
Liberális platform demokratákkal?
2006. november 05., vasárnap

Liberális platform demokratákkal?

2006. november 05., vasárnap

Nyugati riadalom a román munkavállalók miatt

• Franciaország követi Nagy-Britannia és Németország példáját: 2007-től csak bizonyos ágazatokban engedélyezi a román és bolgár állampolgárok korlátlan munkavállalását. Olaszország ismételten jelezte: megnyitja munkaerőpiacát, de a hatóságok óvatosságra intenek, és a bűnözők számának növekedésétől tartanak. Eközben a The Sun brit napilap azt állítja, hogy a román bevándorlók a tébécé különféle formáit terjeszthetik el...
Nyugati riadalom a román munkavállalók miatt
2006. november 05., vasárnap

Röviden

Olcsóbb lett az üzemanyag Literenként 7 banival olcsóbb lett az üzemanyag a Petrom társaság kútjainál. A vállalat közleménye szerint az intézkedést a kőolaj világpiaci árának csökkenése magyarázza. Tegnaptól a Petrom kútjainál 3,17 lejbe kerül egy liter ECO Premium benzin, az ólommentes benzin literéért pedig 3,15 lejt kell fizetni. A Top Euro Diesel gázolaj 3,15 lejbe kerül, az Euro Diesel típusú pedig 3,10 lejbe. Gazdasági elemzők arra számítanak, hogy a...
Röviden
Röviden
2006. november 05., vasárnap

Röviden

2006. november 05., vasárnap

• Önálló romániai magyar egyetemet sürgetett az európai felsőoktatási konferencia

• Önálló kisebbségi egyetemek létrehozását javasolja a bolognai folyamatban részt vevő európai országok – közöttük Románia – számára a kincses városban rendezett II. Európai Kisebbségi Felsőoktatási Konferencián elfogadott Kolozsvári Charta. A Bolyai Egyetem visszaállítását szorgalmazó Bolyai Kezdeményező Bizottság szervezte hétvégi eseményen mintegy tizenöt olyan európai egyetem képviselője vett részt, ahol teljesen vagy részben...
• Önálló romániai magyar egyetemet sürgetett az európai felsőoktatási konferencia
2006. november 05., vasárnap

Ioan Rus alelnök szélsőségesnek nyilváníttatná Markó Béla autonómianyilatkozatait

• „Románia nem Dél-Tirol, és nem is Katalónia, hanem egységes nemzetállam. Majd, ha valamikor új alkotmánya lesz, akkor esetleg szóba kerülhet a területi autonómia. De kétlem, hogy egyhamar ide jutnánk” – fejtette ki a hétvégén Marosvásárhelyen Mircea Geoanã, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Megítélése szerint, amennyiben „túlfeszíti a húrt”, az RMDSZ nagyon könnyen elszigetelődhet a hazai politikai életben, mert...
Ioan Rus alelnök szélsőségesnek nyilváníttatná Markó Béla autonómianyilatkozatait
2006. november 03., péntek

Nagyszabású országos program indul a lakosság egészségi állapotának felmérésére

• Alapos orvosi vizsgálatnak vetik alá díjmentesen az ország lakosságát, körülbelül 22 millió személyt, tájékoztató karavánokat szerveznek a falvakban, és laptoppal látják el a háziorvosokat – ezek a fõbb újdonságai a lakosság egészségi állapotát felmérõ programnak, amelyet csütörtökön mutatott be Eugen Nicolãescu egészségügyi miniszter. A cél, hogy a lakosság egészségi állapotának felmérése alapján hosszú távú...
Nagyszabású országos program indul a lakosság egészségi állapotának felmérésére
2006. november 03., péntek

Felmenthetik Mona Muscát

Továbbra is heves vihart kavar a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) néhány hónappal ezelõtti döntése, amelyben megállapították, hogy Mona Muscã egykor liberális, ma független szenátor együttmûködött a kommunista diktatúra idején a politikai rendõrséggel. Az átvilágítótestületbõl kiszivárgott információk szerint kedden születik döntés a volt mûvelõdési miniszter október 12-én benyújtott...
Felmenthetik Mona Muscát
Felmenthetik Mona Muscát
2006. november 03., péntek

Felmenthetik Mona Muscát