Hirdetés

Román–moldáv közeledés

„A moldovai polgárok legnagyobb örömére kedvezőbb körülmények között zajlik a román állampolgárság biztosítása annak nyomán, hogy megnyílt Románia és Moldova között a Rădăuţi–Lipcani híd, valamint annak köszönhetően, hogy az Országos Állampolgársági Hatóság területi kirendeltségeket nyit Jászvásáron, Temesváron, Galacon, Suceaván és Kolozsváron” – jelentette ki tegnap Bukarestben Mihai Ghimpu ideiglenes moldáv köztársasági elnök a román kollégájával, Traian Băsescuval folytatott tárgyalásokat követően.

Balogh Levente

2010. április 28., 10:452010. április 28., 10:45

Ghimpu szerint a két országnak meleg, baráti és jószomszédi viszonyt kell ápolnia, hiszen mindkettő területén „románok és más nemzetiségek” élnek.

Traian Băsescu szintén állást foglalt a kétoldalú kapcsolatok további mélyítése mellett, a legfontosabb célként Moldova európai uniós integrációját nevezve meg. A két államfő több megállapodást is aláírt a bukaresti találkozón. Így ellátták kézjegyükkel azt a dokumentumot is, amelynek értelmében 2150-ről 5000 főre emelik azon felső- és az alapfokú oktatásban részesülő moldovai diákok számát, akiknek Bukarest ösztöndíjat biztosít. Megállapodás született arról is, hogy a két ország a moldáv EU-integráció érdekében tovább mélyíti a politikai, a gazdasági és a kulturális együttműködést. A két ország közötti stratégiai partnerség a két miniszterelnök által kidolgozandó menetrend alapján valósul majd meg.

Traian Băsescu közölte, a Bukarest által Moldovának nyújtott 100 millió eurós, vissza nem térítendő támogatást isnfrastrukturális és oktatási beruházásokra fordítják majd. Egyúttal a közös energetikai és infrastrukturális projektek kidolgozásáért és megvalósulásáért felelős kormányközi bizottság mielőbbi létrejöttét is fontosnak nevezte. A projektek közül megemlítette a Jászvásár–Chişinău vasútvonal megépítését és a földgázvezeték-, valamint a villamosenergia-hálózat összekapcsolását. Egyúttal közölte, megfontolás tárgyává teszik, hogy csökkentsék azt a jelenleg ötszáz eurós összeget, amelyet a román vízumért folyamodó moldáv állampolgároknak fel kell mutatniuk.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés