2010. április 20., 09:052010. április 20., 09:05
Az államfő egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy a Cotroceni-palotába hívja az Emil Boc vezette kabinet minisztereit, úgy tapasztalta ugyanis, hogy az első mandátuma idején nem bizonyultak hatékonynak a Victoria-palotában rendezett kormányüléseken megejtett látogatásai.
Băsescu elsősorban az infrastruktúra-fejlesztésre szánt öszszegekre és a közszféra karcsúsítására kívánja összpontosítani a megbeszélést, nem rejtve véka alá az utóbbi téren foganatosított intézkedésekkel kapcsolatos elégedetlenségét.
„Átnéztem a statisztikákat, és meglepetésemre nemigen láttam nyomát a kormány által a közalkalmazottak körében beígért elbocsátásoknak” – állapította meg az elnök. Lucian Croitoru, a román jegybank kormányzójának tanácsadója egyébként a napokban úgy vélekedett: a kormánynak még idén el kellene bocsátania százezer közalkalmazottat, de nem zárta ki, hogy újfent fizetetlen kényszerszabadságolásra kerül sor.
Mint ismeretes, a Traian Băsescuhoz hű demokrata-liberálisok kormánypartnere, az RMDSZ határozottan ellenzi az államfő alkotmánymódosítási javaslatait: az egykamarás parlament bevezetését és az ötszázalékos bejutási küszöb tíz százalékra emelését.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).