Nicușor Dan államfő és az Európai Bizottság (EB) elnöke, Ursula von der Leyen hétfőn közösen felkeresi a konstancai katonai kikötőt és a Mihail Kogălniceanu légi támaszpontot – tájékoztatott az elnöki hivatal.
Szeptember 1-től kezdve a betegek online bejelentést tehetnek azokról az orvosokról, akik visszaélésszerűen utalják őket állami kórházakból magánrendelőkbe.
A parlament két házának plénuma külön ülésezik hétfőn 16 órától, majd este 19 órától együttes üléseket is tart a képviselőház és a szenátus. Ezeken a Bolojan-kormány rendre felelősséget vállal a második deficitcsökkentő csomagért.
Nem jutottak dűlőre a bukaresti koalíciós pártok a deficitcsökkentő intézkedések második csomagjába foglalt közigazgatási átszervezéssel kapcsolatban.
Nicușor Dan államfő vasárnap kijelentette, hogy csak a parlamenti pártokkal való megállapodást követően hozza nyilvánosságra a hírszerző szolgálatok élére jelölendő személyek nevét.
Az ügyfélszolgálat felfüggesztésével tiltakoznak hétfőtől a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen a közigazgatásban dolgozók.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter vasárnap bejelentette, hogy a magánszemélyek számára szóló roncsautóprogram legkésőbb szeptember végén elindul. A program teljes költségvetése 200 millió lej.
Nem fog nőni a földgáz ára a télen és ezáltal a gázszámlák összege sem – nyilatkozta péntek este Bogdan Gruia Ivan energiaügyi miniszter.
Hétfőn 19 órától tartják a képviselőház és a szenátus együttes ülését, amelyen az Ilie Bolojan vezette kormány felelősséget vállal a deficitcsökkentő intézkedések második csomagjába foglalt öt törvénytervezetért.
Elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint megölte hároméves mostohafiát a Bukarest melletti Otopeni városban. A férfi több mint 13 órán keresztül barikádozta el magát lakásában, a rendőrök folyamatosan tárgyaltak vele.
Nem állítja le hétfőtől a Román Vasúttársaság személyszállító részlege (CFR Călători) és Transferoviar többtucatnyi vonatjáratának közlekedését a vasúti infrastruktúrát kezelő CFR SA.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) teljes mértékben támogatja a szükséges reformokat, valamint a kiváltságok és a szinekúrák megszüntetését.
A Bolojan-kormány pénteken délután elfogadta a második deficitcsökkentő csomagot. Néhány hetes késlekedés után a kabinet úgy döntött, hogy a tervezett intézkedéseket hat külön törvénytervezetbe osztja.
A román külügyminisztérium pénteken bekérette a Romániába akkreditált orosz nagykövetet, Vlagyimir Lipaevet, az Ukrajna elleni orosz támadások ügyében – olvasható a minisztérium közleményében.
A fejlesztési minisztérium az elmúlt 17 napban közel 2,4 milliárd lejt utalt ki az elvégzett építkezések és fejlesztések számláinak fedezésére – jelentette be Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter.
Idén először nem az iskolákban, hanem a bukaresti kormány- és elnöki palota előtt nyitják meg az új tanévet a tanárok, így tiltakozva az ellen, hogy a kormány teljesen elhanyagolja az oktatást.
Egy 28 éves otopeni-i illetőségű férfi olyan súlyosan bántalmazta élettársa hároméves kisfiát, hogy a gyermek belehalt sérüléseibe. A rendőrök péntek délben kivonultak a lakásukra, de elbarikádozta magát, túszul ejtve másik mostohagyermekét.