
Képünk illusztráció
Fotó: Orbán Orsolya
A Teleorman megyei nőgyilkosság ügyében a megyei rendőrségen elrendelt belső vizsgálat nyomán előzetes kivizsgálás indult 14 rendőr ellen, akik részt vettek a nyomozásban – jelentette be hétfőn Benone-Marian Matei, a Román Rendőrség (IGPR) vezetője.
2025. november 17., 15:202025. november 17., 15:20
A Román Rendőrség székhelyén tartott sajtótájékoztatón a rendőrfőnök elmondta: nyolc rendőr, valamint további hat vezetői beosztásban lévő rendőr ellen indult kivizsgálás. Rámutatott: a belső ellenőrzési osztály által végzett vizsgálódás több hiányosságot tárt fel az ügyben eljáró rendőrök tevékenységét illetően. Ezek nem hajtottak végre minden, a törvényben ilyen esetekben előírt kötelező tevékenységet, miután a nő kérésére kiadták az ideiglenes távoltartási parancsot, illetve a hat hónapig érvényes bírósági távoltartási rendeletet.
– idézte a rendőrfőnök szavait az Agerpres hírügynökség.
Benone-Marian Matei szerint a vizsgálatból az is kiderült, hogy a Teleorman megyei rendőrség szintjén az időszakos gyűléseken nem is dolgozták fel a családon belüli erőszak, mint bűncselekmény, témáját.
A rendőrfőnök kabinetfőnöke, Georgian Drăgan pedig emlékeztetett, hogy ebben az ügyben a legfőbb ügyészség is vizsgálatot indított, és a két ellenőrzés eredményeit összevetve fognak eljárni a továbbiakban, és haladéktalanul együttműködnek az ügyészséggel.
A közlemény szerint ugyanakkor a legfőbb ügyészség elrendelte az Igazságügyi Felügyeletnek, hogy indítson fegyelmi vizsgálatot a Turnu Măgurele-i ügyészség egyik ügyésze ellen súlyos hivatali kötelességulasztás miatt.
Hétfőn az ügyészség közzétette a november 10-én Alex Florența legfőbb ügyész által a Turnu Măgurele-i ügyészségen elrendelt vizsgálat eredményeit, amely a Teleorman megyében meggyilkolt nő ügyében folytatott nyomozás lefolytatásának módját, a bűncselekményhez vezető eseményeket vizsgálta.
Mint ismeretes, a 25 éves nőt november 8-án, hároméves fia jelenlétében késelte halálra a Teleorman megyei Beciu község utcáján volt férje. A 42 éves támadót szülei otthonában fogta el a rendőrség. Ezt megelőzően, szeptember 26-án a nő értesítette a rendőrséget, hogy a volt férje a távoltartási parancsot megsértve erőszakkal elvitte őt egy Turnu Măgurele-i parkból. A férfi az autójába ültette, a város szélére hajtott, ahol bezárta a gépkocsi ajtaját, és megerőszakolta.

Fegyelmi vizsgálatot rendelt el a legfőbb ügyészség a Teleorman megyében férje által meggyilkolt nő ügyében eljáró ügyész ellen, miután egy ellenőrzés során súlyos szabálytalanságokat tártak fel.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
szóljon hozzá!