Hirdetés
„A szociáldemokraták több politikai hibát is elkövettek” – ismeri el a párt ügyvivő elnöke

„A szociáldemokraták több politikai hibát is elkövettek” – ismeri el a párt ügyvivő elnöke

Sorin Grindeanu úgy véli, a szociáldemokraták (PSD) két hibát követtek el, amelyek nyomán a párt támogatottsága visszaesett a felmérésekben.

2025. október 13., hétfő

Felmérés: nagyon vezet a szélsőjobboldali AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok versenyében – derül ki a legfrissebb közvélemény-kutatásból.

Felmérés: nagyon vezet a szélsőjobboldali AUR
2025. október 13., hétfő

Kétszer is rengett a föld a Székelyföld közelében az elmúlt 24 órában

A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt hétfőn 8 óra 36 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Kétszer is rengett a föld a Székelyföld közelében az elmúlt 24 órában
Hirdetés
2025. október 13., hétfő

Mégsem indul a PSD elnöki tisztségéért a trianoni diktátum évfordulójának ünnepnappá nyilvánítását kezdeményező politikus

Titus Corlățean korábbi külügyminiszter hétfő reggel egy Facebook-bejegyzésben bejelentette, hogy hivatalosan visszalép a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségéért zajló versenyből.

Mégsem indul a PSD elnöki tisztségéért a trianoni diktátum évfordulójának ünnepnappá nyilvánítását kezdeményező politikus
2025. október 13., hétfő

A PSD a koalíció legnagyobb pártja, nem lehet figyelmen kívül hagyni – figyelmeztette Grindeanu Bolojant

A Szociáldemokrata Párt (PSD) „a koalíció fő pártja”, álláspontjának figyelmen kívül hagyása feszültségekhez vezethet – figyelmeztette Ilie Bolojan miniszterelnököt Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.

A PSD a koalíció legnagyobb pártja, nem lehet figyelmen kívül hagyni – figyelmeztette Grindeanu Bolojant
Hirdetés
2025. október 12., vasárnap

Ellenőrzések lesznek a magánkórházaknál, miután egy fiatal nő életét vesztette

Ellenőrzéseket rendel el a magánkórházaknál Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Ellenőrzések lesznek a magánkórházaknál, miután egy fiatal nő életét vesztette
2025. október 12., vasárnap

Vezérkari főnök: minden román állampolgárnak tudnia kellene fegyverrel bánni, virtuális kognitív háborúban élünk

Nemtől és kortól függetlenül minden román állampolgárnak alapvető ismeretekkel kell rendelkeznie a fegyverek használatáról – jelentette ki Gheorghiță Vlad vezérkari főnök.

Vezérkari főnök: minden román állampolgárnak tudnia kellene fegyverrel bánni, virtuális kognitív háborúban élünk
Hirdetés
2025. október 12., vasárnap

Șoșoacă keményen nekirontott Georgescunak Simion miatt

Éles kirohanást intézett szombaton Diana Șoșoacă, a szélsőjobboldali S.O.S Románia elnöke a szintén szélsőjobboldali volt államfőjelöltet, Călin Georgescut, amiért elhatárolódott az AUR-tól és George Simiontól.

Șoșoacă keményen nekirontott Georgescunak Simion miatt
2025. október 12., vasárnap

Új belépési-kilépési rendszer lép fokozatosan életbe a határátkelőknél

Vasárnaptól az Európai Unió országai fokozatosan bevezetik az új digitális belépési-kilépési rendszert (Entry-Exit System – EES), amely az EU-n kívüli állampolgárok adatainak nyilvántartására szolgál – közölte a román határrendészet.

Új belépési-kilépési rendszer lép fokozatosan életbe a határátkelőknél
2025. október 12., vasárnap

Felmérés: nem hiszi a romániai polgárok többsége, hogy a hadsereg képes megvédeni az országot

A romániai polgárok többsége nem hiszi, hogy a hadsereg képes lenne a NATO alapszabálya szerint 48 órán keresztül kitartani egy támadás esetén – derül ki egy friss közvélemény-k

Felmérés: nem hiszi a romániai polgárok többsége, hogy a hadsereg képes megvédeni az országot
2025. október 11., szombat

Keményen beleszállt a román hírszerzésbe egy elnöki tanácsadó, amiért nem akadályozták meg Georgescu felemelkedését

Keményen bírálta szombaton Ludovic Orban államfői tanácsadó szombaton a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI), amiért nem utasított ki elegendő orosz kémet, és nem vette észre, hogy az alkotmányos rend ellen fellépő emberek hálózatot építenek ki.

Keményen beleszállt a román hírszerzésbe egy elnöki tanácsadó, amiért nem akadályozták meg Georgescu felemelkedését

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2025. október 11., szombat

PSD-vezér a 300 fős parlamentről: Kelemen Hunor érvei meglehetősen szilárdak

A PSD vezetőtestületeiben még nem született döntés arról, hogy milyen álláspontra helyezkedik az alakulat a törvényhozók számának 300-ra csökkentéséről szóló törvénytervezettel kapcsolatban – jelentette ki szombaton Sorin Grindeanu.

PSD-vezér a 300 fős parlamentről: Kelemen Hunor érvei meglehetősen szilárdak
Hirdetés
2025. október 10., péntek

Telefonos csalások: lép a hatóság, de ébernek kell maradni

Nemcsak figyelmeztet és óvatosságra int, hanem immár tesz is valamit a telefonos csalások gyanútlan áldozatainak védelme érdekében a távközlési hatóság: blokkolják a külföldről indított, hamis romániai számot megjelenítő hívásokat.

Telefonos csalások: lép a hatóság, de ébernek kell maradni
2025. október 10., péntek

Több mint félezer külföldit toloncoltak ki idén Romániából

Románia az idei év első kilenc hónapjában 562, területén illegálisan tartózkodó külföldit toloncolt ki fegyveres őrizet alatt – közölte pénteken a bevándorlási hivatal (IGI).

Több mint félezer külföldit toloncoltak ki idén Romániából
2025. október 10., péntek

Egymilliárd euró névértékű hamis bankjegyet foglaltak le Romániában

Csaknem egymilliárd euró névértékű hamis bankjegyet foglaltak le Romániában a hatóságok pénteken a konstancai kikötőben – tudatta a román rendőrség.

Egymilliárd euró névértékű hamis bankjegyet foglaltak le Romániában
Hirdetés
2025. október 10., péntek

A magyarellenesség csak „szarkazmus” – mondta a habzó szájú bozgorozásról egy ügyész, és lezárta az ügyet

Szarkazmusnak ítélte a Tulcea megyei Babadag főügyésze egy román férfi TikTok-üzenetét, amelyben durva sértéseket vágott a magyarok fejéhez, és többek között bozgornak nevezte őket.

A magyarellenesség csak „szarkazmus” – mondta a habzó szájú bozgorozásról egy ügyész, és lezárta az ügyet
2025. október 10., péntek

Románia eurómilliárdokból készül jelentős katonai fejlesztésekre a külügyminiszter szerint

Románia jelentős tervekkel rendelkezik a katonai beszerzések és finanszírozás terén – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.

Románia eurómilliárdokból készül jelentős katonai fejlesztésekre a külügyminiszter szerint
Hirdetés
2025. október 10., péntek

Bolojan: nem változtatna a „parlamenti minőségen” a törvényhozók számának 300-ra csökkentése

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint nem változtatna a „parlamenti minőségen” a törvényhozók számának 300-ra csökkentése.

Bolojan: nem változtatna a „parlamenti minőségen” a törvényhozók számának 300-ra csökkentése
Hirdetés
Hirdetés