
Bírál. Victor Ponta szerint a kormányalakítás jellege az elnöki köztársasági berendezkedést idézi
Fotó: Facebook/Victor Ponta
Az, ahogyan Nicușor Dan Eugen Tomac EP-képviselőt felkérte egy szakértői kormány megalakítására, az elnöki köztársasági gyakorlatot idézi, eljelentékteleníteni a parlamentet, és egyenértékű a választások eredményének érvénytelenítésével – jelentette ki Victor Ponta korábbi miniszterelnök.
2026. június 09., 10:002026. június 09., 10:00
A volt szociáldemokrata párti (PSD) kormányfő erről hétfőn este beszélt a Marius Tucă Show-ban.
Ponta kijelentette, hogy várja az új kabinet összetételének hivatalos bejelentését, de úgy vélte, hogy
„Holnap (kedden, a szerk.) várom, hogy megnevezzék őket. Ha azok a nevek lesznek, amikről a sajtó ír, akkor olyan embereket javasol nekünk, akik százszor jobban felkészültek és okosabbak, mint azok, akik most Bolojan mellett vannak. A külügynél, a védelemnél, a mezőgazdaságnál, a környezetvédelemnél” – fogalmazott a volt miniszterelnök.
Victor Ponta szerint az elnök befolyása a jövőbeli kormányra példátlan, és a helyzetet egy elnöki köztársasághoz hasonlította.
„Ilyet még nem láttam. Sem Iliescu, sem Băsescu idején. Sem Iohannis idején. Vagyis hogy ténylegesen elnöki kormány legyen. Egy elnöki köztársaság, az elejétől a végéig” – mondta.
Ponta szerint az elnök a saját kormányzati formuláját erőlteti, és a parlament szerepe marginálissá válik.
„Tisztázzunk egy dolgot.
Nézzék, van egy elnökünk, aki egyedül irányít” – fogalmazott a politikus a 2024-es államfőválasztás első fordulójára utalva, amelynek eredményét az alkotmánybíróság állítólagos külföldi beavatkozásra hivatkozva érvénytelenítette, miután az ismeretlenségből előtűnt, szélsőjobboldali Călin Georgescu végzett az első helyen.

Hétfőn kezdi meg a tárgyalásokat a parlamenti pártokkal a Nicușor Dan elnök által kormányalakításra felkért Eugen Tomac annak érdekében, hogy parlamenti többséget szerezzen szakértői kabinetje számára.
A volt miniszterelnök szerint a parlament befolyása a romániai kormányzás folyamatában csökkenőben van.
„A parlament mellékes szerepet játszik. Most pedig véglegesen mellékes szerepet szánunk neki. Mert már nem számít” – jegyezte meg.
„Iohannis megpróbálta létrehozni a »saját kormányát«. Nem sikerült neki. Végül a PSD-t juttatta kormányra” – emlékeztetett Ponta.
Ugyanakkor úgy vélte, hogy a jelenlegi politikai helyzet más, mivel a következő választások csak 2028-ban esedékesek.
Mint megírtuk, Nicușor Dan államfő csütörtök este adott kormányalakítási megbízás Eugen Tomacnak, a Népi Mozgalom Pártja (PMP) elnökének t, lezárva a közel egy hónapja tartó találgatásokat és egyeztetéseket.
Azért kellett idő előtt új miniszterelnök-jelöltet találni, mert egy hónapja, május 5-én az addig a négypárti koalícióban résztvevő Szociáldemokrata Párt (PSD) ellenzéki segítséggel (a szélsőségesen Nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetséggel, az AUR-ral összefogva) bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatta a nemzeti liberális (PNL) Ilie Bolojan vezette kormányt, amely azóta csak ügyvivői jogkörrel rendelkezett.
A jelenleg európai parlamenti képviselőként és az államfő külhoni románok ügyeiben jártas tiszteletbeli tanácsadóként tevékenykedő Tomac a megbízás után azt mondta, hogy szakértői kormányhoz fogja kérni a parlament bizalmát.
Újabb drónt lőtt le vasárnap reggel 10:13-kor egy román F-16-os vadászgép Románia területi vizei fölött, a Sulina-Chilia térségben – jelentette be a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Miközben a román légierő jogosan büszkélkedik azzal, hogy sikerült lelőni két, az ország légterébe behatoló harci drónt, az is tény, hogy ár-érték arányban határozottan nem „megérős” egy ilyen bevetés.
Szombat reggel újabb drónt lőttek le a Tulcea megyei Szentgyörgy településtől tíz kilométerre – jelentette be Nicușor Dan a Facebookon. Az incidens kevesebb mint 24 órával azután történt, hogy Buzău megyében is megsemmisítettek egy drónt.
Jövő héten folytatódnak a parlamenti pártok közötti egyeztetések a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és ha a korábbi kormánykoalíciót alkotó négy pártnak sikerül kompromisszumra jutnia, újabb rendkívüli parlamenti ülésszakot hívhatnak össze.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Több mint százezer lejes bírságot rótt ki Irineu Darău gazdaságért, digitalizációért, vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős ügyvivő miniszterre az Állami Cégek Teljesítményének Felügyeletével és Értékelésével Foglalkozó Ügynökség (AMEPIP).
A román légierő egyik F-16-os vadászgépe lelőtt egy drónt az ország légterében – jelentette be pénteken Nicușor Dan államfő.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Mihai Rafiut, a bukaresti, valamint Tiberiu Alexandru Pîrvut, a plopeni-i fegyvergyár igazgatóját, illetve utóbbi üzem kereskedelmi igazgatóját.
Újabb hajó rongálódott meg a Fekete-tengeren a román felségvizek közelében péntekre virradóra, a gyanú szerint katonai eszköz okozta robbanás történhetett.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban.
szóljon hozzá!