Voiculescui ideológia

Ha még futna a televízióban A leggyengébb láncszem című játék, a Konzervatív Párt minden bizonnyal másodpercek alatt elnyerné e megtisztelő címet. A kormánykoalíció megalakulása óta ugyanis egyre nyilvánvalóbb, hogy ez a párt a leglabilisabb alakulat a ko

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. március 24., 00:002006. március 24., 00:00

Annál ugyanis, hogy a kormányoldal törékeny többsége ellenére a PC saját jelöltet állított koalíciós partnereivel szemben az alsóház elnöki tisztségére, már csak Voiculescu pártelnök csütörtöki magyarázkodása megdöbbentőbb, amely szerint a Konzervatív Párt nem a PNL–PD szövetség szavazógépezete. Ami ugyan elvileg valóban igaz, ám azért talán mégsem ártana, ha valaki végre elmagyarázná neki, hogy egy kormánykoalíció általában úgy működik, hogy az azt alkotó pártok bizonyos közös érdekek mentén kompromisszumokat kötnek, és támogatottságuknak megfelelő arányban érvényesíthetik akaratukat. Már persze optimális esetben, hiszen akadhatnak olyan kérdések, amelyekben nincs nézetazonoság, ilyenkor pedig a kis pártok valódi méretüknél jóval nagyobb befolyással, megnövekedett zsarolási potenciállal rendelkezhetnek, hisz rajtuk áll vagy bukik a többiek hatalma is.
Viszont az, hogy a konzervatívok az utóbbi hónapokban lassan már abban sem tudnak megállapodásra jutni a többi kormánypárttal, hogy éppen milyen napszak van, a legkevésbé sem nevezhető természetes állapotnak. Folyamatos konfliktuskeresés és egyre nacionalistább retorika jellemzi a pártot, aminek nyilvánvalóan az a célja, hogy növelje támogatóinak táborát. Ám különutasságával, demagóg hatalomvágyával épp a legrosszabbkor, az EU-csatlakozás előtti utolsó métereken veszélyezteti a kormány stabilitását.
Igencsak jellemző Voiculescu egy másik, szintén csütörtöki kijelentése, amelyben úgy véli, a szociáldemokraták válságának az az oka, hogy nincs saját ideológiájuk, politikai hitvallásuk, amiért küzdhetnének. Ez azért igazán figyelemre méltó megállapítás annak az alakulatnak a vezérétől, amely egy évvel ezelőtt még humanista néven futott, manapság pedig már azt követeli, hogy a kisebbségi közalkalmazottak kötelező módon tegyenek román nyelvvizsgát. Ami, akárhogy nézzük, nem a humánumukról ismert rendszerek gyakorlata.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét
2025. szeptember 09., kedd

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni
2025. szeptember 09., kedd

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a két törvénytervezetét, amelyek mentesítik az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat.

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot
2025. szeptember 09., kedd

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor

Florin Manole munkaügyi miniszter szerint a fogyatékkal élőnek nyilvánított bukaresti személyek 26 százalékának szabálytalanul állapították meg a fogyatékosságát. A tárcavezető egy ellenőrzés eredményét ismertette az újságírókkal a parlamentben.

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor
2025. szeptember 09., kedd

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus

Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus
2025. szeptember 09., kedd

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni
2025. szeptember 08., hétfő

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben

A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben
2025. szeptember 08., hétfő

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen

Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen